Alkotói elszántság és véleménynyilvánítási kényszer

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

Alkotói elszántság és véleménynyilvánítási kényszer

- Szabó Attila fotójaA filmkészítés terén nyújtott kiemelkedő tevékenységéért Balázs Béla-díjat kapott Siflis Zoltán szabadkai filmrendező. A rövid hír ennyi, de mi van a magas anyaországi állami kitüntetés hátterében, például milyen fokú az alkotók megbecsültsége, munkájuk anyagi támogatot...

- Szabó Attila fotója

A filmkészítés terén nyújtott kiemelkedő tevékenységéért Balázs Béla-díjat kapott Siflis Zoltán szabadkai filmrendező. A rövid hír ennyi, de mi van a magas anyaországi állami kitüntetés hátterében, például milyen fokú az alkotók megbecsültsége, munkájuk anyagi támogatottsága? A díjazottal a többi között erről is beszélgettünk.
- A megbecsülés milyenségére utal az a tény, hogy amikor a nyilvánosság tudomást szerez egy ilyen díjról, felsorolják, mi mindent készített az alkotó, de ilyenkor kellene megnézni azt is, hogy mit látott ebből a közönség, mennyire van jelen a közösségünkben a filmművészet, azon belül is a dokumentumfilm-készítés. A mi kultúránk inkább irodalom- és színházcentrikus, de az ilyen pillanat arra jó, hogy tudomásul vegyük: vannak olyan mozgóképi produkcióink is, amelyek erről a közösségről szólnak. Az anyagiakról nem nagyon szeretek beszélni, de el kell mondani, hogy az utóbbi tíz évben, főleg az anyaországban, nagyon fellendült a dokumentumfilmek gyártása, évente mintegy 250 készül el. Nálunk, a Vajdaságban egy közepes költségvetésű magyarországi dokumentumfilmnek a költségét öt-tíz produkcióra kell szétosztani, vagyis nagyon kis pénzből kellene értékes, színvonalas filmeket készíteni. Úgy vélem, ez az, ami visszatartja a filmeseket a nagyobb lélegzetű alkotásoktól. A hónapokig, évekig tartó munkát a mai támogatási rendszer nehezen tudja követni, a filmek hőseinek a történetei általában nem akkor fejeződnek be, amikor egy adminisztrációs folyamat lezárul. Hazai és anyaországi forrásokra egyaránt lehet támaszkodni, de ezek viszonylag szerények. Az alkotói elszántság és a belső, véleménynyilvánítási kényszer azonban még mindig képes arra, hogy áthidalja ezt az áldatlan helyzetet. A filmesnek azonban minden fázisban, nemcsak a pénz megszerzésében és a forgatásban, hanem a vetítések megszervezésében is részt kell vennie, ha azt szeretné, hogy életre keljen a műve és találkozzon a közönséggel. Nagyon fontos, hogy a filmek ott kapják meg az elismerést, rangot, ahol készültek és azoktól, akikről szólnak.
" Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie annak, aki dokumentumfilmezésre adja a fejét?
- A dokumentumfilm nemcsak alapos előkészületet és kitartást igényel, de azt is, hogy az alkotónak legyen saját véleménye, és fel kívánja fedni azokat a társadalmi problémákat, gondokat, amelyek konfliktushelyzetet okoznak. Számomra is akkor kezdődött el egy új alkotói periódus, amikor a 80-as években megszerveztük a topolyai alkotótábort. Szinte elsőként nyúltam azokhoz a tabutémákhoz, amelyekről korábban csak úgy lehetett szólni, ahogyan a hivatalos politika elvárta. Ilyen például a Nehéz idők című filmem, mely a beszolgáltatásokról szól, a Temetetlen holtjaink, mely az 1944-es atrocitásokat, a Veszendő végeken pedig a fogyatkozó magyar falvak helyzetét dolgozza fel, továbbá ezek közé az alkotásaim közé tartozik az Ez egy inkvizíció, a Gádorlakók, az Ebben a puszta világban... című is. Az alkotón múlik, mit vállal fel, és a filmet milyen célra használja. Igyekszik-e korrigálni az elferdített, eltorzított képet, kutatni, mi van mögötte, mert ez az igazi kihívás, ez hozza meg a szakmai sikert is. Ha egy filmnek van súlya, ha a benne foglalt mondanivaló több generáción át tényfeltáró és esztétikai értékkel bír, akkor az alkotás él. Ezért megéri kitartani a mostoha anyagi körülmények ellenére is. Sőt, még akkor is, ha ezek a filmek egy időre esetleg a fiókba kerülnek. Néhány évvel ezelőtt a magyar történészekből és filmkritikusokból álló szakmai csoport csaknem száz olyan magyar filmet választott ki, amelyet a kor megismerése szempontjából fontosnak tart. Ebben a válogatásban két filmem is szerepel, a Temetetlen holtjaink és az Ez egy inkvizíció.
" A 18 hosszú és a 11 rövid szerzői dokumentumfilm után most egy újabb alkotáson dolgozol, amely Jugoszlávia szétesésének a végnapjairól szól. Én tudom, hogy ti azokban az időkben állandóan forgattatok, éppen ezért érdekel, miért csak most került sorra ez a téma.
- Nagyon tudatosan vártam ennyit, mert kell egy távolság. Sokszor a film szereplői is azt kérték: ne hozzam azonnal nyilvánosságra a gondolataikat. Ki kellett válogatni, mi jellemezte leginkább a kort. Filmes napló formájában, 10-14 történetben szeretném feldolgozni a témát, amelyet valóban már több éve dédelgetek. Most éreztem, hogy letisztult bennem az egész. Igazad van, azokban az időkben mindent leforgattam, mára ez is megváltozott, pedig a mai életünket is érdemes lenne dokumentálni. Talán furcsán hangzik, de a 90-es évek a háborúk ellenére is sokkal jobb intézményes hátteret biztosítottak számunkra. Nagyon sajnálom, hogy mára szétesett az a régi csapat, amellyel valamikor dolgoztam. Szeretném megemlíteni a nevüket, elsősorban a feleségemét, S. Gordán Kláráét, aki a legtöbb esetben szerzőtársam is volt, Farkas Miklós operatőr, vágó nevét, valamint Király Attila és Hegedűs Dániel operatőrét.
" Miért nincs az itteni filmeseknek szakmai szervezetük?
- A vajdasági magyar filmalkotók tavaly határozták el, hogy szakmai céhet alapítanak, és már hozzá is láttak a megvalósításához. Úgy vélem, ez nagyon fontos, de korántsem elegendő. Félek, hogy az intézményesített formával a szabad alkotás légköre kerül veszélybe. Most, amikor még nem vagyunk egy kötelékben, sokkal inkább segítjük egymást. Egyébként a vajdasági filmgyártás hőskora a nyolcvanas évek végén be is fejeződött. Vicsekék és Deákék korára nagyon büszkék lehetünk, szellemi rokonság van közöttünk, hiszen abban a dokumentarista iskolában, ami Topolyán kezdődött, ugyanazokat a tabutémákat feszegettük. Meg kellene írni a vajdasági magyar filmkészítés történetét is. Ez egy komoly feltáró, összegző munka lenne. Nagyon sajnálom azt is, hogy nincsenek kritikusaink, akik értékelnék a filmeket, hiszen a szerzőnek nem az a dolga, hogy dicsérje a saját alkotását. Hiányoznak azok a szubjektumok, amelyekkel kiteljesedhetne a filmkészítés világa, és mindenki végezhetné a saját feladatát. Például a vetítés sem csak a művészmozik feladata, a könyvtárakban, iskolákban, egyesületekben is lehet filmklubokat szervezni. Ezeknek a dokumentumfilmeknek helyük lenne az oktatásban is. Magyarországon és nyugaton ennek nemcsak kiterjedt hálózata, hanem jelentős költségvetési támogatottsága is van, mi viszont itt tartunk, ahol tartunk.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Interjúnk rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Alkotói elszántság és véleménynyilvánítási kényszer
Múzsaidéző
  • Györffi Réka
  • 2018.11.03.
  • LXXIII. évfolyam 44. szám
Alkotói elszántság és véleménynyilvánítási kényszer
Irodalom
  • Hét Nap
  • 2018.04.10.
  • LXXIII. évfolyam 15. szám
Facebook

Támogatóink