„Ahol ment, egy kicsit világosabb lett”
Berényi Emőke
2016.08.01.
LXXI. évf. 30. szám
„Ahol ment, egy kicsit világosabb lett”

Esterházy Péterre emlékezve — Július 14-én elhunyt Esterházy Péter, akit azóta visszaemlékezésekben neveztek már irodalmi apafigurának, a magyar kultúra örökös miniszterelnökének, királyának, sőt Szent Petyájának, akire Isten a kortárs magyar irodalmat építette.

Biztos vagyok benne, hogy ezeket a jelzőket olvasva és a Facebook-üzenőfalakon kirajzolódó — Szegő Jánosnak, a Magvető Kiadó szerkesztőjének szavaival élve — Esterházy-gobelint nézve ő szelíden elmosolyodna, majd a tőle megszokott hihetetlen eleganciával, mindenféle gőgöt mellőző, óriási háttértudással, jól adagolt, keserédes iróniával tenné helyre azokat, akik most hiába keresik a megfelelő szavakat az Esterházy-nélküliség leírására.

Az életét tette fel a szókeresésre, a Mindentudás Egyetemén elhangzott A szavak csodálatos életéből című legendás előadásában erről beszélt: „Én személy szerint jó barátságban vagyok a nyelvvel — nyelven a magyart értem —, illetve ő van velem barátságban, megengedi ezt a barátságot, mert az még igaz lehet, hogy a kolléga volt az úr, a vers csak cifra szolga, ám végül is a nyelv az úr. Ezért van az, kérem, hogy hűséggel nem az országomnak, nem a hazámnak tartozom, nem az osztályomnak, ha van, nem a családomnak, hanem egyes-egyedül a nyelvnek tartozom, a magyar nyelvnek.” A hetvenes évek végétől a Péterek nemzedékének legpéterebbikeként teljesen megváltoztatta azt, amit a magyar nyelvről gondoltunk. Igazi nyelvteremtő zseni volt, aki rettentően komolyan vette a játékot a szavakkal, de ez sosem váltott át nála népnevelő hozzáállásba vagy felsőbbrendűség-tudattal átitatott kioktatási szándékba.

Akadt persze, aki éppen ezt rótta fel neki: a közbeszédben rendszeresen lezsidózták, mivel Magyarországról mert nem a hazafiság lila ködéből kitekintve szólni, mivel a félmúlt eseményeiről mert nem tragikus színezettel, hanem — minő szörnyűség! — derűvel mesélni. Olyannyira megvolt benne ez a fajta kíméletlenség, hogy saját magát is képes volt élveboncolásnak kitenni: a fő művének tartott különleges családtörténetet, a Harmonia caelestist éppen két évvel később megjelent kiegészítő kötete, a Javított kiadás teszi jelentőssé, melyet azután adott közre, hogy tudomására jutott, édesapja III/III-as ügynök volt. Ez nemcsak egy irodalomelméleti értelmezésben fontos revideáló gesztus, hanem nyílt színi kifejtése annak az utóbbi évszázadban általánossá vált nagymagyar tapasztalatnak, amely így áll a Harmonia caelestis első mondatában: „Kutya nehéz úgy hazudni, hogy az ember nem ösmeri az igazságot.”


Szerda Zsófi felvétele

Az utolsó író volt, aki rendszeresen forgatta az etimológiai szótárt, aki több tíz oldalas vendégszöveglistát vezetett a könyvei végén, aki élő lexikonként hatalmas műveltséganyagot mozgatott egy semmi kis beszélgetés alatt is. Ezért írta róla Bán Zsófia: „Hát akkor rendben, gondoltam. Hogy nemcsak a farnehéz pátosz, nem csak a szigorú, felemelt mutatóujj, hanem hogy ezt is lehet. És mégis van pátosz, és van mutatóujj, amely azonban nem a feddésről, a fölülről lefelé gesztusáról, hanem egy, a szó legmélyebb értelmében úri gatyába rázásról, a hely megjelöléséről szól. A helyünkről nyelvben, kultúrában, lélekben, játékban. Mutatja, erre gyertek, utánam, srácok, és mi, a sötétben botorkálva, mentünk, megyünk utána. Ott megy, utolérhetetlen.” És búcsúversében Tőzsér Árpád: „Égig lobogott holdezüst haja, / ahol ment, egy kicsit világosabb lett.”

Pályatársa, Sándor Iván így emlékezett meg róla: „Karinthy óta ő volt leginkább, aki méltóan tudott iróniával, kivételes s csak az általa birtokolt nyelven beszélni akár világkatasztrófákról is. Szerb Antal írta: »A nehéz súlyokat fel lehet emelni akrobata gesztussal is, de elegánsabb úgy tenni, mintha csak egy női zsebkendőt kapnánk fel a földről.« Péter »zsebkendőjében« benne volt az apja, a családja, az ország, az irodalom sorsa.” Élet és irodalom számára nem volt elválasztható egymástól. Miután a tavalyi göteborgi könyvvásáron való részvételének lemondásakor bejelentette, hogy hasnyálmirigyrákja van, rengetegen szorítottak a gyógyulásáért. És valóban, amikor az idei könyvhétre kiadták a betegsége krónikáját tartalmazó Hasnyálmirigynaplót, egy pillanatra elhittük, hogy a rákból is kidumálta magát. Hogy aztán egy kicsivel több mint egy hónapra rá elvágtasson az érzékeny, XXI. századi tájleírásban…

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Irodalom rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..