A szabadkai Jadran színpad adott otthont a Vajdasági Magyar Szövetség központi rendezvényének, amelyen az 1848/49-es szabadságharcra és forradalomra emlékezett a nagyszámú közönség. A rendezvényen jelen volt Nikowitz Oszkár, Magyarország belgrádi nagykövete, Korsós Tamás szabadkai magyar főkonzul, illetve dr. Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is.

A 165 évvel ezelőtti eseményeket Némedi Imre műsorvezető elevenítette fel, majd dr. Surján László, az Európai Parlament alelnöke mondott ünnepi beszédet. Dr. Surján beszédében hangsúlyozta, hogy a nemzet közös akaratát csak ideiglenesen lehet eltiporni, ezért ennek a nagy közös ünnepnek a legfontosabb üzenete az, hogy a reményt sosem szabad feladni. 1848-ban közös akaratként fogalmazódott meg a béke, a szabadság és az egyetértés gondolata a nemzet kiáltványában. De kell-e, lehet-e békéről beszélni azoknak, akik itt élnek, s átélték a délszláv háborúkat? — tette fel a kérdést. Az Európai Parlament alelnöke szerint az itt élők fülében még most is visszhangzik a bombák robbanása, de ettől függetlenül szabadságból összehasonlíthatatlanul több van most, mint két évtizeddel ezelőtt volt. „Az egyetértés terén azonban rosszul állunk” — mutatott rá aktuális gondjainkra dr. Surján László. Ebben a kérdésben mind Magyarországon, mind a határon inneni és túli magyarok, de a Duna mentén élő népek között is sokat kell még tenni. Nagy hatású beszédét dr. Surján azzal a gondolattal zárta, hogy ezen az ünnepen nemcsak egymagunkban ünneplünk, hanem üzenni kívánunk a többi itt élő nemzetnek is, mégpedig azt, hogy fokozni szeretnénk az egyetértést.

Pásztor István, a VMSZ elnöke az ünnep aktualitásával kapcsolatban többek között hangsúlyozta: mánk egyik megkerülhetetlen kérdése az, hogy mire tanít minket történelmünk 1848-as, 1849-es fejezete. Mint mondta, az igazi kérdés az, „hogyan olvadtak egybe, tömörülnek egy zászló alá azok, akik oly sokfélék, annyira különbözők, nem ritkán egymással szembenállók voltak”, majd azt hangsúlyozta, hogy „vannak és lesznek közöttünk politikai különbségek, de azokat úgy kell tudnunk kezelni, hogy ne darabolják fel a közösségünket.” A VMSZ elnöke beszédében egyben rámutatott arra, hogy továbbra is csak a legitim képviselettel rendelkező vajdasági magyar politika képes megfogalmazni a közösségi érdekeket, mert az elmúlt időszak bizonyossága éppen az, hogy a nem magyar előjelű pártok, amelyek a magyar szavazatokért cserébe csak ígérgettek, „azok, akik az elmúlt években önjelölt megmentők képében tetszelegtek, belerokkantak mérhetetlen dölyfösségükbe. A realitástól való, régóta tapasztalt elrugaszkodottságuk nemcsak őket magukat sodorta abba a helyzetbe, hogy a puszta politikai létezésükért küzdjenek, ami kisebb baj, és az ő bajuk, hanem — ami ennél sokkal nagyobb baj — cserben hagyták mindazokat, akik hittek bennük, cserben hagyták mindazokat, akik akár alig egy évvel ezelőtt is még rájuk szavaztak” — összegezte az elmúlt egy év magyar vonatkozású szerbiai eseményeit Pásztor István, majd ünnepi beszédét azzal zárta, hogy az elkövetkező időszakban a közösségi érdek és akarat megfogalmazásában, illetve érvényesítésében helyet és lehetőséget kell teremteni mindazoknak, akik építeni akarnak, akik képesek tudomásul venni a realitásokat, illetve képesek ellenőrizni az indulataikat.
Az ünnepi beszédek után a szabadkai Népszínház magyar társulata, illetve a Kosztolányi Dezső Színház színészei Táborosi Margaréta rendezésében és a Fokos zenekar közreműködésében Nem úgy volt, mint régen címmel emlékműsort adtak elő. (