Itt minden reggel újra kell szülni magam újra perelni
Kézzel és lábbal esküdözni hogy élek s hogy van jogom élni
Mert minden reggel elfelejtik mindig meg kell magyarázni
(Karinthy Frigyes)

A közelmúltban már egyszer írni kezdtem az emberi jogok évfordulója kapcsán. A Hét Nap azóta immár megjelent Kalendáriumába. Előtte újfent elolvastam az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának cikkelyeit, és felidéztem azokat az emlékeket, amelyek személyes kötődésem szemtanúi, tanúságtevői. Az első sorok megírása után aztán a sarokba vágtam a tollat, lesöpörtem az asztalról az előkészített irodalmat, a jegyzeteimet... (Most arra gondolok, Valahol VALAKIK naponta így söprik le íróasztalukról az emberi jogokat megsértő eseteket. Ezek a VALAKIK ráadásul a következő pillanatban egy elegáns mozdulattal a szőnyeg alá is kotorják a kellemetlen ügyeket.)
Engem a hirtelen támadt düh lendített támadásba íróasztalom tartalma ellen, pedig az aztán semmiben sem volt vétkes. Na de... mindig is könnyebb és veszélytelenebb lesújtani a védtelenre...
Egy hír lobbantott akkor haragra, tehetetlenséget, bénultságot, elkeseredettséget, védtelenséget sugallva. (És a következő napok, hetek ehhez bőségesen szállították a tápot.)
Az egyik letaszított könyv szétnyílt, és ott virított az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának egyik cikkelye: ,,Minden személynek joga van az élethez, a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz.” Tekintet nélkül fajra, színre, nemre, nyelvre, vallásra, politikai vagy bármely más véleményre, nemzeti vagy társadalmi eredetre, vagyonra, születésre vagy bármely más körülményre...
A hír: az egyik szabadkai középiskola 15 éves magyar diákját megverték a város központjában. A jelek arra utalnak, hogy azért, mert magyarul beszélt. A fiú agyrázkódással megúszta, és a tettesesek is megúszták, gondolom, különösebb megrázkódtatások nélkül. És történtek még hasonló esetek utána, mint ahogyan előtte is. Hasonló közönyt, közömbösséget és szenvtelenséget azonban korábban nem tapasztaltam, mint amilyennel ezt és az utána következő eseteket fogadtam.
Az újságírók beszámoltak a történtekről, az emberi jogi szervezetek is megszólaltak, és ugyancsak érzékelték az érzéktelenséget, a bántó közönyösséget azok részéről, akik talán a legtöbbet tehetnének az alapvető emberi jogok védelmében, az erőszak megelőzésében, megfékezésében. Na de... Ez ne lepjen meg senkit... A választások elmúltak... Az ígéretek, ígérgetések, hamis igehirdetések...
Ellenben nemrégiben színre lépett a gazdasági világválság... A Megváltó... Most minden figyelem arra összpontosul... Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának mind több cikkelye hatványozottan időszerű: Minden személynek joga van a szociális biztonsághoz és arra, hogy gazdasági, szociális és kulturális jogait érvényesíthesse. Minden személynek joga van a munkához, a munka szabad megválasztásához, a méltányos és kielégítő munkafeltételekhez és a munkanélküliség elleni védelemhez. Mindenkinek joga van, mindenféle megkülönböztetés nélkül, az egyenlő munkáért járó egyenlő bérhez. Mindenkinek, aki dolgozik, olyan méltányos és kielégítő fizetéshez van joga, amely számára és családja számára megteremti az emberhez méltó életet... Ez csak néhány részlet, felszisszenés nélkül nehéz elolvasni... Emberi jogok... Emberi jogok? Na és?! Szőnyeg alá velük! Vagy mégse?
A közelmúltban elkezdett írásomat végül a napokban folytattam, miután a rádióban meghallottam Peter Gabriel: Don't Give Up! (Ne add fel!) című dalát. Húsz évvel ezelőtt hallottam először. 1988. szeptember 6-án. Budapesten. Amikor az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 40. évfordulója alkalmából világméretű koncertsorozatot szerveztek. Ennek az egyik állomása volt Budapest. Felléptek: Bruce Springsteen, a Hobo Blues Band, Sting, Tracy Chapman, Youssou N'Dour és Peter Gabriel. Aztán eszembe jutott egy könyv is, melyet az 55. évfordulóra a szabadkai Zenith Műhely jelentetett meg, benne a Nyilatkozat cikkelyei ihlette karikatúrákkal, köztük Dušan Ludwig, Léphaft Pál, Ljubomir Sopka, Nikola Otaš és Szalai Attila vajdasági karikaturista alkotásaival...
Az írásom mottójául választott Karinthy-idézet is előkerült valahonnan... Tehát ne feledjük: jogunk van élni. És mivel VALAKIK ezt ,,minden reggel elfelejtik, mindig meg kell magyarázni”...