A tettek embere

A tettek embere

A kishegyesi falunapi ünnepségen átadták a település legrangosabb elismeréseit, köztük a díszpolgári címet, melyet Pecze József, a helyi közösség nyugalmazott dolgozója vehetett át.

Több mint négy évtizedes pályafutása alatt rengeteget tett a településért, dolgozott a helyi közösségben, tevékenykedett a civil szervezetekben, a művelődési és a sportegyesületekben. Jóska bácsit kishegyesi otthonában látogattam meg. A könyvekkel teli polc előtt mesélt az elmúlt több mint negyven évről.

— Egészen váratlanul ért az elismerés, egyáltalán nem számítottam rá. Munkaviszonyba lépésemkor, a szocializmusban követelték, hogy a munka mellett aktívan részt vegyek a civil szervezetek, a sport és a művelődési egyesület munkájában. Belekerültem a mókuskerékbe, és szinte észre sem vettem, hogy egyik megbízatást a másik követi. Már annyi társadalmi tevékenységet vállaltam, hogy szabadidőm sem maradt. Szerettem a munkám, és amit elvállaltam, azt mindig megcsináltam. Sokat köszönhetek a mindenkori vezetőségi tagoknak, akik mellettem álltak, bátorítottak, kitartásra ösztönöztek. Sosem voltam a nagy szavak embere, mindig gyakorlatias voltam — mondta Jóska bácsi.

1970-ben a kishegyesi általános iskolában magyar nyelvet kezdett tanítani. Aktívan sosem sportolt, de nagyon szerette a sportot, főleg a labdajátékok álltak közel a szívéhez. A hatodik óra után osztályok közötti férfi- és női kézilabda-mérkőzések folytak az iskolában, melyeken mindig Jóska bácsi fújta a sípot, délután pedig a fiúk labdarúgó-mérkőzésein töltött be hasonló szerepet. Egy év tanítás után szerette volna folytatni tanulmányait, de Bácsfeketehegyre hívták tanítani, mivel ott is megüresedett a magyartanári állás. Az iskolában egy évet taníthatott, mivel még nem töltötte le a katonai szolgálatot. Időközben a szocialista szövetség községi választmányába hívták dolgozni, március 15-én állt munkába. Néhány hónap múlva megkapta a behívót, és június 12-én már a zadari tartalékos tiszti iskolában töltötte napjait. Leszerelése után visszakerült a szocialista szövetségbe, majd 1979-ben a kishegyesi helyi közösségben folytatta pályafutását, itt harminchárom évig tevékenykedett.

— A helyi közösségben az előírások szerint négy órát irodai munkával, négy órát pedig honvédelemmel kellett foglalkoznom. Tűzoltócsapatot is kellett alakítani, ami nem volt nehéz, hiszen a helyi közösség a tűzoltóotthonban kapott helyet. Hívások alkalmával általában én vettem fel a telefont, de tüzet sosem oltottam. A faluban 1960-tól kezdve van helyi járulék. Ebből épült fel az egészségház, a rendőrállomás, az óvoda, utak, járdák létesültek, a színház- és mozitermet, valamint az ifjúsági otthont is felújítottuk — emlékszik vissza.

Önigazgatási érdekközösségeket kellett alakítani, Jóska bácsit a művelődési önigazgatási érdekközösség elnökévé nevezték ki, majd ő lett a művelődési egyesület elnöke is.

— Korábban létezett kultúrkör és színjátszó csoport a faluban, de megszűnt, és valójában nekünk kellett újraalakítani a művelődési egyesületet. Mindez 1975-ben történt. Áldatlan körülmények között dolgoztunk. Az egyesület csak péntekenként használhatta a termet, mivel a többi napon moziként működött. A tartomány és a helyi járulék segítségével felújítottuk a mozitermet, kibővítettük a színpadot, újakra cseréltük a régi székeket, így az 550 férőhely 400-ra csökkent. Az egyesülethez színjátszók, amatőr festők és zenészek tartoztak, néptánccsoport akkor még nem működött. Hamarosan az 1959-ben létrejött Kerámia Művésztelep is csatlakozott. 1972-ben megalakult a Csépe-emlékbizottság, melynek alapító tagja vagyok. Az emléknap előtt tartottuk meg az Aranyeső szavalóversenyt, melyen kishegyesi és bácsfeketehegyi diákok vettek részt, a legjobbak pedig jogot szereztek a Csépe-emléknapon való fellépésre — mondta Jóska bácsi, aki tizenhat évig vezette a művelődési egyesületet.


Jóska bácsi a falunapi ünnepségen Juhász Bálinttól, a VMSZ elnökségi tagjától vette át az elismerést

A sportéletbe úgy kapcsolódott be, hogy kezdetben az Egység pionírcsapatát kísérte a mérkőzésekre. A klubnak harmincöt évig volt a titkára, ő vezette a jegyzőkönyvet, majd több újságba is küldte a mérkőzésekről szóló jelentéseit.

— Abban az időben a labdarúgóklubon kívül férfi- és női kézilabdaklub, asztaliteniszklub és időnként férfi- és női kosárlabdaklub is működött a faluban. Több újságba írtam, előbb csak sporttal, később más jellegű témákkal is foglalkoztam. Sosem adtam címet az írásaimnak, ezt mindig a szerkesztőre bíztam. Az Egység focistái akkoriban leginkább a Topolyai Ligában rúgták a bőrt, de időnként a Szabadkai Körzeti Ligába is feljutottak. Az 1970-es években visszaesett a csapat, és tíz évig a legalsó rangfokozatban szerepelt. Ezután két kiváló játékosunk, Kovács Róbert és Ország Miklós visszatért Hegyesre, és a csapat előbb a Topolyai Ligát, majd a szabadkait nyerte meg, és felkerült a Bácskai Ligába. Több átszervezés után visszaestünk előbb a Szabadkai, majd a Topolyai Ligába. Női kézilabdacsapatunk egészen a Vajdasági Ligáig jutott, a férfiak pedig a Bácskai Ligában szerepeltek. Volt olyan időszak, amikor mindkét csapat megszűnt, majd néhány év elteltével újraindult a munka. Sok nehézséggel küzdöttünk, üzemanyagot sem volt mindig egyszerű szerezni a vendégszereplésekre, gyakran a jegyzőkönyv vezetése mellett a játékidőt is én mértem. Szinte minden faluban volt kézilabdaklub, majd a pénztelenség következtében az egyesületek egyre több helyen bezárták kapujukat, így a ’90-es évek közepén nálunk is. A kézilabda olyan formában él tovább, hogy a topolyai és a kishegyesi öregfiúk évente tartanak egy mérkőzést, ezzel is emlékezve a régi időkre, amikor ez a sportág még élt a településen — idézte fel a sporttal kapcsolatos emlékeit.

Jóska bácsi, több mint negyven szolgálati év után, 2012-ben vonult nyugdíjba. Az elmúlt négy évtizedre kellemes emlékekkel gondol vissza, hiszen szerette és szívvel-lélekkel végezte a munkáját. A mai napig bejár a helyi közösségbe, támogatja, biztatja a fiatalokat, ha kell, segít nekik. A községi képviselő-testület tagja, rendszeresen jelen van az üléseken, emellett minden rendezvényre elmegy, ahova hívják. Ebben pedig nincs hiány, hiszen Jóska bácsit minden hegyesi ismeri és tiszteli. Leszögezhetjük, hogy a díszpolgári cím méltó kezekbe került.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Riport rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A tettek embere
Riport
A tettek embere
Riport
Facebook

Támogatóink