A szüret ünnepe

A szüret ünnepe

Kétnapos rendezvénysorozattal ünnepelték a bácskossuthfalviak és vendégeik a Szüreti Napokat. Az első napi programba alaposan beleszólt az időjárás, de az eső ellenére a jókedv, a vidámság ezúttal sem maradt el a népszerű rendezvényről.


Indul a szüreti felvonulás

Szeptember 6-án, pénteken a színházé volt a főszerep, Török Péter Tuladunai című színelőadását adta elő a kupuszinai Sturcz József Színjátszó Csoport, Molnár József rendezésében.

A szeptember 7-ei, szombati nap eseményei a Rekivel szemben levő, a helyiek és környékbeliek körében rendkívül népszerű Koplalón folytak. A bácskossuthfalvi Ifjúsági Fúvószenekar térzenéjével indult a nap, majd a fülbemászó dallamok után megkezdődött a főzőverseny, mely során a több mint száz csapat a hagyományokhoz híven abban versengett, hogy melyikük főzi a legízletesebb csirkepaprikást. A Karcagról érkezett Szatmári János és Szatmári Zoltán mesterséfek örömüknek adtak hangot, hogy a csapatokban ennyi fiatalt látni, hiszen így megtanulják az ételek főzésének minden apró titkát, melyet majd ők is továbbadnak a jövő nemzedékének. A mesterséfek elmondták, hogy a finom, szaftos csirkepaprikáshoz elengedhetetlenek a fűszerek, és rendszeresen kell keverni, nehogy odaégjen, mert akkor elveszti a zamatát.


Több mint száz csapat főzött csirkepaprikást

A fúvószenekar vezetésével a borlovagrendek és a néptánccsoportok a nyári színpad elé vonultak, és megkezdődött az ünnepélyes megnyitó. Elsőként Seffer Attila, Bácskossuthfalva Helyi Közössége Tanácsának elnöke köszöntötte a közönséget. Beszédében viccesen megjegyezte, hogy a zsűritagokat senki ne itassa, és semmilyen finomsággal se kínálják őket, mert nagy szükség van rájuk.

— A zsűri mindaddig a mi oldalunkon helyezkedik el, amíg nem hirdet eredményt. Ezután pedig, ha valakiket futni látunk, akkor tudjuk, ők voltak a bírálóbizottság tagjai — mondta Seffer, szavaival általános derültséget keltve a jelenlevők körében. Komolyra fordítva a szót kiemelte, hogy a nap a szőlőről és a szőlészek egész éves munkájának a megkoronázásáról szól, majd megköszönte a szervezőbizottságnak, a Standard Kft.-nek, valamint az Írisz Virág- és Környezetvédelmi Civil Szervezetnek az odaadó segítséget.


Az őszi hálaadást Móricz Árpád református lelkész és Tóth József plébános mutatta be

Tóth János, a bajmoki és a bácsfeketehegyi borlovagrendek nevében szólt az egybegyűltekhez. Elmondta, a bor alkalmas arra, hogy egy kicsit leüljünk társalogni, mert meglátása szerint az emberek egyre inkább elidegenülnek egymástól.

Ótott Róbert, a Tartományi Mezőgazdasági, Víz- és Erdőgazdálkodási Titkárság segédtitkára megjegyezte, hogy második alkalommal vesz részt a Szüreti Napokon, és mindig elcsodálkozik, hogy a Koplaló mennyire ideális helyszín számára.

— Titkárságunk az ilyen rendezvényeket évente támogatásban részesíti. Az események mellett a többi közt a borászokat, a szőlőskertek körülkerítését, jégvédelmi hálóval való lefedését, a csepegtetőrendszer kiépítését, valamint a feldolgozókapacitásokat is segítjük — mondta Ótott Róbert, majd megnyitotta a Szüreti Napokat.


A Szüreti Napokat Ótott Róbert, a Tartományi Mezőgazdasági, Víz- és Erdőgazdálkodási Titkárság segédtitkára nyitotta meg

Az őszi hálaadást Móricz Árpád református lelkész és Tóth József plébános mutatta be, majd az Idősebb Kovács Gyula Általános Iskola tanulóinak, Bleszák Zoénak és Tóth Fanninak a szavalatával megkezdődött a művelődési műsor. A helybeli Ady Endre Művelődési Központ Pántlikák néptánccsoportja még előadhatta produkcióját, utána azonban megeredtek az ég csatornái, és a művelődési műsor félbeszakadt. Mindenki a sátorba sietett, és biztos fedezékből várta meg az időjárás jobbra fordulását. Amíg a táncosok pihentek, addig körülnéztünk a borutcában, majd Fábrik Attilát, a Rizling Szőlészek és Gyümölcsészek Egyesületének elnökét az idei termésről kérdeztük.


A Pántlikák néptánccsoport

— A gyümölcs jól termett, viszont a tavaszi és a kora nyári esőzések miatt eléggé íztelen, mivel nincs meg a megfelelő cukortartalma. A pálinkák minősége rendben van, ízük és illatuk is kiváló, viszont kevesebbet tudtunk főzni. A szőlőtermés az év elején jónak mutatkozott, később azonban a sok pára miatt egyes területeken lisztharmat támadta meg. Azoknak a gazdáknak, akik odafigyeltek a szőlőre, és a megfelelő anyaggal rendszeresen permetezték a növényt, legalább 80%-os termést sikerült elérniük. Az utóbbi időben viszont a fürtök fonnyadása is észlelhető. A borok minőségéről még korai beszélni, ezt még nem tudhatjuk, viszont a szőlőé meglehetősen gyenge. Előfordulhat, hogy a borászok olyan vidékről lesznek kénytelenek szőlőt vásárolni — például Palics környékéről, a Fruška goráról, Bánátból —, ahol jobb minőségű szőlő termett.

Az eső nem igazán akart elállni, így a délutáni programok közül csak a temerini tamburások léptek fel a sátor alatt, illetve a főzőverseny eredményeit is kihirdették a szervezők (a győztesek győztese Daróci Éva, az aranyérmes pedig Drágity Sándor), viszont a művelődési műsor folytatása, a gyerekeknek tervezett játékok, az operettest és az utcabál sajnos elmaradt.


Seffer Attila

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Riport rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A szüret ünnepe
Riport
A szüret ünnepe
Riport
Facebook

Támogatóink