Lapunk felhívására időközben jelentkezett az ügyben érintett Koperec család is. Telefonhívásomra egy megrendült férfihang vette fel a kagylót, érezni lehetett belőle, hogy bizony igen nagy a baj. Megbeszéltük a találkozót, majd egy ködös délutánon megérkeztünk Temerinbe. Eltartott egy ideig, amíg megtaláltuk a szebb időket megélt, vert falú házat.

— Ne féljenek a kutyáktól, nem bántanak — mondta a kapuban Koperec Nándor, s miközben haladtunk befelé az épületben, már érezni lehetett, hogy csak abban a szobában fűtenek, ahol le fogunk ülni. Egy egyszerű, de érezhetően szeretettel berendezett szobába tértünk be a kollégámmal, s az első, ami megütötte a szememet, egy József Attila összes verseit tartalmazó kötet volt. Nándor felesége, Zsuzsanna már kávéval és üdítővel várt bennünket.

— Maguk az elsők, akik itt vannak ebben az ügyben, eddig senki máshoz nem fordultunk, s most is végső kétségbeesésünkben kerestük meg magukat — mondja az asszony, érezhetően megrendülve

— Csongor fiunk 19 éves, három hónapja van bent a börtönben, pedig ott sem volt az ominózus verekedésnél — mondja könnyeivel küszködve az édesapa, Nándor, s hozzáteszi, hogy az idősebb fiát, Dánielt is le akarták tartóztatni, az volt a szerencséje, hogy a kérdéses napon még csak Temerinben sem tartózkodott; a barátnőjét látogatta meg éppen egy másik településen.

Megdöbbenünk kollégámmal a határozott s fájdalommal teli kijelentésen, s szinte egyszerre vetjük fel a kérdést: de hogyhogy nem volt ott a verekedésnél?

— Úgy, kérem, hogy amikor kitört a verekedés, a mi fiunk már réges-rég egy másik vendéglőben falatozott pljeskavicát, s ezt még tanúkkal is tudta, tudja igazolni — mondja az apa.

Koperec Nándor egyébként munkanélküli. Akárcsak a felesége. Azt is elmondja, igaz, hogy a „balhé”-ban részt vevőket ismerte a fia, s az is tény, hogy a kérdéses éjszakán — a verekedés előtt — személyesen is találkoztak. Mint mondja, a fiuk miután egy másik ismerősével elfogyasztotta a pljeskavicát, hazament, nyugovóra tért, s fogalma sem volt arról, mi történt. Csak másnap értesült róla.

— Hirtelen csak megérkeztek a rendőrök, nem is tudom, hogy hányan voltak. A Csongor fiamtól elvittek hat pólót, de olyan tárgyakat is lefoglaltak — többek között egy horvát zászlót és egy katonai szuronyt —, amit annak idején én hoztam haza.

Nándor azt is elmondja, hogy a másik fiától is foglaltak le tárgyakat, s azokat is tételesen felsorolja. Mint mondja, teljesen értetlenül állnak az eset előtt, hogy a fiuk miért jutott erre a sorsra, amikor egyértelmű alibije van, s mutatja a bírósági végzést, miszerint faji, nemzeti és vallási gyűlöletszítás a vád ellene.

A megdöbbent szülők lassan, vontatottan ejtik ki a szavakat, érezhető a mélységes megrendültségük és a teljes magukra utaltságuk.

— Előbb abban reménykedtem, hogy a fiamat karácsonyra hazaengedik, ezt kapjuk ajándékba Jóistentől, aztán abban, hogy majd újévre... Időközben kiderült, hogy az előzetest letartóztatásukat február 8-áig meghosszabbították — mondja könnyeivel küszködve Zsuzsanna.

A család sérelmezi, hogy ezt az ügyet ugyanaz a Zdenka Stakić bírónő kapta meg, aki annak idején a „temerini fiúk” esetében is ítélkezett. A kétségbeesett szülők petíciógyűjtésbe kezdtek a bírónő leváltása érdekében. Az aláírásgyűjtés ott jártunkkor kezdődött el, így természetesen egyelőre semmilyen konkrét fejlemény nincs ebben az ügyben.

A szülők segítséget kérnek. Azt akarják, hogy kapják vissza a fiukat, akinek állításuk szerint biztos alibije van. Csak az igazságot szeretnék, azt, hogy az igazság ideát, s ne odaát legyen.

Szabó Attila felvétele