Siflis Zoltán fontosabb alkotásai: Temetetlen holtjaink, Ez egy inkvizíció, Nehéz idők, Tolja a szél a szekeret, Örvényben. Emellett portréfilmet készített többek között Deák Ferencről, Király Ernőről, Bogdán Józsefről, Ilan Eldadról. Tabutémákat feldolgozó dokumentumfilmes, aki imádja a tengert. Isten éltesse még sokáig!

* Hetven. Jól hangzik, nem? Az ember ilyenkor biztosan átgondol néhány dolgot, sorra veszi mi volt, mi lesz.

— Amikor megkerestél, nagyon megörültem, hogy van, aki ezt még számontartja. S igazad van, a telefonhívásod óta átgondoltam a múltat, jelent, jövőt. Gyorsan múlik az idő. A kapus halála című filmemen dolgozom, mely most egy picit megrekedt, így a napok gyorsan pörögnek, márciusban be kell fejeznem. És gyorsan pörögtek Dalmáciában is az idén nyáron, ahol öt egész hetet töltöttem. Az élet során elszennyeződünk, de a tenger vizében, valamint a művészetekben való megmártózás átmossa az embert, és csillogó ékkövet csiszol belőlünk. Ennyi a titok. Művészetek és sok idő a tengerparton.

* Azt hiszem, ezt az életfilozófiát nagyon megértem és követem is. De ugorjunk most vissza abba a korba, amikor még saját tengerünk is volt. Amikor filmezni kezdett. Hol indult mindez?

— Már általános iskolásként jártuk Szabadka mozijait. Akkoriban óriási, 5 méteres, festett plakátok hirdették a legfrissebb westerneket a Jadran vagy a Lifka bejárata fölött. Több mozi is volt a városban, de mi a legnagyobbakba mentünk, faltuk a filmeket, illetve rengeteg képregényt olvastunk. És volt egy pillanat, mely mindent eldöntött. A Korzón történt, mely akkoriban még máshogy festett, mint ma. A fiatalok esténként kivonultak, és zajlott a „körmenet”. A fiúk a szélén álldogáltak, a lányok középen sétáltak. Utána a diszkóba mentünk. Mi is ott álltunk, éppen Alaker optikus boltja előtt, és megláttam a kirakatban egy Super 8-as kamerát.

* És másnap meg is vette?

— Nem, néhány évet még várnom kellett rá, az első kamerámat akkor vettem meg, amikor nagykorú lettem. Akkoriban minden tizennyolc évet betöltő fiatal ingyen utazhatott, ahova szeretett volna, de én csak Szegedig mentem, ahol már korábban kinéztem a Kárász utcán lévő bizományiban egy használt kamerát, azt vettem meg. Izgultunk, mert át kellett csempészni a határon, de borospoharaknak álcázva sikerült. Elkezdtem járni a Lifka Fotó- és Filmklubba, ahol megismertem a szabadkai filmeseket. Minden hétfő este összejöttünk, levetítettük a filmjeinket, megmutattuk a fotókat, és beszélgettünk róluk. Az első filmem a Séta Palicson és az állatkertben volt. Emellett volt még két fontos tényező akkoriban, mely még inkább a film felé sodort: a Kossuth rádió Gondolatjel című műsora és a Mozgóvilág folyóirat, melyből megismertem a népről szóló tényfeltáró irodalmat. Rájöttem, ez az, ami igazán érdekel. Pezsgő időszakot éltünk akkoriban. Elindult a Tanyaszínház, ott volt a Képes Ifjúság, a Szabadkai Ifjúsági Filmes Fórumon megnézhettük a legfontosabb európai és amerikai alkotásokat, úgyhogy én is eldöntöttem, hogy a sok rövidfilm után elkészítem az első hosszú, szociografikus munkámat.     

* A téma rögtön megvolt?

— Igen. Egy fiatal munkásházaspár életét mutattam be, ez a Vázlat egy családról. A férj a Sever gyárban dolgozott, mellette kiegészítő munkát volt kénytelen vállalni, két gyermeküket nevelték, s alig tudtak megélni. Ez eléggé jellemző volt a korra. 8 mm-es színes, hangcsíkos filmre forgattunk, mely akkoriban elég drága volt, az első, hangot is rögzítő Super 8-as kamerám megvételére az összes pénzem ráment, sőt, a szüleim még földet is eladtak, hogy kipótolják a pénzt. Szóval egy tekercsre három és fél percnyi anyagot tudtam rögzíteni, s szembesülnöm kellett, hogy a dokumentumfilmhez szükséges meghitt beszélgetést elég gyakran meg kell szakítanom, hogy tekercset fűzzek a gépbe. Sokáig forgattunk. A film elkészült, s az áttörést az hozta meg számomra, hogy művemet levetítették Újvidéken, az Ifjúsági Tribünön. Már ekkor is önmagam menedzsere voltam, így kitaláltam, hogy slusszpoénként meghívom a vetítésre a főszereplő párost, amiről senkinek sem szólok. A film után magnóról szólalt meg a hangom, hogy: és most folytassuk a filmet élőben! Nagy sikere volt, hiszen a témához mindenkinek volt hozzászólnivalója.

* Ha jól tudom, nem sokkal ezután indította be az első filmes tábort Topolyán. 

— A Balázs Béla Stúdió alkotóival ekkor már jó barátságba kerültem, a Gulyás testvérekkel különösen. Volt Békésen egy nemzetközi filmes tábor, ahová évekig jártam, és láttam, milyen jól működik, így eldöntöttem, verbuválok embereket, és megcsinálom nálunk is. A tábor lényege az volt, hogy nem amatőröknek szólt, egy határozott programot követett, és még egy kiáltványt is megfogalmaztunk A vajdasági magyarság társadalmi jelene és történelmi közelmúltja dióhéjban címmel. Ehhez kerestem magam mellé partnereket, és találtam is. Hogy csak néhányat említsek: Dudás Karcsi, Csorba Béla, Komáromi Ákos, Makai Jóska, Hoffman Artúr, Póth Imre, Erlauer Csaba, Szemerédi Magda. Egri József gondoskodott a helyszínről, és megalakult az első szociográfiai filmes tábor. A legfontosabb alkotások ehhez a táborhoz kapcsolódnak. Már akkor tabutémákkal foglalkoztunk. Ilyen volt például a ’44-beli partizánatrocitásokról szóló Temetetlen holtjaink című film, melyhez túlélőkre volt szükségünk, és saját nevemen tettem közzé a lapokban, hogy jelentkezzenek. Ez akkor nagyon bátor vállalkozásnak számított. Én nem láttam veszélyesnek, de sokan igen. Amikor a filmek elkészültek, beültem a Renault 4-esembe, beraktam a színes tévét és a VHS-lejátszót, elkezdtem járni a művelődési házakat, és ahol fogadtak, ott levetítettem. Egy ilyen vetítésen ismertem meg Hódi Sándort is, s egy éjszaka alatt kitaláltuk, hogy létrehozunk egy politikai érdekvédelmi szervezetet, ebből alapítottuk meg a VMDK-t, melynek alapító tagjai a topolyai filmes tábor résztvevői közül kerültek ki.

* Ezekben a filmes táborokban már profi technikát használtak?

— Nem azonnal. Kilenc év után ott kellett hagynom a tanügyet, s elhelyezkedtem a szabadkai Népi Technikában, ahol a filmstúdiót vezettem. Rávettem őket, hogy készítsünk egy filmes sorozatot, melyben a nyolcadik osztályos tanulóknak különféle szakmákat mutatunk be. Rábólintottak, és 136 szakmát dolgoztunk fel, minden rész három és fél perces volt, ráadásul háromnyelvű. Óriási sikere lett, így a Népi Technika és a SIZ közösen vett egy profi stúdiót, és négy év után már itt vágtuk a táborban készült filmeket. Aztán jött a rendszerváltás, a háború, s a tábor megszűnt. 

* A rendszerváltás alatt a Magyar Televíziónak is dolgozott, sok fontos felvételt készített.

— Klári feleségem, Gubás Ági, Kiss Aurél operatőr és jómagam gyártottuk a videóanyagot a történésekről, hiszen külföldi stáb nem jöhetett forgatni. Olyan eseményekről is tudósítottunk, amelyekről nem lehetett volna. Templomrobbantások, menekülő emberek stb. Az elkészült anyagokat nálam otthon vágtuk, hiszen egy kis stúdiót is felépítettem külön erre a célra. Aztán megalakult a Duna TV, melynek én magam is egyik kezdeményezője voltam, Sára Sándor jóbarátom jött az ötlettel, hogy hozzunk létre egy határon túli tudósítói hálózatot. Mi voltunk a Pannon TV elődje. (Nevet.) Izgalmas évek voltak ezek, s izgalmas kor, melyet az emberek tettek azzá, akik láttak benne lehetőséget, s a lehetetlent is megpróbálták, hogy alkossanak. Ennek, mondjuk, van egy kis üzenetértéke a ma emberéhez, aki nagyon könnyen vált, költözik, ha valami nem sikerült elsőre. 

* Akkor most nem élünk izgalmas kort?

— Dehogynem. A művészet számára minden idő jó, de progresszív és egyedi szenzibilitás nélkül nem lehet művelni. Olyan alkotók kellenek, akik mernek álmodni, s azt tűzön-vízen át is, de megvalósítják. A sors megadta, hogy globális történelmi korszakváltásokat élhettem meg — s élek meg még ma is. Szerintem ez a mostani időszak a művészetek Mekkája. Alkotásra inspiráló. A művész hozzájárulhat egy egészséges szemlélet kialakításához, s ez feladata is. Ráirányítani a figyelmet a traumákra, rákfenékre. Ez mindig is így volt s így is lesz. A világ nem fog változni, s ez a szépsége. Isten ments, hogy örök béke és boldogság legyen, az csak a túlvilágon van, de ott alkotás már nincs. Csak akkor létezhet feltámadás, ha vállaljuk a keresztre feszítést. És fontosak a pozitív példák, mert túl sok a negatívum, melyet ellensúlyozni kell.

* Destrukció helyett konstrukció. Ez szép végszó lehet.

— Még csak egy mondat: nagyon hálás vagyok, hogy ebben a korban élhettem, tele ütközőpontokkal, melyek inspiráltak, és hálás vagyok az embereknek a történetekért, a támogatásukért, a közös munkáért, és hogy mellém álltak. A filmjeinket pedig majd megítéli az utókor.