home 2024. december 22., Zénó napja
Online előfizetés
A tehetséggondozás szerepe és feladata
Tóth Lívia
2022.03.09.
LXXVII. évf. 10. szám
A tehetséggondozás szerepe és feladata

Szoboravatóra gyűltek össze Zentán, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium udvarán az iskola tanárai, diákjai és a vajdasági magyar politikai élet képviselői. Bolyai Farkas 2008-ban emelt szobra ugyanis cserére szorult.

A tartományi képviselőházban 2003 áprilisában született meg a döntés, hogy alapítóként Zentán is létrehoz egy magyar tannyelvű tehetséggondozó középiskolát, mely akkor a Természettudományi Matematikai Tehetséggondozó Gimnázium nevet vette fel. A 2004 tavaszán bekövetkezett névváltoztatással az intézmény nem Bolyai Farkas és nem is fia, Bolyai János, hanem kettőjük zsenialitása és munkássága előtt tisztelgett. 2011 óta az iskola alapítói jogainak 50 százaléka a Magyar Nemzeti Tanácsot illeti.


Hajnal Jenő és Czegledi Rudolf leleplezik az új szobrot

— A kezdetek után hamar beláttuk, hogy négyosztályos gimnáziumként sohasem lesz állandó saját tanári karunk, hiszen ehhez legalább 10-12 tagozat szükséges. Így alakult meg 2008-ban a ma is létező képzőművészeti szakunk. 2010-től 2016-ig volt egy próbálkozás a sporttagozatokkal, 2018-tól pedig a legújabb szakunkon a számítástechnikát és az informatikát is igyekszünk a legmagasabb szinten oktatni. Jelenleg úgy gondoljuk, megtaláltuk a profilunkat. Most már itthon vagyunk, és jól érezzük magunkat a saját iskolánkban — mondta Csikós Pajor Gizella igazgató, és rámutatott, a képzett és lelkes tanári kar mellett akaratban, kitartásban, ötletekben sincs hiány. Ami viszont megnehezíti a munkájukat, az a tér és a kollégiumi férőhelyek szűkössége.

Bolyai Farkasról elhangzott, az ő gondolatai és tevékenysége ösztönzőleg hat az intézmény tevékenységére, hiszen a saját bolyais diákjaikat is a gondolkodás örömére, a tudományok iránti alázatra, tisztelettudásra, a művészi érzékek finom cizellálására, a szépirodalom szeretetére, az idegen nyelvek művelésére, a problémák megoldásának elsajátítására tanítják és nevelik.

Az új mellszobrot, mely az iskola tanára, Balla Ákos — Zwara keze munkáját dicséri, Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Czegledi Rudolf, Zenta polgármestere leplezte le.

A Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi — Nemzeti Közösségi Titkárság nevében Szakállas Zsolt oktatási titkár köszöntötte a jelenlévőket, majd a tehetséggondozó gimnáziumok szerepéről szólt.

— A tehetségek fejlesztésének folyamata soktényezős, hiszen a képességeken kívül nem kevés elemnek kell meglennie ahhoz, hogy a szunnyadó tehetségekből teljesítményképes, kiforrott egyén alakuljon ki. Az iskolának, a pedagógusnak kiemelt szerepe és felelőssége van a tehetségek felkutatásában és kibontakozásában. Ez az intézmény is ezt a szerepet és felelősséget vállalta fel, és teljesíti is sikerrel. Amellett, hogy a pedagógusok a tanulókat hozzásegítik ahhoz, hogy képességeiket maximális mértékben kamatoztassák, teret adnak kreativitásuk kibontakozására. Az egész magyar közösség számára fontos, hogy olyan fiatalok kerüljenek ki az iskolapadból, akik szülőföldjükön sikeresek tudnak lenni a későbbiek során is, és részei maradnak annak a közegnek, amely útra indította őket. A Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium megalakulása óta eltelt idő bizonyította, hogy az az elképzelés, amellyel létrejött ez az intézmény, helyes volt, kiállta az idők próbáját. Nemcsak Zentán és a környező településeken, hanem egész Vajdaságban olyan fogalommá vált, amelyre méltán lehetnek büszkék az iskola pedagógusai és vezetői.

A szoboravatót, melyen többek mellett jelen volt Kovács Elvira, a VMSZ alelnöke is, az iskola diákjainak műsora tette színesebbé.

Fényképezte: Tóth Lívia

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..