home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Al-dunai barangolás(1.)
KISIMRE Ferenc
2013.07.24.
LXVIII. évf. 30. szám
Al-dunai barangolás(1.)

Csaknem másfél évtizede látogatja meg a határon túli magyar közösségeket időnként a Szeged-Honvéd téri református egyházközség. Egy-egy autóbusznyi hívő kel útra és dr. Kereskényi Sándor lelkész vezetésével felkeresi az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, horvátországi, szlovéniai és őrvidéki magyar testvéreket. Az idén Délvidék volt az úti cél, a szórványban élő magyar testvérek felkeresése.

Előbb azonban, egy „kis kerülőt” tettek a szegediek, és a romániai Nagyszentmiklós—Lugos—Karánsebes és Herkulesfürdő érintésével érkeztek Orsovára, az al-dunai ismert kikötőbe. Herkulesfürdőn röviden időztek, csupán annyit, hogy megnézzék az egykor virágzó, jobb sorsra érdemes üdülőhelyet, ahol jeles magyar művészek, politikusok, közéleti szereplők pihenték ki fáradalmaikat, közöttük Széchenyi István gróf, Jókai Mór, Bartók Béla és mások.

a mindössze néhány szálloda és étterem várja az egyébként festői környezetben található üdülőhelyet, a régi, patinás, monarchiabeli épületekről mállik a vakolat, belül pedig felveri a gaz a hihetetlenül értékes, pompás termeket. A Krassó-Szörény megyében, a Cserna folyó partján lévő városka további sorsát nem tudni, ki veszi majd a kezébe a jövőben. Remélhetőleg nem az enyészet.

Orsova Románia legnagyobb al-dunai kikötője. Nagy itt a forgalom, az uszályok megpakolva jönnek-mennek, a sétahajózásra indulók — csakúgy. A szegediek a mintegy 3 órás hajóúton a Kazán-szoros felé vették az irányt, ami általános megítélés szerint a Duna egyik legszebb szakasza. A romániai oldalon látható az a kőbe vésett monumentális Decebal-szikla, amelyet egy Nyugatra szakadt román hazafi egy évtizede készíttetett honfitársainak emlékül: az első dák király 40 méter magas és 25 méter széles arcképe tárul a hajózók elé.

átványnak valóban impozáns ez az alkotás, s egyben azt is demonstrálja, hogy a nemzeti érzés még idegenben is erősen él a románokban, s nem átallják a pénzt sem kiadni egy ilyen alkotásra (állítólag 1 millió dollárnak megfelelő összegbe került a sziklafalon látható történelmi személyiség megformálása). Ismeretes, hogy a vaskapui vízerőmű építésekor több települést is elárasztottak a Duna vizével, meg a szépséges Ada Kaleh nevű szigetecskét, amelyet senki szigetének is neveztek, mert sokáig nem tartozott sem Törökországhoz, sem a Monarchiához, Trianon után Romániának ítélték, 1972-ben azonban beteljesedett a sorsa: örökre a víz foglya lett. Jókai Mór Aranyember című csodálatos regényének a központi helyszíne ez a sziget, s az erről készült film is óriási sikert aratott. Az al-dunai sétahajózás még számtalan érdekességet rejteget. Így például láthatjuk a Széchenyi-emléktáblát, a Baross Gábor közlekedési miniszternek és gróf Szapáry Gyula miniszterelnöknek a sziklába vésett emléktábláját is. Az apró hegyi falvak látványa lenyűgözi a dunai hajóst, meg az utóbbi időben gombamód szaporodó ortodox templomok fénylő kupolái, az egyik és a mások oldalon egyaránt.

(Folytatjuk)
 

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..