Ha éppen nem órát tart vagy koncertezik valahol, akkor a zongorát és a hegedűt nyüstöli, hiszen gyakorolni még a legnagyobb profiknak is kell. Emellett még olvasásra és futásra is jut ideje. Teszi mindezt a belga fővárosban, Brüsszelben.

* Azt olvastam, hogy azért kezdtél el zongorázni, mert sürgősen meg kellett tanulnod egy új hangszeren játszani — a hegedű (és a citera) mellett.

— A citera volt az első hangszerem, de nyilvánosan már nem lépek fel vele. Ezt követte a hegedű, valamint jó néhány évig ennek a két hangszernek a tanulása egyidejűleg folyt. Ami pedig a zongorázást illeti: tízéves voltam, amikor a nagyszüleimtől kaptam egy négyoktávos szintetizátort születésnapomra, így otthon autodidakta módon elkezdtem ismerkedni a fekete-fehér billentyűkkel. Továbbá bejártam a helyi hittanterembe is gyakorolni. Hegedűs diákként egy szerbiai zeneiskolából Magyarországra indulva a zongora nem volt kötelező tantárgy második hangszerként, így a felvételi vizsga után két hónapom volt arra, hogy a középiskola megkezdése előtt alapszinten megtanuljak rajta játszani.

* Lehet egyszerre két hangszer mesterének, művészének lenni? Hiszen feltételezem, ez duplaannyi gyakorlással is jár, nem?

— Éppen egy angol énekesnő koncertjére készülök. A műsor színes és hosszú, hegedűn és zongorán is fogok játszani. Nem jellemző, hogy két hangszeres fellépést vállalok, sokszor ugyanis úgy érzem, ez túl nagy feladat nekem. Felkéréstől függően inkább periódusok vannak: vagy hegedűs, vagy zongorás időszak.

* Brüsszel. Rögtön beilleszkedtél? Befogadott a város és az iskola, te befogadtad a várost?

— Azt hiszem, hogy igen. Eredetileg tanulni jöttem Brüsszelbe, három évig voltam a Royal Conservatory of Music hegedű szakos hallgatója. Magyarországi művész- és tanári diplomákkal a kezemben érkeztem Belgiumba, mégis úgy éreztem, van még hova fejlődnöm. Habár a konzervatórium flamand oldalán tanultam, az órák nagy része angolul folyt. Az iskola tanárainak névsora eleve „nemzetközi”, így a világ minden pontjáról érkeznek oda hallgatók. Ez a sokszínűség a helyzet természeténél fogva közösségeket hozott létre, mivel többségünk egyedül, idegenként került az iskolába és a városba.

* Klasszikus zene, népzene, jazz. Melyiket miért szereted? Melyiket milyen gyakran játszod?

— A klasszikus zene kapcsán nagyon szeretek a szerzők műveivel foglalkozni, és mindig nagy öröm a zeneszerzés-technikák elemzése, a kompozíciók tanulási folyamata és előadása. Mivel a népzene — és itt nem csak a magyar népzenére gondolok — alapjában a klasszikus zene vagy a nyugat-európai műzene bölcsője, elengedhetetlennek tartom megismerni különböző népek zenéjét. Ami a jazzt illeti, ott nagyobb szabadsága van az előadónak a hangokat illetően, ebből adódóan a jazz kreativitásra ösztönöz. Mindhárom műfajt rendszeresen játszom, és a tanítási programom része is. Szükségesnek tartom, hogy a növendékeim minél több zenei műfajjal minél jobban megismerkedjenek.
 

* Kiket tekintesz mentoraidnak, mestereidnek, legyen szó akár olyanról, aki tanított is, vagy olyan művészről, akinek a munkássága erősen hatott rád.

— Mestereim, akiknél valóban tanultam, és akik mind szakmailag, mind emberileg sokat adtak nekem: Martos László, Kováts Zoltán, Sebestyén Katalin és Baráti Kristóf. Martos László karmester-zeneszerző volt, akinél kamarazenét tanultam. Olyan dolgokat tudott mondani kamaraművekhez, amely zenei gondolatok döntően hatottak a további pályám alakulására. Kováts Zoltán karmester volt a zeneelmélet-összhangzattan tanárom. Fejből tudta ezer év európai zenéjének remekműveit, és műelemzéskor olyan gondolatokat sajátíthattunk el tőle, amelyekről egyik könyv sem ír. Sebestyén Katalin volt a hegedűtanárom Brüsszelben, neki elsősorban hangszertechnikai tanácsok tekintetében köszönhetek rengeteget. Baráti Kristófnál magánúton tanultam. Hivatalos statisztikák alapján Kristóf volt 2014 legtöbbet foglalkoztatott hegedűművésze — világviszonylatban! —, tőle nagyon fontos gyakorlási metódusokat, az előadáshoz szükséges fortélyokat tanulhattam el. Akiket személyesen nem ismertem ugyan, de mégis inspirálnak, és akikre szintén mentoraimként tekintek, így időn és téren átnyúlva: a legkiválóbb hegedűsök köréből Jascha Heifetz és Henryk Szeryng; a zongoristák, karmesterek, zeneszerzők, muzikológusok közül Kocsis Zoltán; amerikai oldalról a nagy zeneszerzők és karmesterek részéről pedig Richard Rodgers és Leonard Bernstein. A zenéről és szövegről, illetve ezek viszonyáról alkotott gondolataikat mindig nagy élvezettel olvasom.

* Tanítasz is. Mire figyelsz egy-egy diáknál, a zenének mely aspektusaira helyezed a hangsúlyt?

— Először is, mivel ezek egyéni órák, úgy gondolom, a tanár elsőszámú feladata az, hogy megismerje a növendékét, illetve a növendék is a tanárát. Sokkal olajozottabbak az órák, ha tudom, az illető milyen habitusú, mely szavakra fogékony. Nagyon fontos számomra a zene megszerettetése a tanulóval, enélkül semmit sem ér az egész. A kottakép pontos ismerete, a zenetörténeti olvasottság a szerzőket és műveiket illetően, a repertoárépítés, a tanár és diák együtt zenélése, a rendszeres fellépések — akár növendékkoncertek formájában, akár más szituációkban — szintén a tanításom alappillérei.

* Mikor mondhatja egy klasszikus zenét játszó művész magát sikeresnek? Te például sikeresnek tartod magad?

— Ez attól függ, ki mit ért sikeren. Ha azt nézzük, hogy magyarként más nemzetiségű kulturális események előadójaként is helytállok, akkor sikeresnek tartom magam. Ilyen volt a nagy orosz író, Alekszandr Puskin születésnapjára a Puskin Alapítvány által szervezett emlékműsor a brüsszeli Puskin téren, ahol hegedűsként működtem közre. Az alapítvány elnöke az író ükunokája, szintén Alekszandr. Egy másik eset a Belgium kanadai nagykövetségén való fellépésem zongoristaként egy újévi ünnepségen. És egy újabb példa az amerikai utam: Chicagóba a lemezfelvételeim alapján kaptam meghívást, és eredeti Stradivari-hegedűkön játszhattam a chicagói Stradivari Society jóvoltából, valamint közös koncertet adtam Kevin Cole amerikai zongoraművésszel, aki a világ legnagyobb szimfonikus zenekarainak szólistája, és a Carnegie Hallban is debütált. Ide sorolhatóak még a növendékeim díjnyertes szereplései a belgiumi magyar Ki mit tud? vetélkedőn, valamint a sikeres osztálykoncertek is.

* Jelenleg hol muzsikálsz, s a zenélésen kívül mi tölti ki napjaidat?

— Most nincs állandó zenekarom. Az eddigi brüsszeli éveim alatt aktívan működött a vonós- és a zongoratrióm, ezekkel évekig léptünk fel Belgium-szerte koncerteken, bálokon, esküvőkön. Három évig voltam tagja az antwerpeni Sebastian Strings kamaraegyüttesnek, mellyel templomokban koncerteztünk. Bábel Klára hárfaművésszel — aki a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának szólóhárfása — két CD erejéig dolgoztam együtt mint hegedűs. A felvételek a Magyar Rádió 22-es stúdiójában készültek, Budapesten. A gyakorláson túl a zenélés nálam szociális esemény is, együtt jár mindenféle társasági programmal. Ezenkívül még jut időm olvasásra, és futni is rendszeresen járok.

* Mire vagy a legbüszkébb?

— Talán arra — és beszéljünk most csak a zenéről vagy a zenészségről —, hogy egyáltalán sikerült ezen a pályán elindulnom és megmaradnom. Köztudomású, hogy klasszikus zenésznek lenni nem a legjobb üzlet manapság, de én e tekintetben nem panaszkodhatok. A zene nemcsak a munkám, hanem a legkedvesebb hobbim is. Az Irish in Europe Association International rezidens művészeként feladataim közé tartozik a koncertezés, a zenészek felkészítése a fellépésekre, az átiratok és a felvételek készítése. A téma meg van szabva, viszont van annyi szabadságom, hogy részleteiben a saját ötleteim képére tudom formálni a végeredményt.

Dosztán Dénes YouTube-csatornája:
www.youtube.com/user/denesdosztanmusic
Honlapja:
www.denesdosztan.com