Aki mindig a tökéletességre törekedett
Tóth Tibor
2021.05.03.
LXXVI. évf. 17. szám
Aki mindig a tökéletességre törekedett

Pontosság, alaposság, megbízhatóság jellemezte egykori kollégánkat, a nyolcvannégy éves Búcsú Ottót, aki több mint húsz évig erősítette a Hét Nap csapatát. Pályafutását a tanügyben kezdte, majd újságíróként folytatta, a Hét Naphoz már nyugdíjasként, a ’90-es évek közepén, külső munkatársként került. A fiatal kollégákat állandóan igyekezett hasznos tanácsokkal ellátni, útba igazítani.


Búcsú Ottó (Szabó Attila felvétele)

— Pecesoron, az akkori hatosztályos általános iskolában huszonnégy évesen már igazgató voltam — kezdte a beszélgetést. — Három tanterem volt, melynek padjait délelőtt és délután is három-három osztály koptatta. 3 kilométerrel távolabb tanyai iskola működött, ahol a diákok osztatlan tagozaton tanultak, ez az intézmény is hozzánk tartozott. Két évig töltöttem be az igazgatói tisztséget, majd megnősültem. A feleségem abban az évben szerzett oklevelet a tanítóképzőben, és a Csóka Községgel — ahonnan ösztöndíjban részesült — kötött szerződés értelmében három évig a község területén kellett munkát vállalnia. Egy évet Hódegyházán dolgoztunk, a következő esztendőben pedig Padén megpályáztam az igazgatói állást. Négyéves igazgatói megbízatásom alatt felépítettünk egy teljesen új, modern, egyemeletes, nyolc tantermes iskolát. Szépen berendeztük, Belgrádban teljesen új bútorokat vásároltunk, akkor jöttek divatba a falra rögzíthető, zöld táblák, a tanulóknak zuhanyzót létesítettünk, ahol a tornaóra után tisztálkodhattak. Következő utam a tartományi képviselőházba vezetett, ahol abban az évben alapították meg a fordítószolgálatot. Az ülésanyagokat, elemzéseket, beszámolókat lefordították mind a négy kisebbség nyelvére, és a lefordított szöveget küldték el a képviselőknek. A magyar, a román, a ruszin és a szlovák nyelvre is négy-négy fordítót kerestek, a magyarra százhúszan jelentkeztünk. Engem a befejezett tanítóképzővel vettek fel, két személyt főiskolával, egy jelentkezőt pedig egyetemi oklevéllel — elevenítette fel emlékeit Ottó bácsi.

Az írás mindig közel állt hozzá, hiszen tanulmányai alatt az Ifjúsági Lapnak és a Magyar Szónak gyakran küldött egy-egy hírt, tudósítást. 1971-ben az egyetlen vajdasági magyar napilap pályázatot hirdetett újságíró felvételére a szabadkai szerkesztőségbe. A tizenkét jelentkező közül kettőt, köztük Ottó bácsit vették fel. A Magyar Szó szabadkai szerkesztőségében az oktatás- és az egészségüggyel bízták meg. Tíz év elteltével a Jó Pajtás gyermeklap is hirdetett pályázatot szabadkai tudósító felvételére, azon szintén sikerrel járt. Ott tizenhárom évet töltött, és onnan vonult nyugdíjba. Nyugdíjas évei alatt több mindennel próbálkozott, hiszen a zűrzavaros ’90-es években a nyugdíj és a fizetés sem volt elég semmire. Végül reklámok, hirdetések gyűjtésével kezdett foglalkozni.

— Előbb egy kiskunhalasi reklámújságnak, majd a Családi Körnek gyűjtöttem a reklámokat, végül a ’90-es évek közepén a Hét Napba kerültem. Eleinte csak reklámokat gyűjtöttem, de mindig is gondoltam arra, hogy egy-egy témát szívesen feldolgoznék, és megírnék a lapba. Engedélyt kaptam az írásra, így amit jónak és aktuálisnak találtam, megírtam, és a szövegeim meg is jelentek hetilapunkban. Annak ellenére, hogy külső munkatárs voltam, lassacskán beépültem a Hét Nap szerkesztőségébe. Talán én voltam az egyetlen külsős, aki helyet kapott a szerkesztőségben, asztalom, székem volt. Mintha állandó munkaviszonyban lettem volna, naponta bejártam, használhattam a szerkesztőségi telefont is. Nagyon hálás voltam akkor is, és ma is hálával gondolok a munkatársakra, akik elfogadtak és befogadtak. Kiválóan működtem együtt az akkori főszerkesztővel, igazgatóval és a többi kollégával is. Örömömre szolgált, hogy a fiatalok is elfogadtak, és időnként egy-egy véleményemmel, megnyilatkozásommal talán segítettem őket munkájukban — meséli boldogsággal a hangjában.


Valamikor a régmúltban (balról jobbra): Búcsú Ottó, Bús Ottó, Orosz Ibolya (Szabó Attila felvétele)

Szíve csücske mindig is szülőfaluja, Péterréve maradt. Úgy érezte, az újságokban nem kap elég helyet a Tisza menti település, így amikor csak ideje engedte, igyekezett beszámolni a falu eseményeiről, mindennapjairól, az ott élő emberek életéről.

— Továbbra is érdekelt az oktatás kérdése, valamint azok a témák, amelyek az embereket foglalkoztatták. Akkoriban Visszakaptuk álmainkat címmel az óraátállításról írtam egy cikket, mely a Hét Napban jelent meg. Már akkor az óraátállítás megszüntetése mellett foglaltam állást, hiszen annak semmi értelme. Nem igazak azok az állítások, hogy az átállítással mennyire sok áramot takarítunk meg. Több országban sohasem állították át az órát, és ebből semmilyen gazdasági hátrányuk nem származott. Akkoriban erről nem igazán volt ildomos írni. A Hét Napban 2016-ig tevékenykedtem, egészen addig, amíg el nem veszítettem a látásom. Az utolsó években reklámokat már nem nagyon gyűjtöttem. Egyrészt azért, mert megöregedtem, és már nem éreztem magamban a kellő rugalmasságot és készséget, másrészt azért, mert azon vállalatok egy része, amelyekkel együttműködtem, megszűnt, vagy új vezetőség került a cégek élére, és az újakkal már nem voltam képes megfelelő kapcsolatot kiépíteni. A reklámozással leálltam, de időnként még írogattam a lapba, szívesen bejártam a szerkesztőségbe, ahol jól eltársalogtunk, tájékozódtam az eseményekről, elolvastam az újságot. A Hét Nap olyan hetilap, amely a vajdasági magyarság életét figyelemmel kíséri, és megérdemli az olvasók szeretetét, bizalmát, biztatását. Rendkívül fontos szerepet tölt be a vajdasági magyarság életében. Nem tudom az újságot úgy figyelemmel kísérni, mintha látó ember volnék, de rendszeresen követem a Hét Napról szóló sajtószemlét, beszélgetéseket, híreket. A hetilapnak most is tehetséges, fiatal, életerős gárdája van, mely az eseményekről sem feledkezik meg, és szórakoztató jellegű írásokat is közöl. Nagyon sajnálom, hogy a Hét Nap jubileumi számát sem láthattam, de rengeteg kedvező véleményt hallottam róla.

A nyolcvannégy éves Ottó bácsi úgy érzi, hogy az újságírásban megtalálta azt a hivatást, amely teljesen megfelelt számára, amelyben örömét lelte, hiszen mindig arra törekedett, hogy munkájával az olvasók és a szerkesztőség tagjai is elégedettek legyenek. Elmondta még, hogy az újságírástól való nyugdíjba vonulása alkalmából a szabadkai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola tanulói ünnepi műsort rendeztek részére, mellyel munkásságát és a többéves, kiváló együttműködést köszönték meg neki.

— Rendkívül hálás vagyok a Hét Nap szerkesztőségének és munkatársainak, hogy elfogadtak, befogadtak, együttműködtek velem, és végtelen boldogsággal tölt el, hogy én is együttműködhettem velük. A Hét Napnak további sikereket, munkatársainak pedig jó munkát és kiváló egészséget kívánok — fejezte be visszaemlékezését Búcsú Ottó, hetilapunk egykori munkatársa.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Hét Nap — Hetvenöt Év rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..