Az eddigi legnehezebb sivatagi erőpróba

Az eddigi legnehezebb sivatagi erőpróba

Saghmeister Gábor szabadkai motorversenyző nyolcadik alkalommal teljesítette a világ legnehezebb terepraliját, a Dakart.

A KTM-mel induló motorost a 13. szakaszon, San Juan és Córdoba között, elütötte egy litván autós, így Gábor sérült térddel fejezte be a 40. Dakart. Versenyzőnkkel hazaérkezése után néhány nappal beszélgettem.

— A litvánok Toyotája váratlanul lecsúszott egy dűneszakaszról, az autó hátulja összeakadt a motorom kipufogójával, mely az autó sárhányója alá került, én pedig átbuktam a járművön. Nem haladtunk gyorsan, viszont a jobb lábamra nagyon rosszul érkeztem. Nem tudom kiegyenesíteni, nem hajlik tökéletesen, néha bedagad. Egy tizenöt évvel ezelőtti sérülésem újult ki. Zomborban mágnesesrezonancia-vizsgálatot végeznek rajta, és meglátjuk, vége-e a dakaros karrieremnek, vagy sem.

* A híradások szerint az idei Dakar volt az eddigi legnehezebb.

— Kegyetlen versenyen vagyunk túl. Dési János barátom, aki hatból négy alkalommal ért célba a Dakaron, a harmadik napon, a vacsoránál megkérdezte: Gábor, szeretsz még motorozni? És ekkor még csak három szakaszt teljesítettünk. A harmadik napon nagyon nehéz dűnesoron haladtunk át, magam sem tudom, hogyan értem célba. Öreg róka vagyok én már, talán a higgadtságom segített, és az, hogy tudom: mindig mindenre lehet valamilyen megoldást találni. Az első öt napon gyakran 200-300 km hosszú homokdűnék között motoroztunk Peruban, második és harmadik fokozatban, 50-60 km/h-s sebességgel tudtunk csak haladni. A jármű szenvedett, többször meg kellett állni, a víz felforrt, az olajnyomás eltűnt. Számos navigációs gond is felmerült. A szervezők nagyon érdekesen állították össze az ellenőrzőpontokat. Rengeteget kellett bolyonganunk, mire megtaláltuk őket, mindannyian más-más irányba indultunk. Nagyon szeretem, amikor váratlan helyzeteket kell megoldani, ám legjobban a magányt imádom, amikor egyedül, mindenféle segítség nélkül kell feltalálnom magam.


Gábor nyolcadik alkalommal teljesítette a Dakart

* A Pisco körüli szakaszon segítettél a szlovén Simon Marčićnek, akinek elszakadt a lánca. Időhátrányba kerültél, majd navigációs gondok merültek fel.

— A szlovén versenyzővel sokáig egy csapatban versenyeztünk, és meg sem fordult a fejemben, hogy ne álljak meg segíteni neki. Legalább húsz versenyző haladt el mellette, mire odaértem hozzá. Két-három óra alatt sikerült megjavítani a motort, és haladhatott tovább. A Dakar már nem az a családias verseny, amilyen évekkel ezelőtt volt. Nagyon átszőtte a profizmus. Mindenki a saját érdekeit nézi, a pénz és az eredmények dominálnak.

* Az 5., azaz a San Juan de Marcos és az Arequipa közötti szakaszon nyolcórás büntetést kaptál, mert kihagytad a mért szakasz egy részét. Mi történt?

— A második mért szakasz elején óriási homokvihar fogadott. Én voltam az utolsó versenyző, aki még idejében odaért a mért szakasz rajtjához. A szervezők figyelmeztettek, hogy nagy gondjaim lehetnek, mivel a homokviharban utánam már nem jön senki. Elkezdtem számolni, hogy a gyorsasági szakaszon négy-öt órát tudnék motorozni, ha azonban a szervezőkre hallgatva kihagyom a szakaszt, akkor legfeljebb nyolcórás büntetést kaphatok, így úgy döntöttem, hogy az utóbbit választom. Ezzel biztossá vált, hogy a hatodik napon is rajthoz állhatok, ellenkező esetben pedig lehet, hogy bennragadok a homokviharban. Hasonló gondjaim voltak az első Dakarom alkalmával is, amikor a motor alá bújva vártam, hogy elmúljon a homokvihar. Szerencsés esetben egy-két óra alatt átvonul a vihar, viszont előfordulhat, hogy fél napot kell a jármű alatt feküdni.

* Peru után Bolívia következett hideggel, esővel, 4000 méter tengerszint feletti magassággal.

— Nagyon szeretnénk, ha Bolívia kimaradna a következő évi útvonalból. Evo Morales köztársasági elnök már régi ismerősként üdvözöl, csakhogy országában nagy tengerszint feletti magasságokban, zord időjárási körülmények között motorozunk. Az idén is több mint 300 km-t haladtunk jégesőben, havas esőben, viharban. Egyáltalán nem élveztük a motorozást, alig vártuk, hogy túl legyünk ezen a három napon. Az egyik napon szervizhálózatunk sem volt, ami annyit tesz, hogy célba érkezés után saját magunk szereltük és újítottuk fel a motort. Alig vártuk, hogy Argentínába érjünk, pedig csak akkor jöttünk rá, hogy a Dakar még nem fejeződött be, a második felvonás még csak most kezdődik.

* Változtak-e az argentin szakaszok az évek alatt?

— Argentínát jól ismerjük, viszont nem minden gyorsasági szakasz tartozik a kedvenceink közé. Például a Belem—Belem vagy a Fiambala és a La Rioja közötti szakaszoktól égnek áll a hajunk, mert fehér dűnék között, nagyon puha talajon, első sebességi fokozatban motorozunk. Annyira süllyed a jármű, hogy nem válthatunk magasabb sebességi fokozatba. Előfordul, hogy menet közben egyszerűen eltűnik az első kerék, mintha kútba hajtottál volna, a vezető pedig átesik a kormányon. Ilyesmi két-három alkalommal is előfordul a gyorsasági szakaszon. Az esés nem jár súlyos sérüléssel, viszont nagyon kellemetlen, hiszen a süllyedő homokban újra fel kell állítani a motort, ami tele tartállyal nem könnyű feladat. A Dakar teljesítéséhez kiváló fizikai és pszichikai állapot szükséges. Emellett tudni kell tájékozódni, ismerni magad, tisztában kell lenned azzal, hogy mire vagy képes, mitől félsz. A bolíviai és az argentínai szakaszok előtti sajtótájékoztatón a szervezők gyakran arra figyelmeztettek bennünket, hogy felejtsük el az első féket. Nagyon meredek hegyoldalról ereszkedünk le több mint 1000 méteren át. Ha hozzáérünk az első fékhez, akkor átbukunk a kormányon, és a puha homokban a motort sem tudjuk felemelni. Sőt, a meredek terep miatt a motorhoz sem egyszerű visszamenni. Nagy tudást igényel ez a verseny. Nem mindegy, hogy a járművön hogyan helyezkedsz el, hányadik sebességben haladsz, használod-e a hátsó féket. Arra is figyelni kell, nehogy rászaladj egy ágra vagy szikladarabra.


Saghmeister Gábor és erőnléti edzője, Zoran Ivanović

* Melyik volt a rengeteg nehéz szakasz közül a legnehezebb?

— A 13. szakasz, amikor a baleset történt. A 19. kilométernél letettem a jobb lábam, és már akkor reccsent egyet a térdem, majd a 77. kilométernél utolértek a litvánok, és véletlenül elütöttek. Ekkor vége lett a jobb lábamnak, úgy raktak rá a járművemre. Ülve motoroztam tovább, ami a nagy homokban nem kevés gondot okozott, hiszen ilyen körülmények között inkább állva lehet igazán haladni. Sok időt vesztettem, a következő gyorsasági szakasz kezdetéhez későn értem oda, így négy órát vaksötétben motoroztam.

* Megfordult a fejedben a feladás gondolata?

— Egyáltalán nem. Minden Dakarra úgy megyek ki, hogy célba szeretnék érni. Ennyivel tartozom a támogatóimnak is, hogy a reklám ne csak néhány napig legyen látható a híradásokban, hanem a verseny egésze alatt. Többször megfordult a fejemben, hogy már nagyon elegem van az egészből, és a következő kérdést is többször feltettem már magamnak: nincs nekem jobb dolgom ennél, mint hogy itt legyek? Viszont ennek élek, és élvezem a Dakart. Az Autonet csapatában, melyben három ország négy magyar motorosa versenyez, kiváló a hangulat, nincs irigység, ott segítjük egymást, ahol tudjuk.

* Elégedett vagy a 79. hellyel?

— Nagy eredménynek számít, hogy egyáltalán célba értem, hiszen a 139 indulóból 85-en jutottunk el Cordobáig. A privát csapatok között a 13. helyen végeztem. Negyvenhat éves vagyok, sosem tudom, melyik az utolsó Dakarom. Nem szeretnék úgy nyugdíjba menni, hogy az utolsó Dakaromon ne érjek célba. A 2011-es kiadású, 85 000 km-t megtett KTM motorkerékpárom jól viselkedett, már hét Dakar van mögötte. Nagyon értékes, pályafutásom végeztével megtartjuk, nem adjuk el.

* Jövőre a pályafutásod tizenkettedik Dakarja következik?

— Korai még a kérdés. Államilag támogatott versenyző vagyok, mellettem áll az ifjúsági és sportminisztérium, a vajdasági kormány, a tartományi sporttitkárság, Szabadka városa, valamint negyven cég, vállalkozó és magánszemély. Az anyagi részt tehát megoldom, az viszont kérdés, mi lesz a térdemmel, mennyire tudok felkészülni a versenyre. Tőlem függ minden. Ha eldöntöm, hogy menni szeretnék, akkor ott leszek a következő Dakaron is. Viszont kizárólag közvetlen befecskendezésű, új KTM motorral kellene nekivágnom, ami sok pénzbe kerül. Pihenni szeretnék, egyelőre mindenből elegem van — igaz, minden évben így érzem. Mindenesetre most kipihenem magam, és józan ésszel hozom meg a döntést.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Interjú rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Az eddigi legnehezebb sivatagi erőpróba
Interjú
  • Dudás Viktor
  • 2020.02.20.
  • LXXV. évfolyam 7. szám
Facebook

Támogatóink