Ahol minden állatnak jut hely

Ahol minden állatnak jut hely

A Palicsi Állatkert egy elrejtett zugában, a látogatók kíváncsi tekintetétől távol van egy részleg, ahol a beteg vagy legyengült állatokat befogadják, meggyógyítják, majd visszaengedik a természetbe.

A karanténban néhány hetet, hónapot töltenek el a szőrös-tollas kis páciensek. Ez idő alatt az állatkert dolgozói — tapasztalt állatorvosok segítségével — felmérik, hogy az újonnan behozott vadállatok képesek lesznek-e az önálló életre a természetben.

Néhány évvel ezelőtt egy, a város központjában talált kis vércsét, egy-két napja pedig egy mocsári teknőst adtam át a szakembereknek. A teknőst egészen pici, alig néhány hetes korában találtam, szülőfalum központjában, ahol sehol a környéken nem volt sem tó, sem folyó, de még egy kis mocsár sem. Hogyan került oda, miként élte túl élete első napjait a forgalmas főutcán, máig rejtély számomra. Mint ahogyan az is, hogyan vettem észre az alig ötdináros méretű apróságot. Mégis észrevettem, hazavittem, és utána csak törtem a fejem, hogy mégis mit csináljak vele. Végül szép lassan „megtanultuk egymást”. Megtanultam, mit szeret enni, és hogy mennyi időt szeret a vízben tölteni, mennyit szárazon. Ő pedig megtanulta jelezni, ha éhes. Az idő múlásával hamarosan akkora lett, hogy a helyi állatorvos biztonsággal meg tudta állapítani: egy mocsári teknős lánnyal lettem gazdagabb. Mivel a mocsári teknős védett faj, azonnal elkezdtem keresni a megoldást, hogyan tudom megteremteni neki a legmegfelelőbb feltételeket. Így a számomra leglogikusabb megoldást választottam: felhívtam a Palicsi Állatkertet.

— Ha valaki sérült, legyengült vadállatot talál, behozhatja hozzánk — mondja Óvári Krisztián biológus. — Ilyen esetben az a legfontosabb, hogy azonnal értesíteni kell egy állatorvost, aki majd megmondja, mi a teendő. Fontos tudni, hogy az állatkert befogadó központja leginkább a védett vagy a szigorúan védett állatokkal foglalkozik. Az őzekre, rókákra és egyéb vadállatokra más törvény vonatkozik, őket nehezebb befogadnunk, de rövid ideig ők is nálunk maradhatnak, amíg meg nem gyógyulnak. Ami nagy baj, hogy az emberek nem tudják, hogyan segítsenek. Ha kisrókát találnak, hazaviszik, felnevelik, de tudni kell, hogy a kézhez szoktatott rókát később már nem lehet visszaengedni a természetbe, mert nagyon nehéz őt „visszavadítani”. Az őzgidákat, ha egészségesnek látszanak is, a legjobb a helyszínen hagyni, mert az anyaállat mindig tudja, hol hagyta a kicsinyét, és visszajár őt táplálni. Ha elvisszük onnan a gidát, az többet árt, mint használ. Ne is simogassuk, mert ha hozzáértünk, akkor az anyaállat megérzi a szagunkat, és nem táplálja többé a kicsit. És más állatokkal is hasonló a helyzet. Ha például egy fa tövében kisbaglyot találunk, a legjobb, ha felemeljük egy magasabb ágra, ahol a kutyák-macskák nem férhetnek hozzá, és figyeljük, hogy a szülők törődnek-e vele. Ha nem, akkor be kell őt fogni, és segítséget kérni.

Krisztián azt mondja: ha sérült állatot találunk, a legjobb, ha előbb a természetvédelemmel foglalkozó állatvédő egyesületekhez fordulunk. A Palicsi Állatkert Szerbia-szerte egyedülálló módon foglalkozik elkobzott, sérült, legyengült állatokkal, emiatt pedig az ott dolgozók igen túlterheltek. Pillanatnyilag például két medve, egy majom, néhány fakókeselyű és más ragadozó madarak, többfajta teknős, illetve számos más állat él a befogadó központban. Miután felerősödnek és meggyógyulnak, a legtöbbjüket visszaengedik a természetbe. Azokat az állatokat, amelyekről úgy ítélik meg, hogy nem képesek feltalálni magukat az ember segítsége nélkül, valamelyik állatkertbe küldik tovább.


A nyitókép a szerző felvétele

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Szabadkai Napló rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink