Az USA elnökének beiktatása óta az történt, amire mindenki számított, vagyis hogy Trump meghökkentő dolgokat mond és tesz. Az USA elnöke úgy kormányoz, mintha minden napja az utolsó volna.
A gyors lépések embere
Trump a beiktatása utáni első munkanapján mintegy 200 elnöki rendeletet írt alá, aztán gyors személyi döntéseket hozott, majd az ezt követő napokon meghökkentő dolgokat mondott.
A nemzetközi diplomáciában nem szabad és nem szoktak „hamariak” lenni, de ő nem törődik ilyesmivel. Még megválasztott elnökként nyilatkozott Kanadáról, Grönlandról és Panamáról. Hivatalba lépett elnökként megismételte az elképzelését Grönland megvásárlásáról. Igaz, hogy az USA csinált már egy jó üzletet, amikor 1867-ben az Orosz Birodalomtól megvette Alaszkát, de manapság országokkal, országrészekkel nem szoktak kereskedni. Talán abban van logika, hogy létrejöhet egy mindkét félnek megfelelő tranzakció, de ilyen üzletek nemigen voltak, és nem is tudják a felek, miként tárgyaljanak, a területcseréhez, területvásárláshoz nincsenek is meg a nemzetközi jog mechanizmusai, stb. Persze, elvben jobb lenne háború helyett valamilyen jogi-üzleti módszerrel területeket szerezni — ezt tették a középkorban és a kora újkorban az uralkodócsaládok a házassági szerződésekkel, de mikor volt az? Trump nem akarja belátni, hogy manapság nem vesznek és adnak el területeket, ezen a szinten nincs üzlet, és nem érvényes az üzleti logika. Nem szokás, és egy magára valamit is adó ország nem fog eladni területet egy marék dollárért, sőt erről tárgyalni sem hajlandó. A dán kormány is azt mondta, hogy a széles autonómiájú sziget sorsáról a szigetlakók dönthetnek. Tehát a grönlandiak szavazhatnának a Dániától való kiválásról, majd az USA-hoz csatlakozásról.
Még el sem csitult a Grönlanddal kapcsolatos nemzetközi felhördülés, amikor Trump még meredekebb kijelentést tett. Szerinte a palesztinokat ki lehetne telepíteni, és Gázából egy közel-keleti riviérát létrehozni. Ezzel az elképzeléssel az a gond, hogy már nem szokás emberek ide-oda telepítéséről beszélni, tárgyalni meg végképp nem, ennek ugyanis rendkívül diktatórikus és embertelen vonzatai vannak.
Mindazonáltal ha mélyen elgondolkodunk, akkor biztosra vehetjük, hogy a mostani nemzetközi és politikai rendszer nem fog örökké fennállni. Arról lehet(ne) töprengeni, hogy meddig fog ez így maradni, de érdemesebb lenne azon ötletelni, hogy ne egy földrengésszerű esemény, például világháború változtassa meg, hanem evolúciószerűen fejlődjön és módosuljon kisebb-nagyobb lépésekben.
Trump otthon is elkezdte a „rendezkedést”, a kormány alkalmazottait ezrével bocsátja el, kilépteti az USA-t a klímaegyezményekből, az ENSZ több szervezetéből, az UNESCO-ból is, egyszóval mindenből, ami nem hoz hasznot, hanem pénzt visz el. Ezenkívül átvilágítja a USAID szervezetet és mindazt, amit a Demokrata Párt és pénzügyi holdudvara csinált. Ebből újabb botrányok lesznek, de más előjellel, felteszik majd ugyanis a kérdést, hogy mire költötte a Demokrata Párt eddig az adófizetők pénzét. Érdekes fejlemények várhatók.
Első gazdasági intézkedések
Trump nagyon gyorsan átlátta a gazdasági helyzetet, és mindazok kapcsán, akiknek nagy a kereskedelmi többletük az USA-val szemben, vámokat fog bevezetni. Csupán két hete volt hivatalban, amikor Kanadára, Mexikóra 25%-os vámot szabott ki, míg Kínát 10%-os vámmal illette. Mexikó és Kanada rögtön tárgyalásokat kezdeményezett (azaz háborús hasonlattal: tűzszünetet kért). A két szomszéd el is érte, hogy egy hónapra felfüggessze az USA az intézkedést. Kína az amerikai árukra vetett ki vámokat, de „patikamérlegen” mérve ugyanannyit, nem többet — ő sem akar ugyanis konfrontálódni.
Azt hiszem, hogy a vámok kérdése az egymás közötti viszonyok tisztázásának egy lehetséges kezdete. Ha a felek értelmesek, akkor a vámok le fognak épülni, ha a csökkenésük, illetve megszűnésük több hasznot hoz. Ha az EU racionálisan viselkedne, akkor el kellene fogadnia azt, hogy az USA vámokat emel, illetve azt kellene elérnie, hogy Irántól és Oroszországtól, esetleg a Perzsa-öböl országaitól vásárolhasson olcsóbb energiahordozókat.
Következtetésként levonhatjuk, hogy Amerikában okosabban reagálnak Trump elnök tetteire, mint itt, Európában az oroszok kételyeire. Mexikó és Kanada azonnal tárgyalásokat kezdeményezett ebben a gazdasági háborúban, ezzel szemben Ukrajna kihívta Oroszországot, mely pedig valódi háborút indított. Meg is lett az eredménye. Most már egészen biztosan több százezer halott van mindkét oldalon. Romba dőlt Ukrajna gazdasága, az energetikai rendszere szétverve, miközben Zelenszkij atomfegyvereket követel. Európa nyugatibb része önmagát kormányozta zsákutcába. A gazdasági háború is háború, okosan kell kezelni.
Mi a méltányos — és mi nem?
Európa ma mély gazdasági, politikai, demográfiai, kommunikációs és bizalmi válságban van. Ennek az is oka, hogy még semmit sem kezdett a Trump-jelenséggel, pedig ha sikert akar elérni, akkor elő kellene állnia egy kölcsönösen hasznos ötlettel, de eddig mindössze arról esett szó, hogy szükség lenne orosz gázra.
Már az előző Trump-kormányzat is igazságtalannak tartotta, hogy miközben a NATO védi európai tagjait, azok nem fizetnek be eleget a szervezet fenntartáshoz, a békét azonban élvezik. Sőt, ennek köszönhetően olcsóbban tudnak termelni, mint az USA, és így akadályozni, visszaszorítani az amerikai cégeket, ami végeredményben az amerikai munkavállalókat sújtja. Ez nem volt méltányos, viszont az európai politikai elit és a nemzetközi, sőt nemzetek feletti tőke összefonódott, ezért alakult ki a fent vázolt helyzet. Trump nincs tekintettel ezekre az összefonódásokra, nem érdekli különösebben az európai elit, de az USA-t eláruló magántőke sem. Én azt hiszem, hogy nem lesz Európára tekintettel, hiszen előre megmondta, hogy nála az USA az első.
Európa részéről logikus lenne, ha nem támogatná tovább a háborút. Oroszország és az USA részéről méltányos lenne (ami nem politikai kategória), ha valóban véget vetnének a háborúnak, és elindulna a kelet—nyugat irányú pénz- és áruforgalom. Azt hiszem, hogy Európának még az amerikai védővámok is jobbak, mint az energiahordozóktól való elszakítottság. Energia hiányában, vagy a nagyon drágán megszerezhető energia miatt, magába roskad az európai gazdaság rendszere. Ha Európába jut elég és megfizethető energia, akkor legalább egymással tudnák bővíteni a kereskedelmet, felfuttatni a termelést, és nem nőne a lemaradás Kínával szemben.
Európa tehát nem számíthat sok jóindulatra Trumptól, amikor az amerikai érdekekről van szó. Pénzügyekben nem lehet kijátszani, átverni, mert világos a számítása, bármit is csinál, annak haszna kell hogy legyen. Ő azt a döntést hozza majd meg, amely az általa képviselt USA-nak felel meg. Az EU-nak pedig valamilyen tárgyalási stratégián kellene gondolkodnia, melynek célja az európai érdekek felismerése és képviselése kellene hogy legyen. Ezenkívül be kellene fejezni az értelmetlen költekezést, és első lépésként mindenkinek jó gazdaként a saját udvarára koncentrálni, hogy ezután ismét fel lehessen ismerni a közös érdekeket. Egyszóval, ami az európai viszonyokat illeti, egy bölcs magyart kell idéznem: ha egy mellény rosszul van gombolva, meg kell próbálni újragombolni.
Reális cél lehet, hogy Európa a globális sakkjátszmában a harmadik legerősebb játékos legyen. Csak ezt fel kell ismerni, gondolkodni rajta, és cselekedni.
