
Július 11-én tárta ki kapuit Újvidéken a tizenhatodik Apáczai Nyári Akadémia (ANYA) Történelem és magyarság nevet viselő továbbképzése. Összefoglalónk a július 15-éig tartó képzés nyitónapján készült.
A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete szervezésében megvalósuló ötnapos program érdemi munkájára az Apáczai Diákotthon telepi fiúkollégiumának kibővített szárnyrészében kerül sor. Összhangban a korábbi években megszilárdult hagyományokkal az előadásokat ezúttal is olyan anyaországi előadók tartják, akik neve valójában igazodási pontnak számít a Kárpát-medencében. Dulka Andor fő szervező, történelemtanár, a VMPE alelnöke nyitógondolatai után Szilágyi Zoltán hertelendyfalvi református tiszteletes, püspöki segédlelkész tartott rövid áhítatot a Bírák Könyve sorait (6, 11—24) véve alapul, majd Rácz Robertó fiatal muzslyai-nagybecskereki hegedűművész adott betekintést az ukrajnai/oroszországi tanulmányai során elsajátítottakba. A megnyitót Nagy Margitnak, a VMPE elnök asszonyának gondolatai kerekítették teljes egésszé, aki a tömegkultúra és az igazi értékek megalkotását, illetve megőrzését, ápolását vállaló emberek közötti szakadék veszélyeit is kiemelte.
— A mai átlagember nem olvas, nem érdeklik a művészetek, műveletlen. Ráadásul büszke erre. Aki gondolkodik vagy alkotni szeretne, kiszolgáltatott a tömegkultúrának. Mi vállaltuk ezt a harcot, bármekkora árat kell fizetnünk eme nyelvi és szellemi függetlenségünk megőrzéséért.
Az első előadást végül Basa György tanár úr tartotta meg. Közvetlenül kiadás előtt álló könyvét mutatta be, melyben a történelmi Délvidék híres szülötteit vette példás lajstromba a vármegyék visszaállítása és Trianon közötti időszakban.
Írta és fényképezte: Martinek Imre