A víg Nagybecskerek (2.)
VÁZSONYI Csilla, a VMMI munkatársa
2015.11.30.
LXX. évf. 47. szám
A víg Nagybecskerek (2.)

A színház, a kaszinó és a Korona. A múlt héten megismerkedhettünk az egykori Nagybecskerek vidám arcával s a főtér egyik védett műemléki épületével, a Rózsa Szállóval.

 
Rózsa Ferenc 1886-ban épült szállodájában gyakran adtak egymásnak találkát a város előkelőségei, a művelődés élharcosai, írók és újságírók, ahogy az üzleti élet minden rendű és rangú alakja is. De korántsem volt a város egyetlen olyan helye, ahol ennyire élénk társasági élet folyt. Meg kell még említenünk a színházat és a kaszinót mint a társadalmi érintkezés központjait, de nem feledkezhetünk meg a Korona Szállóról sem. Ez alkalommal tehát ma is látható, félig látható és már eltűnt épületekről lesz szó.
 
„A farsang itt, a mi városunkban is sok jó kedvvel indult meg, s a mai tűzoltó bállal megnyílik a tánczestélyek, hangversenyek és bálok egész sorozata, a melyek elé a leányos apák a legnagyobb reményekkel tekintenek.” Az említett mulatságra a színháznak az erre az estére bálteremmé alakított és tűzoltójelvényekkel díszített nézőterén került sor 1893. január 7-én. Amint az egy farsangi bálhoz illik, az est fő attrakciója egy jelmezes pár volt: Rózsa Ferenc és Oldal István urak — a szomszéd szálloda tulaja és a jó nevű Oldal fényképészműterem gazdája — John Bull amerikai milliomosnak és nejének öltöztek, „ami természetesen nagyban szolgált az amúgy is pompás jókedv emelésére”. A magyar, német és szerb nyelvű színielőadások mellett gyakran rendeztek itt hasonló ünnepélyeket, bár a becskerekiek nem voltak teljesen megelégedve színházépületükkel.
 
Az 1890-es években még egy új színház építésének terve is felmerült, mondván: sokan azért kerülik Thalia szentélyét, mert „néhány előadást nem akarnak reumával és náthával megfizetni”, vagy egy esetleges tűzvész folytán „az első és másod emeleten lévők okvetlenül hősi halált szenvednének”. Igaz, hogy a színház már abban az időben sem volt fiatal. A legenda szerint egy XVIII. századi magtárból alakították ki, amikor tulajdonosa beleszeretett egy pesti színésznőbe. Mivel azonban a város 1793. évi kataszteri térképén semmi sem látható ezen a helyen, valószínűbb, hogy csak 1835 körül emelték az épületet, melynek udvari szárnyában a színház, a tér felőli részén pedig más intézmények kaptak helyet.
 
A tűzvésztől való félelem egyébként nem volt alaptalan, 1882-ben a színházteremben lángok okoztak nagy károkat. A város ezután nem kis költségen felújította a termet, mely három sor páholyával, százötven ülőhelyével és az állóhelyekkel akár ötszáz néző befogadására is alkalmas volt. És mivel az új színház építése elmaradt, a meglévő épület adaptációk hosszú sorozatán esett át. Ha ránézünk a színház három — a XX. század legelejéről, majd a közepéről és végül napjainkból származó — képére, talán el sem hisszük, hogy ugyanazt az épületet látjuk. Az első fotón egy egyemeletes, neoklasszicista stílusú épület van, a másodikon egy dísz nélküli, sima homlokzatú, míg most, az 1980-as évekbeli rekonstrukció eredményeképp, ismét egy, a klasszicizáló eklektika jegyeit viselő, de immár kétemeletes színházat találunk a főtéren. 
 

 
Most pedig vegyük az irányt a Bega felé, sétáljunk át a város egyik jelképének számító kis hídon (mely 1904-ben, felavatásának évében a Ferenc József nevet kapta), és forduljunk a Plank-kert felé. Az 1970-es évek közepéig ezen a helyen a kaszinó egyemeletes, erkélyes, tornyos épületével találtuk volna szembe magunkat, manapság viszont az ifjúsági otthon áll itt. Mind a kaszinóépület, mind a kert létrehozása Plank Ferenc vagyonos becskereki gyógyszerész nevéhez fűződik, aki az 1850-es években a kaszinói társaságnak adta el a létesítményt. A tanácsteremmel, táncteremmel, könyvtárszobával és biliárdteremmel is büszkélkedő épület báloknak, ünnepélyeknek, banketteknek adott otthont, a körülötte elterülő árnyas park pedig a város egyetlen menedéke volt a nyári forróság elől (legalábbis Rosenfeld és Steigerwald begai uszodáin kívül).
 

Az 1893. január 16-ai Torontál számolt be a kaszinó helyiségeiben megtartott polgári bálról, mely „fényes tanusága annak, hogy nálunk már van polgári elem, mely önmagára támaszkodva nem csak a közügyek terén tud munkálkodni, de a nap fáradalmai után tud mulatni és szórakozni is”. S hogy a báli szezon elmúltával mi folyt a kaszinóban? A többi közt kalabriás-, preferánsz-, tardli- és „állandó ferbli-kompánia” is forgatta itt az ördög bibliáját. Olyannyira kedveltek voltak ezek a kártyajátékok, hogy még egy betiltásukról szóló pletyka is szárnyra kapott. E lépés szükségtelenségéről a Torontál tárcaírója próbálta meggyőzni a közvéleményt — feltehetően sikerrel —, mondván: mindezeket „az összes klubokban aránylag oly csekély összegekbe játsszák, hogy ezért alig fognak az öngyilkosságok nálunk szaporodni”.
 
A Ferenc József híd környékéről térjünk most át az egykor Erzsébet királynéról elnevezett nagy híd közelébe. A szintén 1904-ben emelt díszes, vasszerkezetű hidat 1969-ben bontották le, hogy újat építsenek helyette, és már az Erzsébet tér (ma Zoran Ðinđić tér) sem hasonlít régi önmagára. A felemelt járdaszint félig elrejt, mintegy elsüllyeszt egy egész házsort, köztük az egykori Korona Szállót. A neoreneszánsz stílusú épületet a Freund kereskedőcsalád emelte az 1870-es évek körül. Földszintjén a Korona kávéháza működött, emeletén a szállodai szobák kaptak helyet. 1890-ben költözött be az emeletre a Nagybecskereki Takarékpénztár, mely az épületet renováltatta. Ekkor kerültek a homlokzatra a banki tevékenységgel kapcsolatos szimbólumok: a méhkas, vagyis a takarékosság, a szorgalmas gyűjtögetés jelképe, illetve Hermész, a kereskedelem védnöke a görög mitológiából. Talán az ő oltalmában bízva tartotta rendezvényeit épp a Koronában a kereskedő ifjak egylete, mely leginkább igényes zenei programokkal kedveskedett a publikumnak. De volt még itt cigánybál, Regatta-estély, vadászkürtkoncert, Anna-bál stb. Az épület, melyben ma a Nagybecskereki Műemlékvédelmi Intézet székhelye található, jelenleg felújítás alatt áll. Az elsüllyesztett objektum így talán valamennyire visszakapja majd egykori városképi jelentőségét.

Irodalom:

Káich Katalin: A nagybecskereki magyar színjátszás története és repertóriuma (1832—1918). 2002.
A Nagybecskereki Műemlékvédelmi Intézet honlapja (www.zrenjaninheritage.com)
Németh Ferenc: A becskereki Plank-kert. In: Kertek & parkok. 1989.
 
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Múzsaidéző rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..