Az időjárásunk olyan, amilyen, hol rekkenő hőség gyötör embert, állatot, hol meg az eső mos el mindent. Nehezen alkalmazkodik ehhez az ember szervezete, az állatoké meg még nehezebben. Ennek tulajdonítottam én is kutyánk étvágytalanságát. A kedve sem olyan volt, mint azelőtt. Nem futott elénk, mikor hazaértünk, jobbadán a házában lihegett. Csütörtök reggelre bepirosodott a bal szeme. Cseppentettem bele szemcseppeket, és elmentem dolgozni. Aznap az erdőben is alig láttunk vadat. Szinte semmi sem mozdult. Délután hazaérve meghökkenve láttam, nemhogy javult volna a kutyám szeme, hanem a duplájára duzzadt! Kihívtuk az állatorvost, adott neki gyulladáscsökkentő antibiotikuminjekciót, és mondta, hogy ha nem javul az állapota, akkor röntgenvizsgálatra lesz szükség, hogy megállapítsák, belekerült-e valami a szemébe, vagy esetleg valami más sérülés érte. Péntek reggel a kutya már alig tudott járni. Autóba tettem, és irány a városi állatorvosi rendelő! A röntgenképen nem látszott semmi, ultrahangon is megnézték, de ott sem láttak semmit. Csak a vérvétel derítette ki a bajt: vérmérgezés! Most a hasüreg ultrahangos vizsgálata következet. Gennyes méhgyulladást állapítottak meg. Azonnal műteni kellett, különben órákon belül elpusztul. Lányom, a hős, végig ott simogatta nagybeteg kutyánkat, és én is aggódó szívvel vártam a műtét kimenetelét. Mikor kihozták a műtőből, és letették elénk az asztalra a még kábult jószágot, nagyon meg voltam ijedve. Ekkor mondta el az állatorvos, hogy a vizslákra jellemző ez a betegség. Nyolcadik életévük után érdemes ellenőrizni az emlők állapotát, és ha csomót észlelünk, azonnal szakemberhez kell fordulnunk vele, azonkívül a méh és a petefészket ultrahangos vizsgálata  is ajánlatos náluk. Azt a nőstény kölyökkutyát pedig, amelyiket nem szándékozunk pároztatni, még az első tüzelése előtt ivartalaníttatni kell az olyan baj megelőzéséért, mint ami a mi kutyánkat is érte. (Otthon utánanéztem a dolognak a szakkönyvekben, és pl. Füzesiné Szegvári Zsuzsa: A magyar vizsla című könyvében ugyanezt ajánlja.) Kutyánk meg csak feküdt elernyedten, infúzióscső állt ki belőle, a hasa végigragasztva. Kamasz lányom gyengéden becézgette, simogatta, közben csendben hulló könnyeit törölgette, és akkor csodát láttam! Az altatószertől még kábult kutyának, akinek sem a szeme, sem a füle meg sem mozdult, a lányom hangjára elkezdte csóválni a farkát! Kezdett visszatérni közénk! Álltam és néztem őket. Azt a kettőjük közötti kölcsönös gyengéd szeretetet. Büszke voltam rájuk! A jó kutya családtaggá válik az évek múlásával. Figyelni kell rá is, mint ahogyan egymásra figyelünk. A vizsla igényes jószág, mindig igyekszik valami módon hozzánk érni, megérinteni bennünket. Érzi lelkünk minden rezdülését. Mondhatnám úgy is, lelke van. Ez a lélek késztette a szeretett hang hallatán farokcsóválásra. Vigyázzunk állatainkra, meghálálják az odafigyelést, jó társainkká válnak!