Eközben az emberek — bizonyos mutatószámok alapján — egyre jobban élnek, ami az energiafogyasztásnak és a nyersanyagok felhasználásának növekedésével jár együtt. Oly korban élünk, amikor globális szinten pazarló életmódot folytatunk. Természetesnek vesszük, miközben nonszensz, hogy egy-két kortynyi ital, néhány dekagrammnyi élelem vagy más termék becsomagolásához olyan anyagokat használunk, amelyek a természetben eredetileg nem fordulnának elő. Eldobva pedig évtizedekig, évszázadokig szennyeznek. A pazarló fogyasztás azonban globális szinten úgyszólván „demokratizálódott”. Nyíltan nincs ez ilyen formában hangoztatva, de a jelek szerint valójában egyfajta demokratikus konszenzus alakult ki azzal kapcsolatban, hogy a természet által évmilliók során átalakított és felhatalmazott javakat gyors tempóban felhasználjuk. A rövid távú érdekek, a haszonszerzés mindent felülír, még a narratívákat is.

Információs társadalomnak is nevezik korunkat, az információ lépett elő ugyanis — szintén bizonyos narratíva szerint — elsőszámú stratégiai „nyersanyaggá”. Valójában nem éppen így van, mert noha most élünk az úgynevezett információs társadalomban (mely fogyasztói is egyúttal), az információ nemcsak az ősember, de még az állatfajok szempontjából is meghatározó volt, és természetesen az is maradt. Ha a méheknek fajtársaik nem közvetítenek információt arról, hol vannak nektárban dús méhlegelők, ha a zsákmányállatot nem figyelmeztetik fajtársai vagy árulkodó jelek a ragadozók jelenlétéről, nem maradhat fenn. Megkérdőjelezhető tehát az állítás, hogy az adat az elmúlt évtizedekben vált a gazdaság kulcsfontosságú „nyersanyagává”. A felértékelődés viszont tagadhatatlan. Sokszor idézik Clive Humby brit matematikus 2006-beli kijelentését, mely szerint az adat az új kőolaj. A szakember eredetileg úgy értette az összehasonlítást, hogy a kőolajhoz hasonlóan az adat sem igazán hasznosítható nyers, finomítatlan formájában. A feldolgozása révén viszont kihasználható a benne rejlő potenciál.

Az adatra többdimenziós erőforrásként tekinthetünk. Gazdasági vetülete mellett felhasználásának társadalmi, jogi és nem utolsósorban biztonsági következményei is vannak. Az adat stratégiai jelentőségű erőforrás az egyének, a vállalatok és a nemzetgazdaságok számára. A nemzetközi áramlásában rejlő potenciál pedig olyan meghatározó, hogy lényegében ma már adatvezérelt világgazdaságról beszélhetünk. Az adatok áramlása egyszersmind nem mérhető, nem is szabályozható olyan eszközökkel, amelyek az áruk és a szolgáltatások hagyományos kereskedelmének esetében alkalmazhatóak. A híreket, információkat lehet ugyan cenzúrázni, az áramlást is meg lehet próbálni gátolni, de az internet korában ez csak ideig-óráig lehet sikeres, vagy egyáltalán nem jár eredménnyel. Az adatokra, az információra nem lehet büntetővámokat bevezetni. Megfelelő kezekben és megfelelően felhasználva jót, tudást, ismereteket hozhat. Sajnos merényletek elkövetésére, rossz dolgokra is felhasználható.

Az emberiség által a mai napig felhalmozott tudás és ismeret, valamint a rendelkezésünkre álló technológia már most is viszonylagos jólétet és gondtalan életet szavatolhatna minden élő ember számára. Ez mégsem valósulhatott meg a gyakorlatban. Sőt! Megnőtt az újabb gazdasági és politikai válságok kitörésének esélye. Ennek ellenére mégis a tudásalapú gazdaságé lehet a jövő. A gazdasági növekedés és a termelékenység legfontosabb mozgatóereje a tudás, mely elsősorban a technológiában, valamint az emberi lények által mint szellemi tőke testesül meg. Mindeközben az is mind jobban láthatóvá válik, hogy a felhalmozott tudás nem azonos a józan ésszel.