Ki lehet a vadász leghűségesebb segítőtársa? Természetesen a vadászkutya. Ilyenkor az emberek többnyire a vizslákra, madarászkutyákra gondolnak, de nem szabad megfeledkeznünk a tacskókról, a kopókról, a retriverekről és a terrierekről sem, mert ők is a vadászkutyák nemzetségéhez tartoznak. Lehet, hogy nem olyan attraktívak, mint a vizslák, de rendkívül odaadóan segítik munkájukkal a vadászatot.
Amikor egy sebzett nagyvad utolsó halálvágtájában beszalad egy napraforgótáblába vagy egy magas rozstáblába, hát a szegény vizsla segítene, de csak pislog, és jelzi, ez nem az ő reszortja. Itt lépnek színre a kopók, terrierek, tacskók, vérebek, melyek szakszerű kiképzést kaptak, játszi könnyedséggel segítik a sebzett vad felkutatását. Nem olyan gyorsak, mint a vizslák, de határozottan eredményesek a sebzett vad nyomának követésében. Nincs nagyobb vétek, mint a vadat veszendőbe hagyni, az egyébként is elpusztul, órái meg vannak számlálva, nehogy már a rókák, sakálok eledele legyen. Az említett nyomkereső kutyák kiképzése merőben eltér a vizslák kiképzési programjától, de ez sem könnyű feladat.
Ha vadászaton valaki egy tacskóval jelenik meg, sokan megmosolyogják — a hozzá nem értők. Felteszik a kérdést, mit keres ott egy tacskó. Ez addig tart, amíg a sebzett vad el nem tűnik a láthatárról. Akkor mitévők legyünk? Ekkor következik a tacskó, mely nincs megszeppenve, tudja, mi a dolga, és rá is veti magát a vércsapásra, melyet kitartóan követ, amíg elő nem kerül a sebzett vad, mely addigra többnyire ki is múlik. Ekkor bizony lefagy a mosoly azok arcáról, akik az kérdezték, mit keres a tacskó a vadászaton. Kisvártatva jönnek a dicséretek, milyen okos kis kutyus. Persze hogy okos, de az eredményt a rendkívül jó szimatának és a szakszerű kiképzésnek köszönhetjük.
Ezt a feladatot sikerrel végezte volna el egy kopó vagy egy véreb is, mint például a hannoveri kutyus. Ezekből a kutyákból sajnos jóval kevesebb van, mint tacskóból, terrierből, de ők is nagyon ügyesek a terepen. Nem állítom, hogy egy-két vizsla nem találná meg a sebzett őzet, szarvast, de ahogy mondani szokás, az nem biztos, ahogyan a kutya vacsorája sem. Léteznek olyan nyomkövető kutyák, amelyek két-három napos vérnyomon is sikeresen felkutatják a vadat. Ha a sebzés az esti órákban történik, a felkutatás csak másnap esedékes. Hála a nyomkövető ebek munkájának, az eredmény nem marad el, és a vad elő fog kerülni. A csoportos nagyvadhajtáson, akár síkságon, akár hegyvidéken, ezek a kutyusok hozzák a formájukat. Sokszor egy tucat terrier, tacskó is tud együtt dolgozni, felkutatják a vadkant, és a lőálláson álló vadász irányába igyekeznek terelni a menekülő állatot. Manapság a kutyák és a vadászok is viselnek láthatósági mellényt, de a kutyusoknak jár még egy szépen csilingelő csengettyű is. A sűrű bozótosban a lövész nem látja a vadat, de hallja a csengettyűt, ami nagy segítség számára, mert valószínűleg abból az irányból fog kitörni az üldözött vadkan vagy akár egy egész konda is. Nincs idő bámészkodni, lőni kell, és ha a lövés sikeres, esik a vad, ezek a kutyusok pedig rendre megtépázzák a tetemet. Ez egy jutalom nekik: végül csak megcsíptünk, komám!
Mindenki ismeri a Columbo sorozatból a nyomozó basset houndját. Ennek a francia kutyának már a szeméből látni, hogy ő nem egy izgága, rohangáló típus, megvan a maga munkatempója: kitartóan követi a sebzett vadat, és előbb-utóbb megleli a szökevényt. Megemlíteném még a bajor vérebet és az erdélyi kopót, melyek egy kicsit már attraktívabbak, de nem ez a lényeg, hanem az odaadó munkájuk. A hazai színeket képviseli a bosnyák kopó és a Száva menti kopó, melyek szintén nagyszerű kutyusok. A bosnyák kopó a hegyes-dombos vidéken érzi magát otthon, nem zavarják munkáját a változatos terepviszonyok, és többnyire sikerrel jár a felkutatásban. Egy 1892-ben kiadott vadászati könyvben ezt lehet olvasni a kopó munkájáról: „A kopó finom szaglásával a vadat nagy szorgalommal keresi, és mihelyt friss nyomra akad, elnyiffantja magát. Inkább vonyít, mint csahol. A vadat felveri és hajtja. Míg a friss nyom szimatján halad, szakadatlanul csahol.” Ez nagymértékben megkönnyíti a vadász dolgát, mert a kutyát hallva több információhoz jut. Be tudja határolni, merre tart a vad, a nyomról pedig biztosan tudható, hogy friss, mert ha a kopó nyomot veszt, azonnal abbahagyja a csaholást.
A vad sem buta, néha bizony ravasz cselhez folyamodik, hogy mentse az életét. Futás közben ugyanazon a vonalon fut oda-vissza, és egyszer csak egy nagy oldalugrással le tudja rázni a kutyust. A kopó abbahagyja az ugatást, de szüntelenül folytatja a keresést, és ha rábukkan a nyomra, akkor kezdődik a muri, újra csaholással jelzi, hogy megvan a nyom. Hát nem szép ez a kopózás, van esélye a vadnak is a menekülésre, de a kopó sem buta.