— Nagyon fontosnak tartom az 1944/45-ös eseményeket, hisz részei az emlékezetkultúránknak. Már nem kell küzdeni azért, hogy itt lehessünk, és megemlékezhessünk, hanem szépen és méltóságteljesen tudunk visszatekinteni az ártatlanul meggyilkolt honfitársainkra. Amikor eljön ez az időszak, és készülünk a megemlékezésre, mindig egy kicsit utazunk vissza az időbe, illetve összeszedjük azokat az ismereteinket, amiket tudunk ezekről a vérzivataros időkről. Ezek olyan dolgok, amik remélhetőleg soha nem fognak megismétlődni, hiszen nagyon-nagyon szörnyű gyilkosságok történtek a II. világháború végén. Teljesen ártatlanul összegyűjtötték a magyar férfilakosság egy részét, és brutális kínzások után likvidálták őket, így történt ez Kanizsán is, a Tisza mellett egy jeltelen tömegsírba dobálták az embereket. Amit a kutatások mára bizonyítottak, hogy a partizán hatalom egy érdekes tendencia szerint hajtotta végre ezeket a gyilkosságokat, tehát nem az európai normák szerint, hanem éppen fordítva, előbb gyilkolt, és utána próbált meg bizonyítékokat gyűjteni a likvidáltakra. Érdekes az az üzenetváltás, amelyet a martonosi népfelszabadító, háborús bűnöket vizsgáló bizottság küldött Zentára, hogy a likvidálások után több hónappal sem sikerült minden meggyilkolt rabról feljelentést küldeni, s visszaírták, hogy ezzel már nem kell foglalkozni, háborús bűnösök, és őket már el kell felejteni. Tehát ez az embertelen hatalom meg is próbálta rábizonyítani ezekre az emberekre a vélt vagy valós bűnöket. Átvizsgálva az iratokat, nagyon szépen meg lehet fejteni, hogyan ment végbe ez a folyamat, és hogy valójában elsősorban ártatlan embereket gyilkoltak meg.

A megemlékezésen elhelyezték a koszorúkat az emlékműnél és az I. világháborúban elesett katonák sírjánál. 

A szerző felvételei