Aki kamerával veszi fel az utcán heverő témát
Szerda Zsófi
2021.01.23.
LXXVI. évf. 2. szám
Aki kamerával veszi fel az utcán heverő témát

Ő Szász Csongor filmrendező, operatőr. Dokumentumfilmeket készít. Például Matuska Szilveszterről, a csantavéri robbantóról. Vagy a vajdasági pálinkáról (Pálinkafilm) és legutóbb a muskátliról (Muskátli, a Vajdaság virágai). De nem az ablakokban nyíló, piros virágról, hanem a zenéről, melyet Vajdaságban mindenki ismer, aki volt már legalább egy „rendes” vajdasági lagziban. Szaftos kis témák, melyek számunkra ismerősek lehetnek, mégis tudnak újat mondani, egy külföldi számára pedig egzotikus zamatokat kínálnak. 

* Honnan ered ez a filmek iránti, végtelen rajongásod?

— Most nagyot ugrok az időben. Mi tizenhárom éves koromban költöztünk el Vajdaságból Magyarországra, s az első néhány évben még nem volt túl sok barátom, így sokat filmeztem. Akkoriban, a ’90-es években nagyon jó filmeket közvetített a tévé. Az M1, a Duna TV, faltam őket éjjelente. Hát itt dőlt el, azt hiszem. Szociológia-előkészítőre jártam Pécsre, de úgy alakult, hogy egy bajai barátom ajánlására rátaláltam Szőke András és Merza Gábor iskolájára, a Polifilm Technikumra, majd elvégeztem. Itt már kellett rövidfilmeket készítenünk. Ezt a Dunaversitas mesterkurzus követte 2004-ben, majd ugyanebben az évben felvettek a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, Filmelmélet, filmtörténet — Pedagógia szakpárra. Itt elméletet tanultam, miközben elkezdtem készíteni első egész estés filmemet, a Matuskát.


Forgatás közben

* A dokumentumfilm érdekel, azon belül is az igazi, ropogós, vajdasági témák. Miért éppen dokumentumfilm?

— Erre a legőszintébb válasz az, hogy azért, mert úgy éreztem, hogy ha én rögtön filmet szeretnék készíteni, akkor dokumentumfilmet kell forgatnom. Így nem kell forgatókönyvet fejlesztgetni, pályázni, ami évekig elhúzódik, és lehet, hogy nem is sikerül. Megismerkedtem Baján egy tévés operatőrrel, Baróti Gáborral, rábeszéltem, hogy jöjjön le velem Csantavérre, s ott majd keresünk valami filmes témát, és forgatgatunk. Ekkor a fejemben már megvolt a Matuska ötlete. Belevágtunk, és csináltuk. Ezért. Én rögtön akartam alkotni, fejlődni, fejest ugrani a filmkészítésbe. Az első filmem Csantavéren forgott, s imádtam, hogy nekem nem néhány színészem van, hanem egy egész falum.

Matuska — Filmplakát

* A falu emberei mennyire természetesek a kamera előtt? Gyorsan oldódnak?

— Minden ott dől el, hogy hogyan viszonyulsz hozzájuk. Mi mindig egy laza, barátkozós formát választottunk, s leültünk, beszélgettünk velük. Az elején kötelező jelleggel koccintottunk, és mint baráthoz, úgy fordultunk feléjük. S ettől megbíznak bennem az alanyok. Mert egyszerűen fogalmazok, nem vagyok ijesztő, s ráadásul jól ismerem a vidéki akcentust is.


Muskátli, a Vajdaság virágai — filmplakát

* Azt szokták mondani — talán elcsépelt mondat —, hogy a téma az utcán hever. Azért nyúlsz vajdasági témákhoz, mert ezeket az utcákat rovod?

— Azért is. 2003-ban jöhettem először ismét Vajdaságba, nagyon izgalmas volt visszatérni. S a téma valóban az utcán hever, ez akkor is így volt, és most is így van, ez lehetne az ars poeticám is, úgyhogy ráéreztél. Bárhol, bármiről lehet jó filmet csinálni. Ha figyelünk, szinte naponta belebotlunk izgalmas, filmre való témákba. Erről majd még mesélek.


Muskátli, a Vajdaság virágai — részlet a filmből

* Jó. De előbb beszéljünk a legújabb filmedről. Ez a Muskátli, a Vajdaság virágai. Melyik utcán botlottál bele? Ugyanaz volt a véleményed erről a zenei stílusról a film készítése előtt és után?

— Biztosan változott bennem néhány dolog, hiszen egy dokumentumfilm készítésében éppen az a szép, hogy közben alakul és formálódik minden. Ezzel együtt az én véleményem is, hiszen én is részese vagyok az alkotásnak. Ahogyan szép lassan megismered a szereplőidet és nekik köszönhetően a témát. Nincs (és nem is lehet) konkrét forgatókönyv, csak szinopszis, valamint egy lista, hogy kiket akarunk megszólaltatni. Észrevettem, hogy a filmjeimben van egy folyamatosság. A Matuska úgy kezdődik, hogy lehúzunk egy pálinkát. Ezt követte a Pálinkafilm, mely úgy kezdődik, hogy egy kocsmában ülünk, ahol éppen egy muskátlizenekar muzsikál, s erre jött a Muskátli. Az ötlet már régóta ott motoszkált a fejemben, de mindig arra jutottunk, hogy ha erről akarunk filmet készíteni, akkor lakodalmakba kell járnunk. Hát ezt egyikünk sem szereti túlságosan, úgyhogy elvetettük az ötletet. Aztán négy éve, amikor visszaköltöztem Vajdaságba, éppen a Mojóban ültem, és Losoncz Csongorral beszélgettem, aki ugyanezt kérdezte tőlem: miért nem csinálok filmet a muskátliról. Akkoriban még kevés ismerősöm volt itt, tetszett, hogy alakul egy alkotóközösség. Bejött a képbe még egy fiú, akinek az édesapja egy muskátlizenekarban játszik. Azt éreztem, kivan a csapat, de Csongor külföldre költözött, a harmadik figura pedig nem kompetens a filmezésben, így megint lemondtam róla. Ezek után hívtam fel Kovács Károlyt, akivel órákon át beszélgettünk, és kiderült, hogy ő a műfaj atyaistene, úgyhogy mégis belevágtunk. És most, hogy elkészült, azt kell hogy mondjam, jobban átlátom az egészet. Hogy miről szól, mik a gyökerei, kik voltak az első zenekarok, és rá kellett jönnöm, hogy a négy alapegyüttes igenis értékes zenét csinál a maga műfajában.


Muskátli, a Vajdaság virágai — részlet a filmből

* Mondtad, hogy a dokumentumfilmeknek nincs végleges dramaturgiájuk, csak vázlatosan írhatóak meg előre. Azért ez igencsak izgalmas munkafolyamat, hiszen lehet, hogy egy csodálatos anyag kerül a vágószobába, de az is elképzelhető, hogy nagy része végül használhatatlan lesz.

— Nagyon izgalmas. És sok függ a szerencsétől. Organikusan fejlődik minden, ehhez az kell, hogy több évig foglalkozz a témával. Én is így tettem. Annyit tudtam, hogy interjúk lesznek benne, de mindig kell valami plusz. A Matuskában ott vannak a festményei, az archív anyagok, a dokumentációk, a levelei, melyeket egy helytörténész talált, a Pálinkafilmben a fikciós karakter a fűszer, a Muskátliban pedig az archív anyagok.


Pálinkafilm — Filmplakát

* Könnyű volt hozzájutni ezekhez az archív felvételekhez?

— Pap Jánosnál van a legnagyobb archívum, de ezek a videók még a VHS előtti U-matic formátumban vannak, úgyhogy bérelnünk kellett Pestről egy gépet, hogy átmásolhassuk, mert János két gépe nem működött. Ez volt benne a nehézség. Lehoztuk a gépet, és másolgattunk. 

* A dokumentumfilmek újra a virágkorukat élik, mint a muskátli tavasszal a vajdasági ablakokban. Szerinted milyen a jó dokumentumfilm? 

— A műfajnak sok alkategóriája van, és mindegyikből ki lehetne emelni valamit, ami jó. Nem szeretem a televíziókban látható rossz, méretre szabott dokumentumfilmeket. A jó dokumentumfilmre odafigyelsz, mert érdekesen mesél. Mostanában a kreatív dokumentumfilm dívik, a storytelling. Ezek történet- vagy főhősközpontú alkotások. Itt is vannak nagyon erősek. A klasszikusabb szerkezetű dokumentumfilmek is lehetnek jók, vagy az emberi jogi témájúak, és a természetfilmek kategóriájában szintén nagyon magas színvonalú alkotások születnek. 

* Ma egy film utóéletéről könnyű is, és nehéz is beszélni, hiszen egyrészt az online platformok most őrületesen pörögnek (a fél világ otthon ül), a mozikba viszont csak kevés néző ülhet be, sok országban zárva vannak. A Muskátli merre nyílik a jövőben?

— A marketing egy részét Petar Mitrić végzi, aki Tolnai Szabolcs filmvállalatához, az Atalantához köthető. Petar ismeri az európai kortárs filmes irányzatokat, jobban rálát arra, hogy ezt a típusú alkotást milyen fesztiválokra érdemes elküldeni. Remélhetőleg vetítik majd a Beldocson, s Európa több mozijába is eljut. Szeretném Vajdaság minél több falujában bemutatni, s utána közönségtalálkozókat szervezni, moderátorral, vendégekkel, ahogyan azt kell. Magyarországon már levetítettük a pesti Bem Moziban, tervben van Soltvadkert, Pécs, Baja s további fővárosi vetítések is, de az is lehet, hogy egy mozi egy-két hétre műsorára tűzi Budapesten vagy, mondjuk, Palicson.

* Nagyon remélem, hogy ez így lesz. Tudom rólad, hogy a szűk baráti körödnek hetente filmklubot tartasz. Itt azonban már nem dokumentumfilmeket néztek.

— Nem. A filmművészet legnagyobb alkotásai közül válogatok úgy, hogy azok számára is élvezhető legyen, akik nem ismerik ezeket a műveket. A válogatás szubjektív, de mindig a legnagyobb rendezőktől keresek olyan alkotásokat, amelyeket én is szeretek. A vetítés előtt mindig nagy lelkesedéssel készülök fel az aktuális filmből, s utána beszélgetünk is róla. Az unalmas hétköznapokat egy picit kiszínezzük.

* No, most mesélj akkor arról, milyen témákat találtál még az utcán, és hogy min dolgozol jelenleg!

— Másfél éve a Dombosról mentünk a barátnőmmel a bajai halászléfőző fesztiválra, a kishatár felé vettük az irányt, Bajmok—Bácsalmás. Két régi, furcsa kocsi állt előttünk, mindkettő tele hatvan és hetven év közötti férfiakkal, akik frissen mosott, de retró hangulatú használt ruhát viseltek. Nagyon furcsán festettek. Kiszálltam, és megkérdeztem, kik ők, és hová igyekeznek. Kiderült, hogy moravicai nyugdíjasok, s ugyanoda utaznak, ahova mi, csak ők dolgozni. Konkrétan kukákat ürítgetni. Akkor ott eldöntöttem, hogy forgatok velük egyszer egy road movie-t, erre bejött a COVID, minden fesztivál elmaradt, és velük sem tudom, mi lehet, de utána fogok járni. Jó lenne, ha sikerülne az idén. A másik ötletemről nem mesélnék sokat, ez egy személyesebb hangvételű, önreflexív film lenne, más, mint az eddigiek. Ennek is Csantavér lenne a központja, a téma a menni vagy maradni s a háború, a generációk, a család.

* Megél ma mifelénk egy szabadúszó csak filmezésből?

— Hááát... A legutóbbi munkámra főleg a Magyar Média Mecenatúrától kaptam támogatást, mely nem nagy összeg ugyan, de legalább elkészülhetett a film. Szerencsére folyamatosan tudok fejlődni is, eddig dramaturggal sem dolgoztam, most volt segítségem, s először volt producerem is, Sarudi Gábor, aki az Egészséges erotika című film gyártásvezetője volt. Egy éve elkezdtem írni, filmes szakírásokat főleg, de a vajdasági tankönyvpótló segédtananyagok elkészítésében is részt veszek, ez is zsebpénz inkább, továbbá rendezvényeken forgatok, operatőrködöm vagy vágok olykor, művelődést, filmvetítést is szervezek, ilyenek. Most még eléldegélhetek így, de egy gyerekkel már nem lehetne ilyen könnyen megoldani. Ha szabadon akarsz élni és dolgozni a világban, azt csinálni, amit szeretsz, akkor annak az az ára, hogy a pénz rapszodikusan ér oda hozzád. De valamit valamiért. A szabadságnak ára van.

Fényképezte: Szerda Zsófi

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Múzsaidéző rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..