„A nehéz idők erős embereket formálnak. Az erős emberek jó időket hoznak el. A jó idők gyenge embereket formálnak. A gyenge emberek nehéz időket hoznak el.” A II. világháború idején a vajdasági magyarságnak olyan nehézségekkel kellett szembenéznie, amelyek örök időkre meghatározták közösségünket. Történelmünknek és emlékezeti kultúránknak egy fontos eleme is született azonban egy bizonyos novemberi, esős hajnalon. Nyolcvan évvel ezelőtt ugyanis, 1944. november 28-án indultak útjukra Topolyáról a Petőfi-brigád önkéntesei.

„Önkéntesek” és „toborozottak”

A történelemben semmi sem olyan fekete-fehér, ahogyan azt a legtöbben gondolják. Így van ez a topolyai Petőfi-brigád történetével is. A korai titoizmus propagandája, melyben a „brigadérosok” kultusza folyamatosan nőtt, számos generáció képét formálta a magyarokból álló alakulatról. Nem ritka, hogy a szocializmus szülöttje, aki még pionír is volt, emlékszik az Ismerd meg a Petőfi Brigádot című pionírjátékokra. Tősgyökeres topolyaiként én is olvastam a város egyik legismertebb helytörténészének, Brindza Károlynak a Mondd el helyettem, elvtárs… című könyvét, melyben a II. világháború előtti időktől kezdve taglalja a város történéseit. A hangsúlyt azonban mégis a második világégés idejének tanulmányozására helyezi. A híres kommunista családok, mint például a Gombos, Ipacs vagy a Sinkovics mellett, a városi kommunista szervezkedéseket is bemutatja. A könyv címe pedig Sinkovics József kívánságát tükrözi: mondják el másnak is, mit éltek át. Annak ellenére, hogy a nevét mindenki ismeri Topolyán és környékén, hiszen a Sinkovics József Műszaki Középiskola róla kapta nevét, alakjának, illetve családjának tevékenysége szinte feledésbe merült, és csak a történelmi iratok őrzik emléküket.

A hosszú ideig élt hőskép azonban az elmúlt években-évtizedekben igencsak megváltozott. A történészek és más kutatók által feltárt anyagok, illetve elkészített interjúk egy teljesen más képet mutatnak be az „önkéntesekről”. Ezeket a szegényesen felszerelt, golyófogónak is használt, nagyrészt magyar férfiakat valójában toborozták, s úgy küldték a frontra őket. A többi nemzettel együtt az alig fél évig létező alakulat tagjai olyan fiatalok voltak, akik földművelésből, illetve kétkezi munkából éltek. Leginkább pedig a partizánok megtorló akcióitól való félelem, a kommunista ideológiák támogatása és a szegénység miatt léptek be ebbe az alakulatba. A másfél ezer harcosból azonban sokan soha nem tértek haza. Topolyán a Mezőgazdasági Iskola bejáratánál található tábla őrzi emléküket. A XV. Vajdasági Rohambrigád tagjainak későbbi életével kevesen foglalkozunk, foglalkoztunk. Ám ők és leszármazottjaik is ismerik a topolyai történéseket ebből az időből. Sok ilyen történet a szájhagyomány által terjedt.

Sörös Elek 1909-ben született. A család negyedik gyermeke volt, de születése után hat héttel édesapja elhunyt. Anyja, aki ezután bejárónőként vállalt munkát, egyebek között a Hadzsy családnál is, a kommunista eszmék követőjévé vált. Két idősebb fia, József és Mihály a Kommunista Párt magas rangú tisztségviselői lettek, de a legfiatalabbnak, Eleknek már nem jutott itt hely. Neki a „petőfisekkel”, ahogyan ő fogalmazott, kellett szerencsét próbálnia. A szomszédságban élő Guba család feje is vele tartott. Közösen harcoltak a fronton, míg a feleségek és a gyermekek otthon vártak rájuk. A várakozásba belefáradt asszonyok jósnőhöz fordultak, aki megdöbbentő állításokkal szolgált. Elek visszatér majd, ha lehullanak a falevelek, viszont magán fogja hordozni a háború sebeit, míg harcostársa soha nem jön haza. Így is lett. Igaz, már csak félkezű fiatalemberként tudott hazajönni, de mégis hazatalált. Sokan még ennél is rosszabbul jártak. Azok, akik túlélték a háború szörnyűségeit, sokáig cimborák maradtak, és ha nem is hosszasan, de egy itóka erejéig mindig össze tudtak ülni.

A Petőfi-brigád katonáinak életével kapcsolatban sok mindenre nem derült még fény. Igaz, két monográfia is íródott róluk, melyek közül a második dr. Mészáros Zoltán tollából származik. Ez, a történelmi metodológiát is követő, alapos kutatásokra épülő objektív könyv talán a brigád legjobb bemutatása. Emellett 2018-ban Lavro Ferenc rendezésében film is készült a petőfisekről, mely a Brigád címet viseli. Vannak azonban olyan dolgok, amelyeket csak a topolyaiak és a környékbeliek ismerhetnek. Sokan emlékeznek még a Petőfi-brigád autóversenyére is. Az egykori Izvor áruháztól indultak a résztvevők, és egészen Bezdánig haladtak. Topolya híres fényképésze, Egri József ezt meg is örökítette, özvegye pedig néhány éve a fotókat Topolya Község Múzeumának ajándékozta.

A már említett osztag egyes emlékeit Újvidéken, a Vajdasági Múzeumban őrzik. Így például a rohambrigád zászlaja vagy éppen Kiss Ferenc arcszobra is megtalálható ott, és várja az érdeklődőket, hogy továbbra is a köztudatban éljen a II. világháború magyar alakulata.