A torontálvásárhelyi református egyházközség harangjai

A torontálvásárhelyi református egyházközség harangjai

Kilencvenedik esztendejükbe léptek immáron a torontálvásárhelyi kálvinisták templomának legfiatalabb, érces hangú hírnökei. Legalábbis erre engednek következtetni azok a bizonyos „cégjelzés”-ek, amelyek Francesco Broili mester műhelyében kerültek rá anno, az Úr MDCCCCXXIII. esztendejében.

Mottó: „A lélek adományait ki-ki azért kapja, hogy használjon vele” (1Kor.12,7)

Kilencvenedik esztendejükbe léptek immáron a torontálvásárhelyi kálvinisták templomának legfiatalabb, érces hangú hírnökei. Legalábbis erre engednek következtetni azok a bizonyos „cégjelzés”-ek, amelyek Francesco Broili mester műhelyében kerültek rá anno, az Úr MDCCCCXXIII. esztendejében. Isten dicsőségére hatvan évvel később, 1983-ban lettek újraöntve. A néhai dél-bánsági nagyközség rangidős krónikásainak feljegyzései szerint az új, művészi felhangú olasz harangok az akkori torontálvásárhelyi/debeljácsai lelkész kezdeményezésére, illetve az egyházközség presbitériumának jóváhagyásával 1923-ban lettek megrendelve. Megtörni végre az elnémíttatás és a csönd hatalmát. Ehhez viszont előzőleg a szenvedélyek lecsillapodására is szükség volt. S persze arra is, hogy az újrafogalmazott ország(rész) civil szférájában is visszatérjen az élet a megszokott medrébe.

„A ma is szóló egyik harang, amely köznyelven déli harang, még 1816-ban öntődött a községben” — olvasható a Hosszú a jegenyesor falumonográfiában. „Sok vihart és elemi csapást kiállott, még a templom is leégett mellőle. 1848-ban, a szabadságharc idején fogságba került két kisebb harangtársával együtt, és csak a forradalmi láz lecsendesedése után került vissza Szerbiából, Višnjica községből. A ’48-ban elvitt társai azonban sohasem kerültek vissza. 1854-ben egy 90 kg-os harangot, 1861. szeptember 26-án pedig egy Versecen öntött 12 mázsás nagyharangot avattak fel. Ez utóbbival azonban nem volt az egyháznak szerencséje, többször megrepedt és javításra szorult. Az első világháborúban a katonai hadvezetőség hadi célokra lefoglalta és elvitette ezeket a harangokat.”

A toronylakó, érces zengésű, 1360 és 140 kilogrammos szónokokat 1923. december 23-án adták át rendeltetésüknek. A köteleik sorsát pedig nemcsak a Gondviselésre, hanem a napjainkra már teljesen elfelejtett emberekre is bízva. Kik a gombnyomáson inneni s túli világban egyaránt hűségesen járták választott szolgálatuk ég és föld közötti ösvényét. Addig amíg lábuk bírta, vagy amíg másképpen nem alakult sorsuk...

A templom megkopott politúrú orgonájának hátulján B. Kiss Lajos (1946—1947), illetve Csanki Gergely (1952—1956) harangozók nevére bukkantunk. Ünnepváró jegyzetünk voltaképpen az ő létezésüknek is emléket kívánt állítani. Egy rövid fohász erejéig — mindenképpen.
 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink