Az időről időre ránk törő depresszióból némelyek könnyen megtalálják a kiutat, másoknak viszont ez csak akkor sikerülhet, ha szakemberhez fordulnak. De vajon hol van Isten a depresszióval küszködők életében? Megtalálhatják-e újra? Egyáltalán elveszíthető-e a kapcsolat Istennel?

Szakirodalmat kerestem, weboldalakra kattintottam, de nem sok anyagot találtam a témával kapcsolatban. Legalábbis nem sok olyan szöveget, amelyről úgy érzem, valóban hasznos. Így hát végül egy mélyen vallásos pszichológus ismerősömet kerestem fel a kérdéssel: hol van Isten a depresszió időszakában, hogyan találhatjuk meg őt újra?

Ismerősöm megpróbált tiszta vizet önteni a pohárba, elmagyarázva, hogy a depressziónak különböző formái vannak. Ha például fizikai okokra vezethető vissza, akkor mindenképpen szakember segítségét kell kérni, hogy kilábaljunk belőle. Van emellett „mindennapos”, „normális”, az élettel együtt járó depresszió is, mely viszont csak rövid ideig tart, és általában egy, a közvetlen környezetünkben bekövetkezett tragédia vagy veszteség idézi elő, idővel pedig magától elmúlik. Az idő és az ima segíthet a feldolgozásban. A legtöbb esetben azonban a depressziót bűn okozza. Erre már én is felkaptam a fejem: Milyen bűn? Miért bűnös a depressziós ember? A lelki betegség is betegség, a beteg ember pedig nem lehet bűnös. Vagy mégis?

Ismerősöm mosolyogva válaszolt: az önközpontúság is bűn. És mit tesz a depressziós ember? Napkeltétől napnyugtáig csak saját magára és a problémáira gondol. Csak a rossz dolgokat látja, a gyakran az orra előtt levő megoldási lehetőséget viszont nem. Súlyosabb esetben még azokat az embereket is eltaszítja magától, akik segíteni szeretnének neki. A bűn okozta depressziót nem lehet gyógyszerrel kezelni, legfeljebb csak ideig-óráig. A haragos embernek sem gyógyszerre van szüksége, hanem arra, hogy szembenézzen a valósággal, és megváltozzon. Ez viszont hosszú, göröngyös út, és nagyon nehéz elindulni rajta.

Isten szava és a Biblia kapaszkodót nyújthat. A Bibliában számtalan történet szól olyan emberekről, akiknek minden okuk meglett volna rá, de mégsem veszítették el a hitüket, a reményüket egy szebb holnapban és abban, hogy Isten megsegíti őket. Nyissunk ablakot egymás felé, Isten felé, és merjünk kinézni rajta! Mi pedig, akik egészségesek vagyunk, akik felett nem lebeg a depresszió démonja, nyissunk egy lelki ablakot azok felé, akiknek szükségük lenne a segítségünkre, egy-két vigasztaló szóra. Ne feledjük el, hogy néha egy ölelés is sokat segíthet. Talán éppen egy baráti ölelés nyit meg egy olyan új ablakot, amely nemcsak a rászoruló szerettünk elé, hanem a mi szemünk elé is egy szebb, ragyogóbb világot tár.