A zentai Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai már szinte otthonosan mozognak a különböző versenyeken, és általában nem térnek haza üres kézzel, díj nélkül. A zentai származású Kormányos Katona Gyöngyi magyar nyelv és irodalom szakos tanár lelkiismeretes, fáradhatatlan tevékenysége rengeteg kimagasló eredményt hozott az intézménynek. Már számos elismeréssel jutalmazták munkáját, legutóbb a budapesti Magyar Nyelvtudományi Társaság Simonyi Zsigmond-éremmel tüntette ki. A sportot is kedvelő tanárnő olykor cigánykerekezik, fut, vagy röplabdázik a diákjaival, végtére a pedagógus is ember, ő is kibújhat a bőréből.
* Miért esett a választása a tanári hivatásra?
— Elsősorban a szüleim hatására született meg ez a döntés, hiszen mindössze tizenegy éves voltam, amikor megismerkedtem általuk Ady Endre, József Attila és Petőfi Sándor köteteivel, ami furcsának tűnhet, mert a gyerekek ennyi évesen általában nem verseket olvasgatnak, engem pedig magával ragadott a költészet. Az általános iskola alsó tagozatán a tanító néni szavalóversenyekre küldött, ez pedig folytatódott felsőben is. Az általános iskolai magyartanáraim, Szabó Eszter és Máriás Irénke, majd a középiskolában Czabafy Lúcia is rendkívül meghatározó szerepet töltött be az életemben. Sokáig nem tudtam eldönteni, hogy az orvosi vagy a pedagógusi pályát válasszam, és végül a tanári hivatás mellett döntöttem, így beiratkoztam az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékére. Az egyetemi tanulmányaim befejezése után nagyon csalódott voltam, mert azt gondoltam, hogy azonnal munkalehetőség vár rám az iskolában, de nem így történt. A pályafutásomat irodavezetőként kezdtem úgy, hogy akkor már helyettesítő tanárként bedolgoztam az iskolába. Az oktatás mellett a művelődés is a munkám részévé vált, mert úgy gondolom, hogy aki anyanyelvet tanít, az a művelődési programok összeállításában is részt vesz. Amikor felkínálták a magyartanári állást abban az iskolában, ahol jómagam is tanultam és végeztem, gondolkodás nélkül igent mondtam. Immár csaknem tizenöt éve tanítok ebben az intézményben.
Kormányos Katona Gyöngyi (Preradov Vladislav (Foto Global Trade) felvétele)
* Könnyű belefásulni, belefáradni ebbe a munkába. Ezt hogyan sikerül kikerülnie, megelőznie?
— Állandóan bennem van a megújulási vágy, úgy vélem, a pedagógus a gyerekekből meríti az energiát. Biztosan én is elkövettem a kezdő tanárok hibáját, de az ember idővel formálódik, kialakul a saját pedagógusi egyénisége, követelményrendszere, megismeri önmagát és a gyerekeket is, hogy meddig lehet pozitív értelemben feszíteni a húrt egy-egy diáknál a tanulmányi versenyekre való felkészülés alkalmával. Nagyon nehéz lépést tartani a mai fiatalokkal, de úgy gondolom, hogy ha egy tanár meg akar maradni a gyerekek körében és ezen a pályán, akkor óhatatlanul szükséges a megújulás és az, hogy átvegyük a lendületet a diákoktól, megértsük őket, hiszen egészen más világban élnek, mint amilyenben mi nőttünk fel. Azt is fontos megemlíteni, hogy lássák rajtunk, a tanár is ember. A volt igazgatónőm, Sárosi Gabriella mondta kezdő tanár koromban, hogy nekünk kell leereszkednünk a gyerekekhez, nem pedig felemelni őket hozzánk, és ezzel teljesen egyetértek. Egy tanár legyen hiteles, őszinte, példamutató, következetes, akkor biztos, hogy megbecsülik a diákok.
* Hogyan lehet érdekessé tenni a magyar nyelv és irodalom órákat?
— A diákok életéből nem lehet kihagyni a digitális eszközöket, és a tanárnak fel kell vennie a lépést ezen a téren. A távoktatás sok hátránya mellett talán ez volt a legnagyobb pozitívum, hogy a pedagógusok rákényszerültek az új ismeretek elsajátítására, a különféle technikai eszközök használatának megtanulására. Sok olyan prezentációt kellett készíteni ez alatt az idő alatt, amelyet az okostáblán is be tudok mutatni. Nagyon szeretik a tanulók a játékos vetélkedőket, melyekhez olykor okostelefont is használunk. Az új tananyag esetében azt látom, hogy a hagyományos oktatási módszert jó ötvözni az újjal, viszont a gyakorlásnál nagyon jól jönnek a digitális eszközök. Mindehhez a tanárnak továbbképzésekre kell járnia, fel kell zárkóznia, és habár azt tapasztalom magammal kapcsolatban, hogy az elmúlt egy évben rengeteget fejlődtem ezen a téren, ez még mindig nem elegendő. Elmondhatatlanul hálás vagyok a pedagógus kollégáknak, mert a távoktatás alatt is ötleteket adtunk egymásnak, tapasztalatot cseréltünk, és segítettük egymást, ahogyan csak tudtuk. Nagyon sokat kell dolgozni azon, hogy felkeltsük a tanulók érdeklődését, kreatívnak és rugalmasnak kell lenni. Például a háziolvasmányok esetében igyekszem a játékosságra törekedni. A tanulóknak kell megformálniuk a háziolvasmány szereplőit, tehát szerepjátékozunk, dramatizálunk, amihez el kell olvasniuk a könyvet. Itt kiemelten fontos az aktualizálás és az olvasóvá nevelés, éppen ezért ellátogatunk a Zentai Városi Könyvtárba. Véleményem szerint az élmény ugyanolyan fontos része az oktatásnak, mint a tudás átadása, ezért igyekszem minél több pályázati forrás után nézni, hogy elkísérhessem a gyerekeket egy-egy tanulmányi kirándulásra. Bekapcsolódtunk a Határtalanul Programba is, ennek köszönhetően már kétszer eljutottunk Egerbe, ahol élmény útján került közelebb a diákokhoz az egyik háziolvasmány, az Egri csillagok. Az anyanyelvi tantárgy egyik fontos feladata, hogy a tanulók becsüljék, tiszteljék a saját anyanyelvüket, legyen alapműveltségük és sikeres problémamegoldó készségük.
* Az élményalapú oktatás mellett a tehetséggondozás is a szívügye, rengeteg diákot visz különféle versenyekre, megmérettetésekre, ahonnan szép eredményekkel térnek haza.
— Amikor elkezdek egy ötödikes osztállyal dolgozni, akkor rögtön felmérem, hogy ki miben lenne kiemelkedő, tehát elindul általam egy kiválasztódás. A versenyekre alapozás az ötödik osztályban kezdődik, s aki megmarad és kitart mellettem, azzal nyolcadik osztály végéig dolgozunk együtt. Az emelt szintű oktatás keretében és egyéni fejlesztés által igyekszem megtalálni mindenkinek azt a módszert, amely rá illik, és amellyel ki tudom belőlük hozni a maximumot. Néha a gyerekek mondják, hogy szeretnének a következő tanévben is versenyezni. Én is velük tartok a megnyert kirándulásokon, ami szintén erősíti a tanár-diák közötti köteléket. Az elmúlt három évben fontos feladatunkká vált az értékmegőrzés, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet ugyanis útjára indította a Négy határon át elnevezésű vetélkedőt, és annyi diákom jelentkezett, hogy hat csapattal neveztünk be. Akkor még nem tudtuk, hogy ez egy nagyon komoly vállalkozás, mely terep- és kutatómunkával jár. A tanulók tizennyolc értéket gyűjtöttek össze, és ezekből néhány munka már megtalálható Zenta települési értéktárában, néhány pedig még feltöltés alatt van. Elmondhatjuk, hogy a saját nemzeti települési értékeik megbecsülése mellett a gyerekek megtanulnak nyitott szemmel járni, források után kutatni, szakemberekkel együtt dolgozni, kialakul a nemzeti identitásuk, és alapműveltségre tesznek szert. Hiszek abban, hogy ha megbecsülik a saját kultúrájukat, nyelvüket, akkor más nemzetek kultúráját is meg fogják becsülni, és ez fontos az egymás mellett élés szempontjából.
* Mire a legbüszkébb a tanárnő?
— Nem csak az én tantárgyamból születnek szép eredmények az intézményünkben, a többi kolléga is lelkiismeretesen és odaadóan végzi a munkáját, együtt teszünk azért, hogy ez az iskola megbecsültté váljon, és olyan tudást adjunk át a gyerekeknek, amelyet hasznosítani tudnak a munkaerőpiacon. Intézményünk magyar nyelvből és irodalomból Kiváló Akkreditált Tehetségpont is. Minden tanulóra gyöngyszemként tekintek, akiket meg kell becsülni, csiszolni kell, és ha ők szeretnének versenyezni, akkor tanárként én nem utasíthatom el őket, kötelességem támogatni a gyerekeket. Büszkeséggel tölt el az is, hogy az elmúlt nyolc évben tizenhat köztársasági helyezett tanulóm volt, az elmúlt tizenegy évben mindig ott voltunk a budapesti Kárpát-medencei helyesírásversenyen, és eddig több mint háromszáz helyezéssel tértünk haza különféle hazai és magyarországi versenyekről. Minden tanulómra büszke vagyok, azokra pedig különösen, akik éveken keresztül külön időt és energiát szántak a magyar nyelv és irodalom tantárgyra, vállalták a versenyekre való felkészülést velem együtt. Rájuk vagyok a legbüszkébb, s általuk azokra a versenyeredményekre, amelyeket együttesen, nekik köszönhetően érhettünk el. Az elmúlt években kapott elismerések valójában nem is engem illetnek, hanem a tanulóimat, egy tanár sem lehet eredményes és sikeres a diákjai, az őket támogató szülők nélkül. Ahhoz, hogy valamit elvárjak a gyerekektől, adnom is kell nekik. Szeretek itt dolgozni, és ilyen környezetben öröm fejlődni, a lehetőségeket keresni. Az anyanyelv elkötelezettség és lelkiismeret számomra, a kulturális értékek és hagyományok megtartása.