A vállalkozók is jobb időkre várnak

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

A vállalkozók is jobb időkre várnak

A vevők a megszokott ízeket kedvelik Szabó Attila fotójaA lassan, de sajnos egyre biztosabban fogyatkozó dél-bánáti Ürményházán a legnagyobb gond a munkalehetőség hiánya. A helybeliek úgy vélik, ha ez a probléma valahogy megoldódna, akkor talán visszajönnének azok a fiatalok, akik jelenleg...

A vevők a megszokott ízeket kedvelik Szabó Attila fotója

A lassan, de sajnos egyre biztosabban fogyatkozó dél-bánáti Ürményházán a legnagyobb gond a munkalehetőség hiánya. A helybeliek úgy vélik, ha ez a probléma valahogy megoldódna, akkor talán visszajönnének azok a fiatalok, akik jelenleg más városokban, esetleg külföldön folytatják középiskolai és egyetemi tanulmányaikat. Szerencsére van egy-két biztató kezdeményezés azon magánvállalkozók részéről, akik a cégükben alkalmazottakat, elsősorban helybelieket, foglalkoztatnak. Éppen ezért ottjártunkkor a lelkünkre kötötték, mindenképpen látogassuk meg a varrodát és a vágóhidat.
Amikor beléptünk a falu szélén lévő varrodába, nemcsak a gépek fölé hajló, szorgalmasan dolgozó hölgyeket láttuk, hanem olyan gyönyörű kelméket, kiegészítőket és szebbnél szebb termékeket, hogy szinte a lélegzetünk is elállt tőlük. Túri Emma munkavezető büszkén hozta elénk az ízléses női felsőrészeket (blúzokat, topokat), amelyek kizárólag a külföldi, elsősorban a francia piacra készülnek.
- A faluban korábban is volt varroda, a Plantex, de tönkrement - kezdte a történetet Emma. - Ez a vállalat 2003-tól üzemel, jelenleg harminc dolgozónk van, főleg a településről. Felkaroltuk ezeket az asszonyokat, akik közül a legtöbbnek már volt gyakorlata, de munka nélkül maradtak. Régebben alsóneműt varrtak, finom, csipkés holmit, tehát nem volt nehéz átállniuk. Mindent külföldről kapunk, az anyagot, a kiegészítőket, és egy kész modellt, amely alapján megvarrjuk a többit. Nem sokat, csak száz-kétszáz darabot egy-egy típusból. Ezért nálunk nincs norma, hanem órabér. Mindenki be van jelentve, a kereset nem rossz, aki akar, vagy szüksége van rá, az túlórázhat is, és azt szintén kifizetjük.
Predrag Vukèeviæ, a tulajdonos arra panaszkodott, hogy az igényes konfekcióipar hanyatlóban van, amióta a kínai áru elárasztotta a piacot.
- Nálam csak minőségi termék kerül ki az asszonyok keze alól. Egy-két varrógéppel kezdtem, majd később bővült a cég. Sokfelé dolgoztam már, de most elmondhatom, hogy elégedett vagyok. Bizonyára a mi hölgyeink is szívesen viselnék ezeket a ruhadarabokat, de hát, ismerve az életszínvonalukat, nem tudják megfizetni. Gondolkozunk rajta, hogy a mi piacunkra is termeljünk, valami olcsóbbat, kezdetben esetleg alsóneműt, de ezek még csak tervek.
Móricz Lajos vágóhídja 2001. szeptember 10-én kezdett működni. A gazda pontosan emlékszik rá, hiszen szeptember 11-e nagyon emlékezetes dátummá vált.
- Az üzemet a régi kooperációtól béreltem négy évig, majd megvásároltam. A Vajdasági Bank adott kölcsön pénzt, ami nem volt éppen a legmegfelelőbb, de talán sikerül visszatéríteni. Nagy a kamat, de el kellett fogadnom, mert akkor nem volt készpénzem. Ez egy kisebb családi vállalkozás, hat alkalmazottam van és a családtagok, vagyis összesen kilencen vagyunk. A feleségemmel az az elképzelésünk, hogy még egy ideig csináljuk, aztán, ha nyugdíjba megyünk, átadjuk a fiamnak (aki már itt dolgozik) és a lányomnak. Én tekintettel vagyok arra, hogy a munkásaim falubeliek legyenek, és magyarok, ha lehetséges. Adja Isten, hogy bővülhessünk, de erre most nem látok igazán lehetőséget, hiszen tudom, hogy a fogyasztók vásárlóképessége nem túl jó. Remélem, hogy ez a helyzet a közeljövőben változik, és újabb munkásokat vehetek fel. A vágóállatot a környékről vásároljuk, az árut négy községbe hordjuk. Tőkehúst csak éttermeknek, vállalati konyháknak adunk, a késztermékeinket pedig a zichyfalvi, a verseci, a fehértemplomi és az alibunári község üzleteiben találhatják meg a kuncsaftjaink. A debreceni kolbász a legmenőbb, de meg kell jegyeznem, hogy mi mindent klasszikus módon füstölünk, a vevők ezt az ízt szokták meg. Ha változik a piac, mi is alkalmazkodunk hozzá.
Móricz Lajos elmondta azt is, hogy most kapott támogatást a Szekeres László Alapítványtól. Ezt a kezdeményezést csak dicsérni tudja, hiszen segít az itteni vállalkozókon. Hozzátette azt is, hogy kölcsön nélkül nem élne meg, törlesztenivalója van bőven, de arra ügyelnek, hogy a hitelekkel ne kockáztassák az üzemet.
- Lassan fejlődünk. Én ugyan szeretném felgyorsítani, de még nem lehet - fejezte be a beszélgetést, miközben elénk rakja a finom kóstolót.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink