home 2024. március 19., József napja
Online előfizetés
„A színpadon engedek magamnak megélni olyan dolgokat, amelyeket egyébként nem”
Szerda Zsófia
2022.09.26.
LXXVII. évf. 38. szám
„A színpadon engedek magamnak megélni olyan dolgokat, amelyeket egyébként nem”

Dedovity Tomity Dina a szabadkai Népszínház Magyar Társulatát erősíti. A Fabula Rasa Színjátszó Grundban kezdte, innen nőtt fel a színművészeti akadémiáig, s onnan már nem volt megállás, jelenleg három színházban is játszik.

A hétköznapi életben szerény, hallgatag, visszafogott lány, aztán fellép a színpadra, s ha kell, húzza kivilágos virradatig, magából kivetkőzve őrjöng, vagy éppen Moszkvába vágyódik, de nagyon. Éppen a diploma-előadására készül, melynek címe Szindróma. Teljes egészében ő maga írta, Mojca Kumerdej azonos című novellája nyomán. Ahogy azt ilyenkor félidőben illik, Dinában is ott a félsz, az aggódás, a jaj képes vagyok rá? és a sehol sem tartok érzése.  

— Valóban félek, sőt rettegek, hiszen én azt szoktam meg, hogy van egy szöveg, melyet valaki megírt, van egy rendező, aki általában tudja, mit akar, és végül ott vagyok én, a színész, akinek egy-egy helyzetben sokkal kisebb a felelőssége, és el tud bújni. Erre én úgy döntök, hogy megírom én a szöveget, és meg is rendezem, nem kell segítség. De Góli Kornélia nagyon sokat segített, és jótanácsokkal látott el, az valóban hasznos volt, de most itt állok néhány nappal a bemutató előtt, rezeg a léc és rezeg a gatyám — mondja.

* Szerintem ez normális. Ahogy az is, hogy nyugtatni próbállak, ne aggódj, biztosan jó lesz. Mesélj a szövegről, melyet kiindulópontként használtál.

— Mojca Kumerdej szövegét az akadémia harmadik évén olvastam dramaturgiaórára Góli Kornéliához, s amikor megtaláltam és elolvastam, konkrétan elhagytam az állkapcsom. Nagyon intenzíven hatott rám, ahogyan még korábban semmi. Ezzel foglalkoztam, ezt dramatizáltam a vizsgára, s utána Kornélia mondta, lehet, nem lenne rossz ötlet, ha ezzel foglalkoznék a monodrámámban. Amikor közelgett a határidő, hogy átadjam a tervezetet, egy picit gondban voltam, hiszen sehogy sem tudtam egyszereplőssé alakítani a két karakterre írt Kumerdej-szöveget. Ekkor azt mondtam magamnak, oké, akkor majd írok én magamnak egyet, hasonló hangnemben, hasonló témákkal. 

* Miről szól a Dina-féle Szindróma?

— Sok mindenről beszélek benne, de a fő mozgatórugója az az érzés, amelyet mi, nők a menstruációnk előtt érzünk. Az, hogy hogyan fordulsz ki ilyenkor magadból, hogyan változik meg a gondolkodásod, az érzékelésed, hogyan lesz minden egy picit (nagyon!) más. Ilyenkor sokkal érzékenyebb vagy, ki vagy élezve mindenre. Egészen hihetetlen, hogy milyen hatással tud ránk lenni ez a néhány nap. Az előadásnak ez persze csak a legvégén derül ki, s ott sem egészen egyértelműen. Szeretném, ha a végén néhány nő összenézne a nézőtéren, és bólogatna, tudom, miről beszél. De nemcsak nők fognak összenézni, hanem mindenki, aki valamilyen szociális szorongással küzd, hiszen az előadásban ez is hangsúlyosan megjelenik. Hétköznapi történetek mögötti belső gondolatok, mikrocselekvések, szorongások, gondolatmenetek alkotják. Sok mindenről beszélek benne: hogy milyenek a színésznők, milyen a jó parfüm, vannak benne gondolatok nőkről, férfiakról, női mosdókról, arról, mit gondolunk és hogyan gondolkodunk egymásról. Nagyon szerettem írni. Szórakoztatott is, bántott is, izzasztott is, sírtam is, beleraktam mindent. Egy kicsit saját, egy kicsit kitalált, egy kicsit őszinte, egy kicsit nem. Mindezt Gergić Ena barátnőm látványa is megsegíti, aki a pécsi grafikusművész szakon mesteréves, és akivel berendeztük „a fejem”.

* Mit szeretsz a színészetben?

— Hogy lehetek olyan, amilyen egyébként nem vagyok. A színpadon engedek magamnak megélni olyan dolgokat, amelyeket egyébként nem. A hétköznapokban inkább visszafogott és csendes vagyok, de a színpadon, ha éppen az kell, lehetek harsány, s az előadás után nyugodtan visszabújhatok a saját kis bőrömbe.

* És mit nem szeretsz a színészetben?

— Hogy néha harsánynak kell lennem. (Nevet.) A viccet félretéve, azt hiszem, ezen még nem gondolkoztam, tehát lehet, hogy nincs is ilyen dolog. Az egy picit zavar, hogy sok emberben van egy kép arról, milyenek a színészek, hogyan gondolkodnak, hogyan viselkednek, pedig ez butaság. De lehet, hogy ezt is csak én képzelem. És nem bírom, ha valaki azt mondja: te színész vagy, beszélj te, oldd meg te, hívd fel te a pizzafutárt.

* Az első jelentősebb szereped a Kosztolányi Dezső Színházban volt, A Csókos Asszony Lovagjai című előadásban, melyet Urbán András rendezett. Hogyan emlékszel vissza a próbafolyamatra?

— Az elején borzasztóan be voltam rezelve, nagyon görcsöltem. Pedig a próbák nem voltak rosszak, csak az én hozzáállásom. András többször adott nekünk házi feladatot, melyet másnap meg kellett mutatni, ezektől is annyira féltem, pedig játszva, élvezve is meg lehetett volna csinálni az egészet, szóval tök fölöslegesen feszítettem magam túl. Ha újrakezdhetném, most biztos másként állnék hozzá. Sokat beszélgettünk a próbafolyamat elején, és amiket ott mondtam, azóta már egészen máshogy gondolom, más lettem, fejlődtem, szóval azóta is erősen él, dolgozik bennem, hogy vajon most hogyan csinálnám. Sokat alakított rajtam ez a folyamat. Imádom játszani az előadást, nagy szabadságot érzek közben, és már nem görcsölök. Szeretem a társulatot, és Andrással is szívesen dolgoznék még.* Aztán nem sokra rá jött a Három nővér s Irina szerepe.

— Az akadémia vége felé elkezdtem aggódni, hogy úgysem lesz munkám, mehetek kopogtatni. De úgy voltam vele, hogy ahol kell a munkám, oda megyek. Aztán hívott András (Urbán András), majd Nella (Körmöci Petronella), és nagy kő esett le a szívemről. Irina és a Három nővér… Szeretem Csehovot, szeretem, ha valami nagyon lassú, és nagyon sok a csönd benne. Szerettem a próbákat. Arra emlékszem, hogy Abával külön próbáltuk a monológomat, én sírtam, és dobáltam magam a földhöz, ő pedig a próba után azt mondta, no, Dinocskával igen jót próbáltunk. Ez megmaradt. Nyilván! A visszajelzések többnyire pozitívak, aminek örülök. Például Kisvárdán azt mondták, csillogok. Az jólesett. Aztán jött a Banović Strahinja, mely egészen más volt minden értelemben. Nagyon-nagyon szerettem, szeretem. Egészen mást kellett mozgatnom magamban, mint eddig bármikor. Ráadásul van egy hosszabb jelenet, melyben végig félmeztelenül létezem a színen. Ennek sok verziója volt, próbálgattuk így, úgy. Ha Mirko azon a bizonyos próbán nem mondja, hogy Dina, sajnálom, de ez csak akkor lesz jó, ha levetkőzöl, akkor valószínűleg én mondom ugyanezt, hiszen nagyon szépen meg van indokolva. Jó érzés volt, furcsa és felszabadító is. Nagyon várom, hogy újrajátsszuk, hiszen csak a bemutató volt meg, így nagyon kevesen látták, és már úgy szeretnék róla beszélgetni az emberekkel.  

* Ha nem a színpadon vagy éppen, akkor a nézőtéren látlak. Van olyan előadás, amely nagyon emlékezetes volt számodra az elmúlt években?

— Igyekszem minden előadást megnézni a színházainkban, a szerb társulat produkcióit is, ha időm engedi. Sok jó élményem volt, de az elmúlt időszak egyik meghatározó előadása számomra Újvidéken az Anna Karenina volt, felrobbantam, akárhányszor néztem. Fura is volt most beugrani Kitty szerepébe, Dienes Blanka helyére. Fura, de csodálatos. Aztán a tavalyi Desiré fesztiválon láttam a Tri zime című darabot, Jasna Đuričić rendezését, mely az osztályának a diploma-előadása volt. Még most is kiráz a hideg, ha eszembe jut, és könnybe lábad a szemem. Lenyűgöző az az előadás.    

* Dina, te nagyon szép és bájos lány vagy, de ezt nyilván nem tőlem hallod először. Szerinted a szépség előny vagy hátrány a színházban?

— Ennek szerintem nem kellene számítania. A szépséget is meg lehet unni. Az a lényeg, hogy tudj sokféle lenni, s ha kell, tudj csúnyává változni. Bár ez a szépség dolog is igen relatív, és nem mindenkinek ugyanannyira fontos. Ott van például Emma Stone, aki a kedvencem. Nem egy tipikus szépség, de szerintem nem lehet neki ellenállni. Egyszerűen szerelmes leszel belé, olyan a kisugárzása, annyira érdekes és persze csodálatos színésznő.

* Próbák, beugrások, monodráma. Színház, színház és színház. Van mindezen kívül más is az életedben?

— Hát, ez még titok, nem sokan tudják, és nem is tudom, miért éppen neked mondom el, egy újságírónak, de úgy látszik, hamarosan zenekartag leszek. Lett egy rockbandám. (Nevet.) Jó, még nem vagyok igazi tag, hiszen koncerten még nem léptem fel, de hamarosan ez is megtörténik. A The Underdogz zenekarba Kovi (Kovács Nemes Andor), az énekes hívott meg billentyűzni. De a színház mellett keveset tudok velük próbálni. Remélem, lesz belőle valami!

Fényképezte: Szerda Zsófi

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..