Jegyzetem időrendileg a tragikus szétdaraboltatásunk centenáriuma emlékévének elején kezdett körvonalazódni Budapesten. Akkor és ott mozdultak meg sorsszerű véletlenséggel a valahol és valamikor már tapasztalt Kárpát-medencei élményeim sokaságának képkockái. Újabbakkal is egyre bővülve.

Kapisztrán Szent János élete — táblaképrészlet

Első állomásunk — a vonatkozó világhálós szócikk által megjelölt érintőpontok közül — a Kapisztrán Szent János-templom volt, Budapest II. kerülete Tövis utcájának sarkán. A rózsadombi telek az építkezés előtt Herczeg Ferenc író tulajdonában állt. A ferences rendi hajlékban, melynek újjáépítése 1949 és 1950 között volt, a festőművész két munkája is megtalálható. Az Árpád-házi Szent Erzsébetet ábrázoló falkép 1950-től datálódik. Pinxit. A karzat mellvédjének frontális díszeként a Kapisztrán Szent János életét bemutató tabló látható. Bal alsó szegletében a mester saját kezű aláírásával és egy konkrét dátummal: 1954. júl. 13.

A soron következő lépésünk tervezgetésének hevében természetesen fatornyos szülőfalum monográfiája is újból lekerül(t) roskadozó könyvespolcunkról. Noha a tizenhét évvel ezelőtt megjelent kötet fényes lapjain egy cseppet sem foghatott az idő, a torokszorító valóság érzésétől mégsem könnyű szabadulnom: a feltárulkozó múltunk ismerőiből és hiteles tolmácsolóiból már az otthon maradottak közül is egyre kevesebben vannak. Vagyunk.

Árpád-házi Szent Erzsébet — falikép a rózsadombi ferences rendi templomban

Jeges Ernő festőművész életét és munkásságát a kiadvány két, 1998-ban rögzített idézettel mutatja be. Az első a szentendrei Ferenczy Múzeumban megtartott gyűjteményes emlékkiállítás megnyitóján hangzott el. Dr. Bodonyi Emőke művészettörténész méltatásában, kinek közbenjárására a nevezett évben több helyszínen is megvalósulhatott e tárlat.

„Az 1928-ban létrehozott Szentendrei Festők Társaságának alapító tagjaként éveken keresztül dolgozott a szentendrei művésztelepen. 1926-ban aközött a nyolc frissen végzett festőművész között találjuk, akik azért jöttek Szentendrére, hogy itt művésztelepet hozzanak létre. Elképzelésük valóra vált.”

Jeges Ernő festőművész

Viszont, és ezt a kiemelt szövegrész tolmácsolója sem rejtette véka alá annak idején, a hajdani alapító tagok munkássága, Jeges Ernő festőművészét is beleértve, hosszú időkön keresztül feldolgozatlan maradt. A legfőbb ok erre az úgynevezett római iskolás besorolásuk volt. A megbélyegzés. Mindazokra értendő, akik alkotásaikkal az egyházművészet, a történeti festészet, az iparművészet és a monumentális festészet fejlődését szerették volna elmozdítani a holtpontról.

„Jeges Ernő, aki három éven keresztül dolgozott ösztöndíjasként a római Collegium Hungaricumban, amikor többéves munka után bemutatta monumentális, közel három méter magas és hat méter hosszú Bakócz Tamás bevonulása Rómába című tablóját 1934-ben a Nemzeti Munkahét alkalmából rendezett kiállításon a Műcsarnokban, joggal érdemelte ki a korabeli kritika elismerését. Gerevich Tibor (a római Collegium Hungaricum kurátora — a szerző megj.) is méltatta a képet: »Ez volt a római iskola első kísérlete a történeti festészet megújítására.« A korabeli híradások alapján csodájára jártak a festménynek.

A mester életművének ugyancsak meghatározó műfaja volt a tájkép is, melyeket aztán háttérként történeti- és egyházművészeti kompozícióiban is felhasznált.”

A másik idézet egy újabb, ezúttal a festőművész szülőfalujának, Torontálvásárhelynek a közösségét helyben is megmozgató eseményt méltató szakmai cikkből vétetett. A Szentendre és vidéke című lap 1998. július 10-ei számából. A Jeges Ernő-emlékkiállítás, illetve a szerb (cirill és latin betűs írásmóddal), valamint a magyar nyelvű emléktábla felavatása a szabadkai Bucka-Gányó Művésztelep, a szép emlékű torontálvásárhelyi Vitkay Hagyományápoló Társaság (VHT) és a Jeges család közös szervezésében valósulhatott meg. A már nevezett esztendő június 14-éjén. A tárlatnak és az ünnepségnek a debellácsi Pipacs Nőegylet székháza nyújtott befogadó helyszínt. A vörösrézből készült emléktábla, melyet a festőművész fia, Jeges András tervezett édesapja egyik ex librise alapján, a festőművész szülőházának falára került fel. A (torontálvásár)helyi Papp Pál (szűk)utcában.

„Misszionáriusnak éreztük magunkat, amikor vállaltuk, hogy a szentendrei után Jeges Ernő születésének 100. évfordulója alkalmából emlékkiállítást rendezünk Vajdaságban, a művész szülőfalujában, Torontálvásárhelyen. A Jeges család innen elköltözve telepedett le először Zsombolyán, majd Sárafalván. Jeges Ernő a gimnáziumot már Makón és Temesváron végezte, s innen jutott el a pesti iparművészeti főiskolára. […] A művész ugyancsak innen (Torontálvásárhelyről — a szerző megj.) származó öccse vállalta magára a szervezést. Megindult a magyar konvoj: Budapestről, Balatonalmádiról, Szabadkáról, Ljubljanából érkeztek a népes Jeges család tagjai, hogy a nagy eseményen találkozzanak egymással.”

A kiállított képeket a festőművész Viktória leánya és András fia adták kölcsön, de a szentendrei Ferenczy Múzeum gyűjteményéből is érkezett válogatás az alkalomra. Scripta manent…

Kijutottunk végül párommal a farkasréti temetőkertbe is. Néma főhajtással állva meg egy számomra eddig teljesen ismeretlen földim sírhantja előtt. Hirtelen zsigereimből is felfakadt az a bizonyos ősi fohász. A szívekbe és lelkekbe, elmékbe és elemekbe mélységesen beléivódott érzés. Mely egyúttal gondolat, intelem és fogadkozás is. Majd pedig a ráeszmélés, mi végre is nyúltam egyáltalán ehhez a témához.

Csak az hal meg és az veszik el örökre, akit elfelejtenek. Akiről végleg lemondanak…

A cikkhez mellékelt felvételeket a szerző készítette, illetve a Vitkay Hagyományápoló Társaság (VHT) szellemi tulajdonai.