Amikor a horgász akad horogra

Amikor a horgász akad horogra

Maga a horgászat is a horogról kapta a nevét, tehát a halfogó felszerelés legfontosabb eleme a most már kiváló minőségű acélból készült kis kampó. A zsákmány kifogásának alapfeltétele a mindig megfelelő nagyságú, a halak szájához alakított formájú, a vízzel és a csalival azonos színű, kifogástalan élezésű horog. Mivel pecázás közben csalit rakunk rá, halból akasztjuk ki, egy rossz mozdulat, egy kis figyelmetlenség, és máris a horgász akad a horogra.

A halfogó szakma tanulásakor mindig kellő elővigyázatossággal kezeltem az akkor még alumíniumból készült, a mai lézerélesítésűeknél jóval tompább horgokat. Rossz szokásom szerint a pecázás befejeztével a botba szúrtam őket, így még azt a kis hegyüket is kicsorbítottam. Később már a befőttesüvegekről elcsent gumikarikába akasztottam a szerelék végét.

Az ilyen rögzítés nem rongálta a kampók végét, de nem is védte a botot vivőt a horogra akadástól. Ezek a felszúródások általában kis tüskeszúráshoz hasonló apró balesetek voltak, melyek esetében egyéb fertőtlenítőszer híján a sebet leöntöttem pálinkával a nagyapó kocsiszínbe rejtett butéliájából. A bajok a csukaszezonban kezdődtek, amikor is hármas horgok kerültek fel a szerelékek végére. Az ilyen kampók kifundálója úgy gondolta, megháromszorozza az akadás lehetőségét, ami természetesen be is vált. Manapság elvben minden horgászat után könnyen le lehet kapcsolni a horgokat a fém csukázó előkékről, az akkori, házilag bütykölt drótelőkéről azonban legfeljebb harapófogóval lehetett levágni. Ilyen fémelőkés csukafogó botokkal indultam én kerékpárral a falu alatti csatornazsiliphez rablóhalazni.

Dél körül felmálháztam a bringát, és hazaindultam. A botokat két helyen összekötöttem, és a hátamra akasztottam. Mivel késő ősz volt, jó vastagon és főleg rétegesen voltam felöltözve. A reggeli fagyok több ruhát igényeltek, de a dél körüli meleg levetette velem a nagykabátot meg a bundás sapkát. Hazainduláskor ismét magamra vettem az összes öltözéket, mert a biciklin nem volt helye. Alig tekertem néhány száz métert, amikor enyhe szúrást éreztem fartájékon. Kicsire nem adunk alapon továbbhajtottam, de minden pedálfordításnál erősödött a fájdalom. Miután megálltam, lábamat letéve hátra akartam nézni, de a hátamra kötött botok hozzám ragadtak, és testfordításkor igencsak belém hasított valamelyik horog. A botokat nem tudtam letenni, mert a bennem lévő horgon kívül a másik kettő a nagykabátomba csimpaszkodott. A bicskám a csomagtartóra kötözött ládában volt, de azzal úgysem lehetett volna elvágni a drótelőkét. Nem volt mit tenni, mint a fájdalommal számolva levetni a kabátot.

Ezután a botok szétkötözésébe kezdtem, nagy sziszegés közepette. A két vétlen horgot kitéptem a felöltőből, a neheze azonban csak ezután következett. Ekkorra már jól belém mélyedt a hármas horog egyik ága, a másik kettő pedig a nadrágomat fércelte össze a jégeralsómmal. Ezt a patthelyzetet kellett valahogy megoldanom. Nem kis fájdalmak árán kiszabadítottam a ládát, kihalásztam belőle a zsebkésemet, és megkezdődött a kényes operáció. Először is elvágtam a drótelőke feletti zsineget, ezáltal megszabadultam a botoktól és a kerékpártól is. Most már hátrafordulhattam, hogy szemügyre vegyem a baleset súlyosságát. Segítség híján magam láttam neki a műtétnek.

Jó nagy lyukat vágtam a nadrágon, ezen a nyíláson áthúztam a horgon fityegő drótelőkét, és levetettem a meglékelt ruhadarabot. Az alsónadrággal is hasonlóan cselekedtem, de előtte még jól körülnéztem, nehogy valaki meglásson. Miután meggyőződtem róla, hogy a part menti serdülő nyárfákon kívül más nézőm nincs, nekikezdtem a szabadulásom legkínosabb és egyúttal legfájdalmasabb műveletének. Ha a horog átszúrja a bőrt, akkor fogóval levágható a szakálla, és viszonylag könnyen kiszabadítható, de az én horgom a hegyével belemélyedt a húsomba, és csak szakállal együtt visszahúzva lehetett megszabadulni a nemkívánatos piercingtől.

Persze ez a művelet nagy sebet ütött a nemesebb testrészemen, és a visszahúzott jégergatya vérben tocsogott, mire hazakerékpároztam. A bringát állva hajtottam, és az ebédet is csak a hokedli sarkára kuporodva tudtam megenni. A gyógyulásom története az idő homályába veszett, de arra élénken emlékszem, hogy öregapó igencsak morgolódott, amikor elővette a dugi-pálinkásüvegét, melynek alján alig lötyögött egy ujjnyi a targyiból. Egészségügyi megfontolásból többször fertőtlenítettem a sebet, ezenkívül belső borogatást is alkalmaztam. Kiskamaszkorom első ilyen bűnbeesése volt, és egyáltalán nem ízlett az a kerítésszaggató törkölypálinka, de hogy hatásos volt, azt az bizonyítja, hogy még mindig élek.      

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Villantó rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Amikor a horgász akad horogra
Villantó
  • MTI
  • 2017.01.02.
  • LXXI. évfolyam 52. szám
Amikor a horgász akad horogra
Villantó
  • Huzsvár József
  • 2016.09.11.
  • LXXI. évfolyam 36. szám
Facebook

Támogatóink