A presbiteri konferencia résztvevői

A torontálvásárhelyi Református Keresztyén Egyházközség volt a Bánáti Presbiteri Konferencia házigazdája. Nagykikinda, Magyarittabé, Nagybecskerek, Hertelendyfalva és Torontálvásárhely gyülekezetének képviselői találkoztak egymással, vázolták fel beszámolók formájában (lelki) gondjaikat, terveiket, az elébük gördített akadályok elhárításába vetett reményeiket.
Az idei konferencia témafelvezetésére Kiss Nándor, a 366 lélekszámú nagybecskereki református gyülekezet fiatal tiszteletese vállalkozott.
- Maga a presbiter szó vén embert jelent. Pontosabban: korban és gondolkodásában érett embert (és legalább harminc esztendővel a vállán - a szerző megjegyzése) mérhetetlen elszántsággal a szívében és bölcsességgel minden gondolatában, szavában, cselekedetében. E bölcsességükre, megfontolt útmutatásukra, miként napjainkban, úgy mindenkoron igen nagy szükség volt. Ha majd útjuk végén eltávoznak gyülekezetük sorából, az utánuk következő nemzedék semmiképpen se váljék hitében földönfutóvá - hallhattuk. - Gyülekezetek elöljárói vagyunk, ránk bízta az Úr azok bölcs vezetését. Egy olyan időben, amikor íme, pár nappal ezelőtt ismét egy háború (elő)szelét véltünk meglebbeni felettünk, és úgy tűnt, hogy sokan talán újból vándorbotot vesznek kezükbe, és megindulnak a határon túlra. Ha nem lennék keresztyén, jómagam is fontolgatnám az elvándorlást. Hiszen nem tíz napról és nem is arról a majdnem tíz esztendőről van szó, amely alatt, elkeseredésünkben talán azt is kimondtuk immár, hogy annak a bizonyos diktátornak az idején jobban éltünk, szóval nem erről van szó, hanem a megpróbáltatásokról. Tudom a te szegénységed, de te semmit ne félj azoktól, akiktől szenvedned kell (Jel. 2, 8-11) - olvashatjuk János apostol Jelenések könyvében. Sokak fejében ez a gondolat motoz most, ezért kell megerősítenünk hitben gyülekezetünket. Az Úr féltőn vigyáz ránk. Rá kell ébresztenünk településünk lakosait, hogy minő forrás mellett lakozunk, ne menjünk el hát mellette ember által ásott kutakat keresve, hiszen azok nagyobb szárazság esetén kiszáradnak.
Marton Károly bánsági esperes, aki a magyarittabéi református gyülekezetnek is lelkipásztora, példázatokkal alátámasztott gondolataiban az egyházi elöljárók Isten dolgai iránti vágy elhalványulását és az ebből ered(het)ő szövődményeket helyezte előtérbe.
- S mindezek után, mi lesz, mi lehet a fiataljainkkal? Merthogy a lelkészek igehirdetése és a presbiterek példamutatása biztos kapaszkodó lehetne a parkokban, diszkókban az élet értelmét kereső fiatalok számára. Ne feledjük, az Úr ma is tud csodákat tenni, nemcsak a régi időkben. Aki él, az nem sodródik!
Az ezt követő élénk eszmecsere a ,,kisszünet”-ben is folytatódott, majd a nagykikindai gondnok, Tóth István emelkedett szólásra. Az észak-bánáti magyar református keresztyén szórványgyülekezet hallatta hangját.
- Hírt sajnos, nemigen adunk szélesebb körökben magunkról, azért még (meg)vagyunk. Gyülekezetünkben utoljára két éve volt keresztelő, városunk két iskolájában pedig az idén összesen 15 magyar kisdiákot írattak be. Állandó lelkészre is szükségünk lenne, aki összetartaná az egyre fogyatkozó nyájat. 1917-ben még 377-en voltunk, mára alig harmincra apadt lélekszámunk. Elkoptunk. Mostanság Nagykikindán összesen huszonöten vagyunk az istentiszteleteken. Ilyen csekély létszámmal nagyon könnyű elérni a százalékokban kifejezett magas részvételi arányt, ami esetünkben impozáns 60-at tesz ki. Ajánlanám, hogy a fiatalokat halaszthatatlanul vonjuk bele a gyülekezetbe, nyújtsunk nekik szórakozási és továbbfejlődési lehetőségeket is. Mert Nagykikinda sorsa nagyon könnyen továbbörökölhető: mi ugyanis már mindenkit fiatalnak tekintünk, aki még nem töltötte be a 62. életévét. A hivatalt akkor is el kell végezni, ha ezért senki semmit nem fizet. Sőt még akár rá is fizethet, mert a szórványban mindent lehet! Egy példa: 1995-ben két tagbaszakadt, rövidre nyírt fickó azzal állított be hozzám, adjam el a templomot, mert ők ott diszkót akarnak nyitni. És másnap ismét megjelentek...
Halász Béla hertelendyfalvi tiszteletes gyülekezetének bemutatása mellett kitért a fiatalok kérdésére is.
- ,,Az igazságosság felmagasztalja a népet, a bűn pedig gyalázatukra van a nemzeteknek” - áll a példabeszédekben. Nem a külső romosodás, gyomosodás a fő gond, hanem a belső elhanyagoltság, a lelki élet gazosodása. Kérdezzük, hogy hol vannak a fiatalok, de valójában honnan is várjuk őket? A vallásgyakorlásnak is teret adó rendszerváltás után nem történt meg a vezeklés. Milyen példaképpel járunk elöl? A szülőket, vagyis magunkat kell visszanevelni, és nem csupán a gyerekek révén kísérletezni a még kompakt családokra való visszahatással! A család evangelizációjára kellene sürgősen nagyobb hangsúlyt fektetni.
A torontálvásárhelyi, hajdani négyezres gyülekezet szabályosan megfeleződött a ,,felszabadulás” óta. Előzetesen ezt Lilinger György gondnoktól hallhattuk, végül a hozzászólók sorát Móricz Attila tiszteletes zárta.
- Ha mi valóban fontosnak tartjuk a konfirmáció lényegét, akkor lehetőleg ne adjuk azt olcsón! És ne csak egy tétel felmondása jelentse a vízumot. Az iskolai hitoktatás sajnálatosan egyszerű iskolai tantárggyá minősült vissza. Benne a diákok már csak egy pluszkötelességet látnak, és csak nyűg a számukra. Gondok között hányódunk, megoldás után kutatva azon töprengünk, vajon mit is találjunk ki, hogy az egyház hosszú távon is méltó vetélytársa lehessen a sportaktivitásoknak, tévéprogramoknak? Mi konkrétan itt, Torontálvásárhelyen már több színes programot kezdeményeztünk a fiatalok körében. Az első találkozó tömegessége a következőre lényegesen megcsappant, a harmadik alkalmat pedig már hiába is foglaltuk bele a hirdetésekbe. Jelenleg a szerdánkénti gyülekezeti bibliaórák, a bibliaiskola, valamint a novembertől márciusig aktuális presbiteri bibliaórák látogatottabbak.
A konferencián a belgrádi, a törökbecsei és az egyházaskéri szórványgyülekezetről is esett néhány szó. Örvendetes hír, hogy végre rendeződött a sorsa a fővárosi imateremnek, ahol az istentiszteleteket tartják; hogy a Tisza-parti kisvárosban tizenötre duzzadt a református szórvány létszáma (és vannak gyermekek is!); illetve, hogy Kálmány Lajos falucskájában bár hivatalosan mindössze öt református hitvallású él, az istentiszteletekre tizenöten járnak. Igaz, hogy az Úr kövekből is tud híveket teremteni, de ez utóbbi, a 300%-os részvételi arányt kimutató számadat mégiscsak a statisztika ,,kétszínűség”-ét tükrözi - vegyült némi derű is a kora délutánba nyúló találkozó komor-komoly hangulatába, melynek záróakkordjait az áldás, a templomban elénekelt nemzeti ima, a közös fényképezkedés, illetve a most már valóban kötetlen hangulatban és jó étvággyal elköltött ebéd jelentették.