Az Arany János Fiatal Kutatói Díjat először 2004-ben adták át. Az elismerést kizárólag külhoni magyar és 35 évnél fiatalabb kutatók, tudósok kaphatják meg, akik eddigi pályafutásuk során jelentős teljesítményt hoztak létre az általuk művelt tudomány területén. Dr. Bene Annamária nyelvész az első vajdasági fiatal, aki kutatói tevékenységének elismeréseként megkapta ezt a díjat, és azt Vizi E. Szilvesztertől, az MTA elnökétől, illetve Görömbei Andrástól, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságának az elnökétől vehette át. A szabadkai tanítóképző docense a díjátadás napján kapta a hírt, hogy az amerikai Fulbright-ösztöndíj várományosa: ő az egyike annak a 4 szerbiai állampolgárságú pályázónak, aki a következő tanévben kutatói ösztöndíjjal az Egyesült Államokban tartózkodhat. Természetesen mindként elismerés örömmel töltötte el, hiszen ez szakmai felkészültségének és kutatói munkájának a visszaigazolása. A Fulbright-ösztöndíj esetében különösen fontos számára, hogy ezt az ösztöndíjat eddig még vajdasági magyar kutatónak nem ítélték oda. Gratuláltunk Bene Annamáriának, akit azzal a szándékkal kerestünk meg, hogy bemutassuk őt olvasóinknak - kutatási területéről ugyanis már részletesen nyilatkozott a Magyar Szónak.
- Becsén élek, a becsei Gimnáziumban érettségiztem 1994-ben, társadalmi-nyelvi szakon. Az Újvidéki Egyetem bölcsészkarának elvégzése után a budapesti ELTE Bölcsészettudományi Karán tanultam tovább: 2000-ben kezdtem meg doktori tanulmányaimat az Elméleti Nyelvészeti Intézeti Tanszéken (amely az MTA Nyelvtudományi Intézetében kihelyezetten működik), doktori értekezésemet 2005-ben védtem meg. Doktorandusként tudományos segédmunkatársként dolgoztam a Nyelvtudományi Intézetben, és Hollandiába is kijutottam, később az Oktatási Misztérium ösztöndíjasaként az ELTE Mai Magyar Nyelvi Tanszékén voltam posztdoktor. Példakép? Példaképem sohasem volt, most sincs; nincs bennem olyan késztetés, hogy valakire felnézzek, egyetlen szempont fontos a számomra: az, hogy a saját magam által állított mércének megfeleljek, illetve az, hogy amit teszek, az saját erkölcsi értékrendemmel összhangban legyen. Pályaválasztás? Kizárólag a magyar szakot voltam hajlandó beírni, tehát nem azért mentem oda, mert máshová nem vettek volna fel, esetleg azért, mert ott magyarul folyik az oktatás. Arra a kérdésre, hogy miért épp ezt a pályát választja valaki, általában az a válasz, hogy azért, mert szereti a magyart, mármint a tantárgyat. Ez nálam nem így volt: engem konkrét dolgok érdekeltek mind a nyelvvel, mind az irodalommal kapcsolatban, s azt hittem, ott a kérdéseimre választ fogok kapni... Csakhogy ezekért a válaszokért messzebbre és másmilyen közegbe kellett elmenni. Persze, a tanítás is érdekelt, de amikor a diplomázás után egy évvel - mivel közvetlenül a diploma megszerzése után vendéghallgatóként egy tanévet töltöttem az ELTE BTK Elméleti Nyelvészeti Intézeti Tanszékén - elkezdtem dolgozni egy általános iskolában, rájöttem, hogy pusztán a tanítás nem elégít ki. Egyetemi tanárként a szó szoros értelmében a szabadkai tanítóképzőben kezdtem dolgozni. Korábban doktorandusként a képzés szerves részét képező oktatási modul keretében tanítottam: saját kurzusaim voltak, tehát nem voltam tapasztalatlan e téren, bár való igaz, hogy óriási a különbség a budapesti és a szabadkai felsőoktatási intézmény között, ez nyilván az eltérő profilokból ered.
* Egyetemi docensként a magyar fiatalok oktatójaként hogyan fogalmazná meg a küldetését? Az Ön belső mérlegének két serpenyőjében milyen arányban van a tanítás és a kutatómunka? Vagy úgy véli, hogy a XXI. században a tanítástovábbképzéskutatómunka egységes egészet kell hogy alkosson minden karriertörténetben?
- Nem beszélnék küldetésről, számomra ez a szó túl patetikus, túl szenvelgő. Az egyetemi tanárságot feladatként fogom fel: az a dolgom és célom, hogy a hallgatókat megismertessem a magyar nyelv szerkezetével, azzal a szabályrendszerrel, amely ezt a szerkezetet irányítja, ugyanakkor megmutassam nekik azt is, hogy hol vannak a hibák a hagyományos, az iskolában tanított nyelvtanban, hogyan lehet ezeket kijavítani; hogyan lehet a modern elméleteket felhasználni annak érdekében, hogy a tanulókhoz közelebb hozzuk, érthetőbbé, s ezáltal érdekesebbé tegyük számukra nemcsak a magyar nyelvet, annak nyelvtanát, hanem a nyelveket általában. A nyelvtudomány ugyanis tele van olyan eszközökkel, amelyek nagyszerűen felhasználhatók lennének, de amelyekről errefelé senki semmit nem tud; egy-két példát hadd mondjak: a beszédaktus-elméletek jól alkalmazhatóak a tanításban, a kommunikációs készség fejlesztésében, a szemantika bizonyos ágai nagyon hasznosak a szó- és mondatjelentések megragadásában, ebből következően pedig a szövegértelmezésben is. Belső mérleg? Bár szeretek tanítani, mégis kutatóként érzem magamat igazán jól, tehát elsősorban kutatóként definiálom magamat. Más kérdés, hogy a kutatásra sajnos nem jut elég idő: túl sok az óra, s ez rengeteg időt vesz el. Ami a tanítástovábbképzéskutatómunka kérdést illeti: nem minden kutató tanít, tehát egy-egy karriertörténet nem kötelezően áll ebből a három elemből; a továbbképzés, az életfogytiglani tanulás természetesen elengedhetetlen, hiszen lépést kell tartani a tudománnyal, de ez nem csupán a XXI. századi karriertörténeteket kell jellemezze, ez kortól független alapkövetelménye a tudományos pályafutásnak.
* Az MTA díjazottjaként és a Fulbright-ösztöndíj várományosaként bátorításként mit üzen a vajdasági magyar fiataloknak, akik még mindig túl kevesen választják az egyetemi továbbtanulást? A másoddiploma megszerzéséről, a kutatói pályáról nem is szólva...
- Nem vitás, hogy kevés a vajdasági magyar egyetemi hallgató, de ennek okai elsősorban gazdasági, szociális jellegűek, s nem abból erednek, hogy a vajdasági magyar közösség szóban forgó rétege nem érdekelt az egyetemi továbbtanulásban. Jómagam a nyelvi akadályt, mint gyakran elhangzó magyarázatot erre a jelenségre, nem tudom elfogadni, tudniillik szerbül a mai vajdasági magyar középiskolások nagy része jól beszél, azok pedig, akiknek ezen a téren gondjaik vannak, elsősorban a közvetlen környezetük hibájából nem ismerik ezt a nyelvet. Ez radikális nézet, és sokan fel fognak háborodni rajta, de vitathatatlan, hogy a családnak óriási, mi több, elsődleges a szerepe abban, hogy egy vajdasági kisebbségi gyermek megtanulja-e az állam nyelvét: ha ugyanis otthon azt hallja, hogy nem kell tudni a szerbet, az felesleges, csúnya nyelv, akkor természetesen ellenszenvvel viseltetik iránta, s nincs motiválva a megtanulásában. De ha azt tapasztalja, hogy a szerb is ugyanolyan nyelv, mint bármelyik másik, például az angol, a német, a francia, a kínai, s azáltal, hogy megtanuljuk és használjuk, nem leszünk kevésbé magyarok, akkor ez a gond nem áll fenn. Ez az a momentum, amelyik egy kisebbségi gyermek egész életét meghatározza: ha tudja az állam nyelvét, akkor érvényesülhet: egyetemre járhat, könnyebben kap állást, ha nem, akkor maximálisan kiszolgáltatott lesz egész életében. Ami pedig a vajdasági magyar fiatal kutatókra vonatkozó kérdését illeti: az utóbbi időben itt-ott felbukkannak az Újvidéki Egyetem különböző karain, tehát változni látszik a helyzet. Azt azonban ne tessék elfelejteni, hogy sok vajdasági magyar fiatal szerte a világban dolgozik kutatóként. åk vagy az egyetem elvégzése után távoztak, vagy eleve külföldön tanultak, s nem látták értelmét a visszatérésnek, esetleg szerettek volna visszatérni, de bizonyos akadályokba ütköztek. Az itteni tudós társadalom ugyanis nem szükségszerűen befogadó: még mindig vannak olyanok, akik hacsak tehetik, valamilyen akadályt gördítenek a fiatal elé, s a fiatal vagy visszafordul, vagy kitart. Maga a kutatói pálya nem könnyű pálya: rengeteg munkát, nagy kitartást igényel, a munka eredményei csak évek múltán lesznek láthatóak, lemondással jár, mi több, bár az anyagiakról nem szoktunk beszélni: drága mulatság is, mert errefelé nem fizetik agyon a kutatókat, ugyanakkor a kutatók kötelessége például a konferenciákon, tanácskozásokon való részvétel, aminek költségeit gyakran részben vagy teljes egészében maguk fedezik, azonkívül a szakirodalmat is követni kell... Tehát aki erre a pályára lép, vagyis amint a magyarországi doktori eskü mondja: ,,a tudomány és az igazság szolgálatára szenteli magát, annak ezt és még sok egyebet kell vállalnia.