home 2025. február 13., Linda napja
Online előfizetés
„Az alternatív színházi terek érdekelnek”
Szerda Zsófi
2025.01.11.
LXXX. évf. 2. szám
„Az alternatív színházi terek érdekelnek”

Némedi Emese drámaíró, rendező körbejárta az egyetemeket, a budapesti ELTE-től a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemig. Most hazaköltözött, és nem sokáig teketóriázott a kis szobájában üldögélve munkára várva.

Körülnézett, aztán azt mondta, jó: akkor ez a szoba lesz a színház. És meg is rendezte első lakásszínházi előadását, a Négy falon innen és túlt, melyben Dedovity Tomity Dina és Nyári Ákos játszik.

* Hogyan kerültél Budapest után Marosvásárhelyre?

Emlékszem, éppen COVID volt, amikor diplomáztam, és egy Hamleten dolgoztunk Pesten, akkor mondta az egyik barátnőm, hogy Sebestyén Aba rendezőosztályt indít Marosvásárhelyen, és mellette drámaíró szak is nyílik, melyet Kárpáti Péter vezet, és lehetne a kettőt párhuzamosan csinálni. Volt felkészítő, és már ott nagyon jó feladatokat adott Aba. De addig a pillanatig, amíg oda nem költöztem, nem hittem el. Anyuék átköltöztettek, elmentek, ültem a lakásban, se internet, se telefonszámom, a lakótársam még nem érkezett meg, más időzónában vagyok, hiányzik az anyukám… Na ott fogtam fel, hogy elköltöztem Romániába. De később annyi dolgunk lett, hogy nem volt időm ezzel foglalkozni. Kialakultak a kis szokásaim, például mit hol veszek, hol iszom az 1 leies, automatás kávém.

* Kellenek neked ezek a kis rutinok, hogy otthon érezd magad egy új helyen?

Szakmán kívül szeretem, ha van rutin. Például összebarátkoztam egy kedves, román nénivel a közeli boltban, tőle vettem az ebédet, mert mindenféle rántott ételt árulnak a boltban, és mindig elmutogattam, amit ennék, mert nem értett magyarul, sem angolul. Az első évem pedig a szendvics éve volt, csak abban volt változatos az étkezésem, hogy ketchupot nyomtam mellé, vagy barbecue-szószt.

* Tudtad párhuzamosan csinálni a két szakot?

Persze. S a kettőnek azért sok köze van egymáshoz. Az első évben életjeleneteket kellett csinálni, ezeket mi írtuk, mi rendeztük, mi is játszottunk bennük. Nagyon élveztük. Nekem szerencsém volt, hiszen előtte játszottam már, de nem mindenkinek volt színészi tapasztalata az osztályban. Azért volt hasznos, mert például tudtam, hogy amit én nem értettem meg az osztálytársam instrukcióiból színészként, azt én már máshogy fogom elmondani rendezőként, hogy neki könnyebb legyen. Az első félévben csak a mi termünkben próbáltunk, a 28-asban, mely nagyon pici, akkora, mint a nappalim. Volt, hogy tíz perceken kellett osztozkodnunk. (Nevet.)

* Te magadat rendezőként vagy drámaíróként definiálod?

Ez mindig jó kérdés: mikortól mondhatja valaki magáról, hogy rendező? Egy rendezés után? Vagy öt? Van, aki már attól a pillanattól kimondja, hogy felvették az egyetemre. Én úgy definiálom magam, mint aki szereti a színházat, és a szakmája szerint drámaíró és rendező. Az alapján, ahogy dolgozni szeretek, inkább közösségépítőnek gondolom magam. Abból szeretek alkotni, amit azok az emberek hoznak, akikkel dolgozom.

* A mostani lakásszínházi előadás, a Négy falon innen és túl esetében hogyan dolgoztál?

Kezdetben azon agyaltam, hogy egy monodrámát készítek Dinával Polcz Alaine-ből kiindulva, egy megőrüléstörténetet mutatnánk be. Izgatott, hogyan lehet egy teljesen elemelt dolgot megcsinálni egy lakásban. Aztán csatlakozott Ákos, és úgy voltam vele, legyen a külföldre költözés és itthon maradás a téma. Egyikük képviseli az egyik oldalt, a másik a másikat. S erre a témára kezdtünk el improvizálni. A legelején egyéniben dolgoztunk, és adtam nekik játékokat. Ákosnak például azt, hogy menjen végig egy kötélpályán, én pedig egy idő után azt mondom, hogy leesett, kezdje újra. És ezt sokszor ismételtettem vele. Dinának pedig egy útvesztőn kellett végigmennie. Szóval elemelt dolgokkal foglalkoztunk az elején, beszélniük sem kellett. Később következtek a közös improvizációk, melyeknek az a céljuk, hogy megtapasztaljanak egy karaktert, melyet magukról le tudnak választani, a kettő ne csússzon össze, azaz az imprók alatt összecsúszhatnak, de később már nem. Volt olyan feladatuk, hogy hozzanak szövegeket, verset, dalszöveget, szlogent, bármit, ami trash, és ezekkel a sorokkal, mondatokkal beszélgessenek. Van egy elemelt esztétizálás, közben nagyon zavarja őket, hogy nem értik, mit mond a másik, és elbeszélnek egymás mellett. Ebből aztán előbb az egyik, majd a másik vált vissza a „saját nyelvére”. Ezzel a gyakorlattal felfokozni próbáltam őket, hogy ne nekik kelljen ezt színészileg megoldaniuk, hanem sokkal ösztönszerűbben tudjanak reagálni a helyzetben. Szóval játékosan dolgoztunk. S a végén nagyon fontos, hogy meglegyen a leválás. Így a próbafolyamat utolsó improvizációs szakaszában nevet választanak maguknak, érkezik a szövegkönyv. Nem akarok visszaélni azokkal a személyes, bensőséges dolgokkal, amelyeket megosztottak velem.

* Milyen érzés, hogy itt játsszák az előadást a lakásodban, vagyis a nézők a te személyes teredbe lépnek be? Színházként kezd működni a tér arra az időre, és elvonatkoztatsz ettől a ténytől?

Vannak kis rituáléim. Például amikor felveszem az órám, onnantól ez már színház, de amíg pizsamában mászkálok, addig a lakásom. Próbálom leválasztani, de igazából nagyon élveztem, hogy bent vannak a személyes teremben. Hogy ott fekszenek az ágyamban, és a jövőjükről beszélget a két karakter az egyik impró során. És nem láttam a lakásomat a saját személyes teremnek. Nekik is mondtam, hogy mindenhez hozzányúlhatnak, a lényeg, hogy érezzék a sajátjuknak. A legboldogabb pillanatom a próbafolyamat alatt az volt, amikor a hűtőt behúzták a szobába, mert azt láttam rajtuk, hogy megszűnt az ezt most szabad-e vagy nem érzés bennük. Amikor a nézők jönnek, akkor pedig már egy kicsit át van alakítva a tér, nem olyan, ahogy egyébként használom. De én szeretek emberek közt lenni, és azt is szeretem, hogy ennyien megfordulnak a lakásban. Előadás után idegenek leülnek egymással, beszélgetünk. Ez máshol nem történne meg, azt hiszem.

* Meg tudna élni egy ilyen lakásszínházi formában egy nagy klasszikus, vagy inkább az intim történetek valók ebbe a formába?

Szerintem meg tudna, de biztosan más kulcsot kellene hozzá használni. Hiszen amit a színész egy nagyszínpadon tapasztalt, az itt lebukós játék. Ez inkább olyan, mint egy film. Kicsiben kell játszani, mert amint nagyítanak, és elkezdenek játszani, a néző kizökken. De biztosan lehet klasszikust is lakásszínházi darabként előadni, viszont nagyon meg kell indokolni, miért egy lakás a helyszíne. Például el tudnám képzelni, hogy Hamlet a fürdőkádban találkozik apja szellemével, és el is tudnám fogadni. Én nagyon szeretem, amikor valami ennyire közeli. Sokszor felmerült az elmúlt évek során, hogy soha nincs pénz díszletre. Itt a díszlet megvan. Egy fotel, ha kell, nyolc dolgot is jelenthet.

* S a néző ezt elfogadja, ahogyan azt is, hogy ez most nem lakás, hanem színház. S az nem Emese lámpája, hanem egy utcalámpa.

Pontosan. Egyébként éppen ez volt a nehéz is benne, mert én gyűjtögető ember vagyok, sok tárggyal veszem magam körül. Ezt le kell igazolni egy előadásban. Például a végén, amikor a történet szerint kiköltöznek, hogyan tűnnek el a tárgyak. Ezt lepedőkkel oldottuk meg.

* Ha már az elmenni vagy itt maradni témával foglalkoztatok: te elmentél Budapestre, onnan egy újabb kisebbségi magyar közegbe, Romániába, s most megint itt vagy. Miért jöttél haza?

Mert iszonyatos honvágyam volt. Pestről haza tudtam járni kéthetente, Marosvásárhely azonban messze van, tudtam, ott nem maradok. Én nagyon anyás vagyok, jóban vagyok a szüleimmel, úgyhogy már az egyetem első napján tudtam, hogy hazajövök. S utána olyan egyértelmű volt. Kíváncsi voltam, hogy ez a honvágy, amely Szabadkához kötődik, vajon idealizált-e. Hiszen karácsonykor, húsvétkor, nyáron hazajönni más, mint itt élni. Milyen lesz egy november 5-e vagy egy szürke hétfő? Haza kellett költöznöm, hogy rájöjjek, valóban ennyire szeretem-e, vagy csak idealizálom.

* És mire jutottál?

Hogy valóban ennyire szeretem. (Nevet.) Én már hét éve nem láttam a szabadkai őszt, most úgy csodálkoztam rá, mint egy turista. Néztem az épületeket, az embereket, a színeket. A közösség, mely itt van, biztonságot ad, és ez hiányzott. Hogy azt érezzem, valóban itthon vagyok, nem nekem kell kialakítani a dolgokat, hanem már van valamim. Hét év után valamilyen értelemben új városba kerültem, hiszen sok minden változott, sok ember elköltözött. Én hirdetem az igét, mondogatom mindenkinek, hogy jöjjenek vissza, mert nagyon jó itt. Hátha meghallgatnak. Ha hazajönne az a sok kivándorolt ember, itt csodákat lehetne csinálni.

* Egyetértek. Te hogyan látod, van lehetőséged színházban dolgozni? Egyáltalán keresed a lehetőségeket, vagy kivárod, hogy megtaláljanak?

Egyelőre még Marosvásárhely felé orientálódom, ott vannak munkáim. Mindenképp szerettem volna először készíteni egy előadást, hogy legyen mit felmutatnom, legyen mire azt mondani, hogy érdekel vagy nem érdekel. Nem vagyok az a kopogtató fajta. Érdekes volt, hogy nem állt mellettem a kis csapatom: Bács Krisztina, a látványtervező vagy Madarász Péter, a zeneszerző és Koós Csenge, a dramaturg. Persze többször felhívtam őket, kikértem a véleményüket. És nem is a munkaköri rész hiányzott, hanem a beszélgetések, hiszen ismernek, mindig tudják, mit kell mondani.

* Készítenél újabb előadást a lakásodban?

A saját lakásomban nem, de máshol igen. Az alternatív színházi terek érdekelnek. Nem színházi környezetben színházat csinálni. Vagy a kőszínházi formának az alternatív használatát próbálgatni. Azt, hogy hogyan lehet játszani fénnyel, padlóval, bármivel. A nagy díszletek egyáltalán nem érdekelnek.

* Nézőként milyen jellegű előadások szippantanak be?

Én mindig a zsánerén belül próbálok előadást nézni. Ami nekem fontos, az a jó történet, hogy ne egy példázatot lássak. Azt szeretem, amikor nem látom rajta, hogy csinálták, ha nem látom, hogy a színész igyekszik, hogy valami kijöjjön. A rendező dolga, hogy a színészt segítse abban, hogy tudjon úgy játszani, mint egy gyerek. Amikor a színész megtalálja a karaktert, az rendkívüli érzés, onnantól minden önműködővé válik. De ehhez olyan helyzetbe kell tenni, hogy sikerüljön neki. Szóval igen, legyen egy jó történet és millió jó helyzet.

Fényképezte: Szerda Zsófi

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..