„2003 novemberében beszélgettünk először arról, hogy Kisoroszon új civilszervezetet kellene alapítani, és 2004 áprilisában jegyeztek be bennünket” — kezdte a visszatekintést Talpai Sándor. Már a bevezető mondatok után kiderült, hogy az általa alapított és vezetett Torontál Magyar Oktatási, Művelődési és Ifjúsági Központ éppen az idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. A jubileum alkalmából a többi közt kiadványban szeretnének beszámolni az elmúlt évtizedről, és testvér-egyesületi szerződést kötnek egy chicagói magyar szervezettel, melynek tagjaival már huzamosabb ideje kapcsolatban vannak.

— A fő célunk az volt, hogy tájházat teremtsünk Kisoroszon. 2004-ben meg is találtuk a megfelelő épületet, megvásároltuk, a következő évben pedig átadtuk rendeltetésének. 2004-től itt tartjuk az egyik legnagyobb rendezvényünket, a nyári Népművészeti tábort, melynek korábban a katolikus parókia adott otthont. Ezt az objektumot, melyben most az irodák vannak, önkéntes alapon kezdtük el építeni, a gyerekeknek ugyanis a tábor idejére vizesblokkra, toalettre volt szükségük. 

Mivel a házhoz egy hektárnyi földterület is tartozott, továbbszőttük a terveket. 2005—2006-ban elkészült az az épületsor, amelyben egy nagyterem, kézműves műhely és konyha kapott helyet. Aztán a tartománytól nagyobb összeget nyertünk, amelyből kidolgoztattunk minden építkezési tervet. Az objektumok sorát a 150 négyzetméteres, nyitott, oszlopokon álló étteremmel folytattuk, melyhez kemence, tűzhely és bográcsos főzőhely tartozik. Ez azért is jó, mert rossz idő esetén sem maradnak el a rendezvényeink.

Rengeteg földet kellett hozni, hogy felemeljük a terület szintjét, ezért egy idő után úgy döntöttünk, hogy a földet inkább innen termeljük ki, a megmaradó gödröt pedig mesterséges tóvá alakítjuk át. Most már van szabadtéri színpadunk is, a tóba pedig pavilon készült, melyet híd köt össze a szárazfölddel. Nagyon látványosra sikerült, büszkék is vagyunk rá! Időben elkezdtük a terület fásítást, mintegy ezer facsemetét ültettünk el, melyek némely részeken már igazi kis erdőt képeznek.

2010-ben megvásároltuk a mellettünk lévő házat is, ahol háromfázisú áram és egy 180 méter mély kút is található. Az utóbbi rendkívül jó szolgálatot tesz, mert nemcsak a tavat töltjük onnan, hanem a toaletteket és a zuhanyozókat is sikerült rákötnünk. Tavaly ezt a házat újítottuk fel, két vendégszobát alakítottunk ki, összesen öt ággyal.

Rengeteg kisebb munkálat is folyt, elkezdtük a portánk bekerítését, járdát építünk, hogy a kiserdőben is lehessen sétálni, 21 kandelábert állítottunk fel…

• Mindezt pályázatokból valósították meg?

— Tavaly huszonnyolc pályázatot írtunk, hússzal nyertünk. Persze arra is szükség van, hogy a politikai életben is jelen legyünk, képviseljük a magyar érdekeket, és pénzt teremtsünk elő azokra a célokra, amelyeket meg szeretnénk valósítani. Az önkormányzaton és a tartományon kívül a Szerbiai Kulturális és Tájékoztatási Minisztériumtól is sikerült támogatást szereznünk, az anyaországban a Bethlen Gábor Alapnál és a Nemzeti Együttműködési Alapnál pályázunk, valamint vállalkozók, közvállalatok is segítik az egyesületünket.

Van azonban még két megvalósításra váró tervünk. Az egyik az emléktárgyakat árusító reprezentatív épület, a másik a 16 szobás szálláshely, 300 férőhelyes nagyteremmel, konyhával, irodákkal. Ehhez azonban jelentősebb forrásra volna szükség, de kivárjuk a megfelelő pályázatot.   

• A már említett Népművészeti táboron kívül más rendezvényeik is vannak?

— Vannak, de a táborra azért vagyunk büszkék, mert minden évben 100-120 gyermek vesz részt a munkájában, főleg Észak- és Közép-Bánátból. Az esemény kiállítással és gulyásfőző fesztivállal zárul, melyre most már 40-50 csapat nevez be. Ez azt jelenti, hogy azon a napon mintegy kétezer ember jön össze a tájház udvarában. 

Minden évben igyekszünk megszervezni a baracklekvárfőző versenyt is. Ez attól is függ, hogy terem-e a barack. Mivel már két évben volt rossz termés, új gasztronómiai fesztivált avattunk, a gombócfőzést. Ez is mind népesebb, legutóbb 15-16 csapat szorgoskodott nálunk.

Az adventi időszakban minden vasárnap közös gyertyagyújtást tartunk, rövid programmal, kávéval, teával, forralt borral és kaláccsal. Az emberek már megszokták, alkalmanként 200-an, 250-en jönnek össze, még akkor is, ha nagyon hideg van, esetleg esik az eső vagy havazik.

• Mi az oka annak, hogy főleg gasztronómiai rendezvényeket szerveznek?

— A Torontál központ nem titkolt szándéka, hogy megteremtse a falusi turizmus feltételeit. Azt szeretnénk, ha az emberek vendégfogadással foglalkoznának. Termelünk gyümölcsöt is, tavaszra lesz fóliasátrunk, a vendégházhoz tartozó parasztudvarban házi szárnyasok szaladgálnak. A leendő éttermünkben az itteni ízeket kívánjuk népszerűsíteni.

Jó lenne munkahelyeket is teremteni, de egyelőre csak egy dolgozónk van, aki főleg pályázatokkal, irodai tevékenységgel foglalkozik. Egyébként ennek a hatalmas területnek a karbantartása sem egyszerű. Tavaly, szintén a pályázatoknak köszönhetően, öt hónapig több munkás is dolgozott a tájháznál.     

Azt még nem is említettem, hogy mi adjuk ki a Kisoroszi Hírmondó című helyi lapot, valamint szórványközpontként is működünk. Hozzánk tartoznak a nagykikindai, magyarcsernyei és begaszentgyörgyi község civilszervezetei, melyeket tanácsokkal, információkkal látunk el.

• Összeszámolta-e már, mennyi pénzt költöttek tíz év alatt a Torontál központ kiépítésére?

— Pontos számot nem tudok mondani, de az eddigi beruházásaink értéke bizonyára meghaladja a 25 millió dinárt. Tavaly például 7,7 millió dináros költségvetést terveztünk, ebből 6,2 milliót meg is valósítottunk.

• Hogyan értékeli, mit jelent az itteni magyarságnak ez a központ?

— Kezdetben sokan furcsán néztek rám. Csodálkoztak azon, hogy miket építek, és nem volt világos számukra, miért kellene eljönniük ide, hiszen „ez mind a Talpaié”. Az idő múlásával megértették, hogy ez a miénk, vagyis a közösségé. Igyekeztem megmagyarázni, hogy mindnyájan adófizető polgárok vagyunk, a pénzünk pedig Újvidékre vagy Belgrádba kerül. Jó, ha vannak olyan szervezetek, amelyek ebből bizonyos összeget vissza tudnak hozni. Most már mindenki magáénak érzi a központot, és a vidékről érkezők is nagy elragadtatással nézelődnek.

Sajnos, azt is tudni kell, hogy a falunk magyarsága egyre fogy, mind több az üres ház, kevés a fiatal. Minden iskolaév kezdetén harcot kell vívnunk a magyar tagozatok megnyitásáért, nem könnyű rendezvényt szervezni, ha tudjuk, hogy elsőtől negyedik osztályig összesen 21 gyerek van az iskolában. A falusi turizmus talán segíthetne abban is, hogy a magyar fiatalokat itthon tartsuk. Ha lesz munkájuk, akkor itt alapítanak családot, itt születnek a gyerekeik, megmaradnak a magyar osztályok, fellendül a művelődési élet… Egyébként nagyon nehéz lesz!