home 2024. április 26., Ervin napja
Online előfizetés
Alien: Covenant
Brasnyó Zoltán
2017.06.07.
LXXII. évf. 22. szám
Alien: Covenant

Felemás érzések kavarognak az egyszeri mozinézőben — és főleg a sorozat lelkes rajongójában —, miután megnézi az Alien-saga legújabb fejezetét.

A látottak és a közben átélt érzések, a csalódottság, a látvány, az undor és a rémület okozta hátrahőkölések rendkívül tarka összképet adnak. A film úgy szeretne komplex és sokatmondó lenni, hogy közben a forgatókönyv egyszerű, bugyuta, sőt helyenként felháborítóan értelmetlen is. Mert logikai bukfencekből jócskán akad: nem olyanokra gondolok, amelyeket utólagos beleokoskodással szűr le a néző: igazi, hús-vér hülyeségek ezek, melyek eddig talán egyetlen Alien-filmben sem ütötték fel a fejüket. Na jó, talán a Prometheusban itt-ott előfordult hasonló, de abban a hangulat és a titokzatos, mégis izgalmas eredettörténet valamelyest kárpótolta minden idők legjobb űrszörnyének követőit.

A Prometheusnak sem lett egyébként túl jó fogadtatása az Alien-mítosz rajongói körében. Ridley Scott ezért minden bizonnyal úgy döntött, meghajlik az olcsó, mutatványos ijesztgetés műfaja előtt, és rogyásig pakolta a Covenantet vérrel, savval, agyvelővel és szétszakadt holttestekkel. Na meg persze sok-sok statisztával és mellékszereplővel, akikről már az első tíz perc után nyilvánvaló, hogy azért vannak ennyien, mert a legdurvább és legkreatívabb halálnemek széles palettája várja majd őket. Zsigeri iszonyat jellemzi a hangulatot, a számos szereplő mellett ugyanis több különböző fajtájú xenomorph is folyton ott futkos a mozivásznon.

Azoknak tehát, akik a lehető legtöbb szörnyet és a szereplők véget nem érő haláltusáját szeretnék nézni, mindenképpen ajánlom ezt a filmet. Nem tagadom, lesújtó véleményem ellenére valami perverz élvezetet nekem is nyújtott mindaz, amit láttam. Az igazság talán az, hogy már nagyon vágytam valami újra az Alien világából, és meggyőződésem, hogy ezzel nem vagyok egyedül.

De visszatérve a tényekre és a logikai bukfencekre: a Covenant nevű hajó mintegy húszfős legénységgel és kétezer hibernált telepessel a fedélzetén egy élhető bolygó felé tart. Egy szerencsétlen baleset folytán az utasok elveszítik a kapitányukat, majd a rangidős tiszt (Billy Crudup) veszi át a parancsnokságot. Furcsa üzenetet fognak be az egyik közeli bolygóról, ezért úgy döntenek, hogy nem az előre kijelölt és számtalanszor bevizsgált, biztonságos rendszer felé folytatják útjukat, hanem megpróbálkoznak (!) a közeli kisbolygóval. Itt persze a legszörnyűbb rémálmaik válnak valóra. A legénység két tagja megfertőződik, miután mindenféle védőfelszerelés nélkül, könnyelműen vizsgálja meg a bolygó felszínét. Azonnal egyértelművé válik, hogy a legénység tagjai vágóhídra hajtott birkanyájként végzik. Még akkor sem esnek túl nagy pánikba, amikor két társuk is jelzi, rosszul van — csak mi, nézők láthatjuk, ahogy fekete spórák ágyazódnak be a hallójáratukba és az orrukba.

Ezután elszabadul a pokol, testükből fehér neomorphok robbannak ki, a legénység gyorsan fogyatkozni kezd, visszaút pedig már nincs. Nem sokkal később David is megjelenik, a Prometheus antihőse, aki egy ősi civilizáció fővárosának romjain uralkodik magányosan — szintetikus agyában nagy adag istenkomplexussal. A Michael Fassbender által megformált karakter jóval rémisztőbb az alieneknél: talán éppen ez az, ami miatt nem működik a film. Ismét nem egy valódi Alien-mozit kaptunk, hanem egy szájbarágós eredettörténetet, melyben teljesen leleplezik kedvenc űrszörnyünk létrejöttének történetét. Mindaz a misztikum, amely az elmúlt évtizedekben belengte ezt a sorozatot, banális módon szertefoszlik. Tengerentúli filmkritikusok egyenesen azzal vádolják Ridley Scott rendezőt, hogy megölte az Alient. Ennyire élesen talán nem kellene fogalmazni (hiszen Scott még két folytatást tervez), viszont tagadhatatlan, hogy ezután már máshogy nézünk a jó öreg kiflifejűre.

Ami a mozi többi szereplőjét illeti, nem nyújtanak maradandót. Katherine Waterston az egyfolytában az arcán végiggördülő könnycseppjeivel unalmas és erőltetett volt, az egyébként zseniális Fassbender pedig ezúttal talán túl sok. H. R. Giger svájci művész rajzolta le először ezt a lényt, a vázlatok pedig A nyolcadik utas: a halál rendezőjét annak idején ámulatba ejtették. Ez az első Alien-film, mely Giger halála után készült. Megkockáztatom, hogy ő sem lett volna lenyűgözve a végeredménytől. A nyolcadik utas rajongóinak a felemás élmény ellenére is mindenképpen ajánlott, de azok, akik most ismerkednek meg az Alien világával, semmiképp se a Covenanttel kezdjék.


Nyitókép: Imdb.com

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..