
Adventi utazásaim úti célja elsősorban Ausztria volt, tekintettel arra, hogy általában három-négy napos autóbuszútra korlátozódott az ünnepre való ráhangolódás. Ezek a társasutazások nem voltak telezsúfolva programmal.

A Nürnberget, esetleg Prágát is érintő karácsony előtti körutakat a tömegturizmus ismérvei alapján tervezik, s a nagy rohanás nemcsak idegbajt okoz, hanem éppen a lényegtől fosztja meg az utazót. A látnivalókban bővelkedő útvonalak éppen abban akadályozzák meg az embert, hogy a mindennapok muszáj-körforgásának szorításából kiszabadulhasson.
Az ünnepre való felkészülés csak akkor lesz maradéktalanul áldással teli, ha megszabadítjuk érzelmi és lelkivilágunkat a taposómalomba való kényszerülés vigasztalanságától: ha lehetőséget adunk magunknak arra, hogy az apró örömökre koncentráljunk, és felfedezzük magunk körül, s főként a másik emberben, a felhőtlen derű forrását.
Ebben a feje tetejére állított és eldurvult világban majdhogynem szégyellnie kell magát annak, aki a jó szolgálatát felvállalja. Aki nem a mocsokban turkál, aki nem a szennyben kéjeleg, hanem megkísérli kivonni magát a farkasüvöltésből, az eldologiasodott világ értelmetlenségéből, s nem akar mindenáron megbotránkoztatni, demagógként azt állítva, hogy nem tehet mást, mert ilyen a világ. Hogy milyen a világ, arról csakis mi tehetünk, s jó lenne már egyszer tudatosítani, hogy a világ magától nem fog megváltozni.
A világ tükörképe mindannak, ami mi, emberek vagyunk. Borzalmas? Hát tegyünk róla, hogy ne legyen az! Jó alkalom erre az adventi elcsendesedés és várakozás. Elérkezett a külvilág bugyraiból való kiszabadulásnak és a befelé fordulásnak az ideje. Adventi utazásaim ebben segítettek engem. Abban, hogy megtaláljam önmagamban, és olykor a körülmények ellenére is felszínre kényszerítsem a bennem lakozó kedvességet, együttérzést, jókedvet, egyszóval az életörömöt. Nagy bajban van az, aki nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy a bensőjében rejtőzködő életörömnek szabad utat engedjen.
Mindig újra és újra rácsodálkozom a három folyó találkozásánál felépült Passaura. A Duna, az Inn meg az Ilz partján elterülő város már a rómaiak idejében is erőd volt, napjainkban pedig a bajor vidék Velencéjének is nevezik.
Regensburg szintén azok közé a városok közé tartozik, amelyeket számtalanszor bejárhattam, s amelyek mindig megajándékoztak valami addig ismeretlennel. Az ásatásoknak hála abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy láthatjuk a második század utolsó harmadában, a filozófus császár, Marcus Aurelius idején épített erőd maradványait is. A középkorban szabad királyi város státusszal rendelkező Regensburgot Johann Wolfgang von Goethének is módjában állt közelebbről megismerni, a római kort idéző építményt azonban nem láthatta. Megállapítására viszont, miszerint Regensburg fekvése lenyűgöző, előszeretettel hivatkoznak. Nagy Károly székhelyét 788-ban ide helyezte át, a középkor egyik legforgalmasabb kereskedelmi csomópontja is a város volt, és a XI. századtól kezdve itt épültek fel az első kőházak.
Legtöbbször Bécs volt az adventi utazásaim fő célpontja, a salzkammerguti tóvilág azonban felejthetetlen és lebilincselő látvány. Nemcsak azért emlékszem szívesen a Bad Ischlre, mert ott volt Ferenc József nyári rezidenciája, hanem azért is, mert magyarországi turistacsoportunknak kellemes élményt szerzett. A császári villa egyik felében a Habsburg-leszármazott, Markus Salvator él a családjával, a villa másik fele azonban látogatható. Valójában a császár életében is megnyíltak már a kapui az érdeklődők előtt, amikor az uralkodó nem tartózkodott ott. Csoportunkat Markus Salvator fogadta, minthogy az egykori birodalom területéről érkeztünk. A számos helyiség közül annak a császári dolgozószobának az emléke maradt meg bennem legmaradandóbban, amelyben Ferenc József az első világháború kezdetét jelentő dokumentumot írta alá.
A fürdőváros nevezettessége a Traun folyó partján álló emeletes épület, amely egykoron a neves operettszerző, Lehár Ferenc otthona volt. Ma emlékmúzeum.
S ha már Ischlben jár az ember, nem mehet el úgy innen, hogy a főutcán lévő Zauner cukrászdában meg ne kóstolja a csokoládémázzal bevont, lekvárral töltött lapos, korong alakú süteményt, az islert, miközben összeállíthat egy karácsonyváró nyalánkságokból álló édességcsomagot is. Így lesz teljes és tökéletes a császárfürdő nyújtotta élmény.
Ennyi elég is ahhoz, hogy az ember jókedvre derüljön!