Kezdetben volt a kétpólusú világ

Az 1980-as években még minden egyszerűnek tűnt. Volt a két szuperhatalom, óvakodni kellett tőlük, vagy a kedvükben járni, és nyugodalmasan lehetett élni az életet. Mindkét szuperhatalom a másik ellen dolgozott, tiszta volt a képlet. Végül a gazdasági szükségszerűségek, az egyenetlen fejlesztések miatt a Szovjetunió elvesztette ezt a csatát, szétesett, és Oroszország visszasorolódott a „csak” második-harmadik nagyhatalommá, az egyetlen szuperhatalom pedig az USA maradt. Nem is sejtettük, hogy éppen ezzel kezdődnek majd el azok a folyamatok, amelyekkel senki sem számolt.

Egyrészt úgy hitték, hogy a racionálisan jól igazolható, szabadelvű kapitalizmus, kiegyensúlyozó mechanizmusokkal, melyek a rendszert egészségesen tartják, és a jólét, valamint a gazdasági növekedés örökké fog tartani. Ezenkívül azt gondolták, hogy a Churchill óta a legkevésbé rossz rendszernek tartott demokrácia mindenfelé elterjed majd, és az egész bolygónk a szabad piac és a demokrácia otthona lesz, hiszen ez tűnt logikusnak. Ráadásul ezt a jólét és a boldogság szinonimájaként értelmezték. Közben nem vették figyelembe, hogy egy-egy társadalomban egészen más hagyományok vannak. Konkrétabban: nem lehet mindenhova az angolszász hagyományból és az európai felvilágosodásból kinőtt demokráciát meg a szabadelvű kapitalizmust változás nélkül átültetni, mert az eltorzítja a társadalmakat.

Ezenkívül arra sem figyeltek, hogy a társadalmak mélyén hatalmas változások indultak el, a demográfiai mutatók elkezdtek kicsúszni a politikum hatása alól, éhínség, vízhiány alakult ki, és mindez aggodalomra adott okot. Persze ezzel akkor kevesen foglalkoztak, és a hangjuk sem hallatszott messzire, de előrelátható volt, hogy a Föld lakosságának növekedése és sok egyéb jelenség bizonytalanságot visz a világrendszerbe.

Emlékszem még arra, amikor 1987-ben a tv-ben ünnepélyesen bemondták, hogy már 5 milliárdnyian vagyunk a Földön, és arra is, ahogy 2011-ben rezignáltan közölték, hogy az emberiség létszáma 7 milliárdnyira nőtt. Ma már az attól való félelmet is látom, hogy vajon mi lesz, ha az összlakosság 8 milliárd lesz. Az már biztos, hogy a jól kitalált jogi és gazdasági megoldások nem működnek, és ettől a fejlett Nyugat lakossága sem viselkedik előrelátható módon.

A logika és a tiszta ész mint kényszer

Az elmúlt évtizedekben a társadalommal foglalkozó tudományban is nagy teret nyert az a felfogás, amely a matematika vívmányait alkalmazta a társadalomra. A statisztikát, a matematikai modellezést, az extrapolálást, a reprezentáns mintavételt, a ciklikus algoritmusokat és még sok mást próbáltak minél pontosabban használni, hogy első körben megértsék, második körben pedig befolyásolják a társadalmakat. A reklámok készítői, a politikai propaganda mesterei, a politikusok és mindenki, aki társadalomtudományokkal foglalkozott, vagy azoktól várt eredményt, fantáziát látott ezekben a módszerekben. Volt egy időszak, amikor már a választások előtt nagy biztonsággal meg lehetett mondani, ki nyer. Aztán a következő szakaszban a választásokon részt vevő, általában két csoportra osztható erők hasonlóan jó propagandistákat kezdtek el alkalmazni. Ez azt eredményezte, hogy a választások kimenetele néhány százaléknyi, sőt annál is kevesebb szavazaton múlt. Ezután viszont a közvélemény-kutatók azzal szembesültek, hogy sokan elhallgatták pártpreferenciájukat, így meg is tévesztették őket. Elkezdődött a téves előrejelzések ideje. Ma ott tartunk, hogy ha egy közvélemény-kutatási előrejelzés megdőlhet, meg is dől, kivéve, ha arra számítanak, hogy meg fog dőlni. A tőzsdén előreláthatatlanul mennek tönkre vállalatok, és államok válnak működésképtelenné.

A nyugati lakosság a ráció és a logika nevében sok mindenre rákényszerült, sőt sokszor a választás lehetőségét is megvonták tőlük a józan észre hivatkozva. Itt van például a divatos/elvárt öltözködés követelménye. Nem illik bizonyos ételeket enni, bizonyos munkakörökben bizonyos ruhákban kell járni (pl. az irodákban a nőknél a magas sarkú cipő, a férfiaknál pedig az öltöny és a nyakkendő lett követelmény). Ez a fajta racionális gondolkodás már azt is megszabta, hogy egyáltalán miről illő társalogni. Miközben a filmekben egyre obszcénebbül beszélnek, a dolgos mindennapokban, a fejlett Nyugaton is rejtőzködni kellett, és a nyíltan megbeszélhető témák száma egyre csökkent. Ezt nevezték PC-nek, azaz politikailag korrekt beszédnek, és aki nem tartotta magát a szabályaihoz, az könnyen elveszíthette az állását. (Az viszont más kérdés, hogy csak PC-vel becsüljük-e egymást, vagy anélkül is.)

Időközben az árucsere átalakult, az ingatlanok ára a fogyasztási cikkek értékéhez képest jelentősen megnőtt, vagyis nehezebb lett hozzájutni egy otthonhoz, és ha ehhez hozzáadjuk még, hogy az autó szinte létszükséglet, az egyetemi oktatás pedig nagyon drága, akkor már meg is kaptuk a nyugati társadalmakat jellemző képet: az emberek adósságban úsznak, eközben pedig mosolyogniuk kell. Nyilvánvaló, hogy ez az állapot nem tartható fenn a végtelenségig.

Ami a logika alatt és felett van

A logikát használó politikusok és közgazdászok, saját elméleteik hatására, azt hitték, hogy elképzeléseik megdönthetetlenek. A logika elméleti szintjén egyébként valóban azok voltak, de az élet nem tiszta logika. A racionalitás nem hathatja át a teljes emberi létet: van intuíció, léteznek zsigeri indulatok, vannak helyzetek, amikor az emberek nem racionálisan reagálnak, sokan a nehéz helyzetben válnak hőssé azáltal, hogy nem menekülnek, hanem segítenek embertársaikon, mások viszont a társadalomban tapasztalható kényszerek hatására egyre haragosabbak és nyersebbek lesznek.

A Breivik-ügy szerintem különösen érdekes. Anders Behring Breivik a fejlett norvég társadalomban élt, nem kellett dolgoznia, volt lakása, nem éhezett. Mégis úgy gondolta, hogy nincs minden rendben körülötte, ezért elhatározta, hogy minél több embert megöl csupán azért, mert ők máshonnan származtak, és mert az általa gyűlölt politika pozitívan diszkriminálta őket. Minderre azt is mondhatnánk, hogy ez egy elszigetelt eset volt, de milyen társadalom az, amelyikben valaki ennyire elszigetelődhet, és ilyen borzasztó dolgokat művel? Breivik esete azért is szörnyű, mert a kiegyensúlyozott Norvégiában, Európában történt. Amit viszont az USA-ban látunk, az döbbenetes: havonta vannak lövöldözések. A Közel-Keleten is szörnyű a helyzet, de arra már fel sem figyelünk.

Milyen világ az, amelyikben az öngyilkos merénylet mindennapi cselekedetté vált? Milyen világ az, amelyikben európai, nem pedig közel-keleti hátterű fiatalok ezrei csatlakoznak az Iszlám Állam terrorszervezethez? Ezeket a tetteket nem lehet megérteni, mert irracionálisak. Itt csődöt mond a logika, a demokrácia és a piacgazdaság. Első megközelítésben vallási fanatizmusról van szó, de ha csak ezt látjuk, felületesek vagyunk. Hiszen a vallási fanatizmusnak is szüksége van valamilyen hajtóerőre, ez pedig az, ahogy a nyugati társadalmakban elszabadult a vágyak felszítása, illetve a fogyasztásra való ösztönzés. A Nyugat valójában akkor „lépett tévútra”, amikor a megtakarítás helyett a fogyasztást kezdte propagálni, és nagyon okosan élénkíteni, ezenkívül pedig megjelent az adósságpénz, melyet soha senki nem nyomtatott ki, de mindenki számol vele. A nyugati racionalitás szintén átcsúszott az irracionalitásba.

A logikán kívüli, felüli ember

Már az ókor óta tudjuk, hogy a formális logikát használva olyasmit is be lehet bizonyítani, ami a valóságban nem létezik. A logika csak akkor működik jól, ha pontosan körülhatárolt fogalmakkal és megfelelő módon használjuk. De még ez sem elég, nem lehet kihagyni belőle az embert. Azt az embert, akinek érzései, félelmei vannak, testi és lelki igényei, vágyai, aki tud szeretni, de gyűlölni is, aki szeret pihenni, a saját mércéje szerint értelmet látni a munkájában, a világban, és még sorolhatnám. Az eddigi ideológiák megfogalmazói többnyire az ember értelmére próbáltak hatni, és ez alapján építeni a társadalmat. A nácizmus és a fasizmus kivétel volt ez alól, mert az emberek elégedetlenségét és a mélyről jövő keserűséget felhasználva, azt megragadva szerzett hatalmat az emberek felett, és épített egészen borzasztó (ez a jelző nem elég erős) társadalmakat. Manapság pedig a reklámok világa, a marketing szintén az emberi lélek mélyebb rétegeit támadja meg azáltal, hogy a médiát felhasználva a fogyasztói spirált egyre feljebb igyekszik tornászni. Ezért van esély arra, hogy az ember ismét elaljasodjon.

A logikán túl van az emberi jóság, a szolidaritás is, de a hagyjatok most békén pillanatai is. A kérdés az, hogy ki és mikor próbálja ennek a hatását bevinni a politikába és a társadalomba. Azt hiszem, hogy a társadalomtudósok és a politikusok elkezdhetnének már foglalkozni a nem mérhető dolgokkal is, például az emberrel, akit nem lehet paragrafusokba és számításokba gyömöszölni.