Ez sajnos nem igazán sikerült, mert — mint megtudtam — a 65. évforduló terveinek megvalósításához még nincs biztos anyagi keret. Egyelőre megírták és elküldték a pályázatokat, most pedig várják az eredményeket.

Ha minden az elképzelések szerint alakul, akkor a Madách társulata a következő évad kezdetén a János vitézzel várja a közönséget. A darabot Venczel Valentin rendezésében vinné színre, mivel az Újvidéki Színház jelenlegi igazgatójának is Nagybecskereken indult a pályája. Emellett egy háromszereplős vígjátékot mutatna be, és természetesen a jubileumi díszülés sem maradna el.

Ennyi bevezető után végre magára az interjúm alanyára terelődött a szó. Hamarosan kiderült, hogy Jenovay Lajos már kisiskolás korában kacsingatott a „világot jelentő deszkák” felé. A színjátszás útján Vígh Ilona magyartanárnő indította el, aki bement az osztályába, és megkérdezte, kinek volna kedve színészkedni a Petőfiben, ahol Miglinczi Irén magyartanárnő indított színjátszó csoportot. Lajos jelentkezett, és ez lett az első fellépése A három jó barát című mesejátékban, melyben Potrohos szerepét alakította. Egészen az érettségiig aktívan dolgozgatott a társulatban, majd 1995-ben Izelle Károly, a Madách akkori vezetője felkérte egy szerepre.

— Nyári kabaré volt az előadás címe, és ez lett az első kapcsolatom a Madáchcsal. A darabba váratlanul kellett beugranom, de utána folyamatosan játszottam, és itt maradtam. Kivéve azt az öt évet, amelyet Budapesten töltöttem. Amikor visszajöttem, folytattam a színjátszást, 2006-tól munkaviszonyba kerültem a Madáchban, 2014-től pedig, amikor Izelle Károly nyugdíjba vonult, átvettem a társulat vezetését.

A Budapesten töltött évek kapcsán Lajos elmondta, először a nulladik évre került, mert a nagy vágya az volt, hogy történelem szakra iratkozzon.

— Még ma is a történelem a hobbim, sok ilyen tematikájú könyvet olvasok, történelmi filmeket nézek. A nulladik éven történelmet és magyar nyelvet hallgattunk, de nem sikerült bejutnom a kívánt szakra, hanem a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogi Karára nyertem felvételt. Két évet le is „gyűrtem”, de aztán rájöttem, hogy én nem szeretnék jogász lenni, nem vonzott ez a pálya. Megkérdeztem magamtól, megéri-e, hogy azt folytassam, amit nem is kedvelek. Ismét próbálkoztam a történelem szakon, de sikertelenül, így hazajöttem. Klemm József éppen akkor indította be a Pro Media újságíró-iskolát, gondoltam, hasznosan töltöm a napjaimat a következő felvételiig, jelentkeztem, és el is végeztem a tanfolyamot. Közben a rádióban is elkezdtem dolgozni, megismertem a feleségemet, és úgy hozta a sors, hogy végül itt maradtam Nagybecskereken. Most már nagyon örülök, hogy így alakult az életem.

* A mai napig sok minden érdekel: a hobbid maradt a történelem, a Madách társulatának a vezetője vagy, színészkedsz, rendeztél is már, újságírással is foglalkozol...

— Idestova tíz éve, hogy a Zrenjanin hetilapban a magyar oldalt szerkesztem, tehát nem távolodtam el az újságírástól. Bevallom, a napi politikát mellőzve főként arra törekszem, hogy az itteni magyarság kulturális megmozdulásairól közöljünk írásokat. Mintegy húsz éve folyamatosan jelen vagyok a Madách színpadán, nagyon szeretem a színészkedést. Noha a színészi játék teljes összpontosítást igényel, én mégis úgy élem meg, hogy ez a tökéletes kikapcsolódás számomra, mert az ember ki tud bújni a saját bőréből, a gondokat nem lehet felvinni a színpadra. Két rendezésem is volt, elsőként az Ifjúsági Színpaddal vittük színre Lénárd Róbert Éjféltájt című darabját, majd nemrégiben egy zenés operett-összeállítást készítettem a Csárdáskirálynő százéves jubileuma kapcsán.

* Voltak-e nagyobb kihívások a színészi munkádban? Mely szerepeidet emelnéd ki?

— Hatalmas élmény volt, amikor Baráczius Zoltán, akit nagyra becsültem, felkért, hogy lépjek fel egy darabban, melyet ő rendez. A Gyertyafény keringő című vígjátékba hívott, és erre mindig emlékezni fogok, mert ez volt az első főszerepem. Izelle Károllyal együtt alakítottuk a főszerepet, a partnerem pedig Kovács Hajnalka volt — velük még ma is szerepelek a színpadon. A másik előadás, mely ugyancsak mély nyomot hagyott bennem, a nemrégiben színre vitt duódráma (kétszereplős dráma) volt Balázs Györggyel, Lilijana Ivanović rendezésében. Amikor eldöntöttük, hogy belevágunk, még nem tudtuk, mekkora munkára is vállalkozunk. Végül jól megoldottuk, kiváló összjátékot alakítottunk ki Gyuszival, pedig ez mindkettőnk számára óriási kihívás volt. Másfél órán át állandóan ott vagyunk a színpadon, sok a szöveg, de szerencsére a közönség is jól fogadta a darabot. A Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozóján díjat is kaptam, igaz, nem a színészi teljesítményemet ismerték el, hanem a fordításomat. Mivel ezt a duódrámát kortárs szerző írta, nem volt magyar fordítása, így hát én vállaltam ezt a cseppet sem könnyű feladatot.

* Nem kérek pontos kimutatást, de az évek során elég sokszor felléptél…

— Az az igazság, hogy ezt még én sem összegeztem, de szerintem mintegy húsz bemutatón vagyok túl, aztán itt vannak a különféle közös műsorok, a nem teljes estet betöltő rendezvények, melyekből ugyancsak kivettem a részemet. Nagyon jó az együttműködésünk a város más civil szervezeteivel — elsősorban a Petőfi MME-re és az Emmanuel kamarakórusra gondolok —, jeles napokon mindig közösen léptünk fel. Emellett nagyon sokat tájolunk, főleg Bánát területén, illetve Bácska néhány városába/falvába is elvittük egy-egy darabunkat.

* Társulatvezetőként nehéz dolgod van?

— Ahogy szűkült a pénzkeret, úgy csökkent a foglalkoztatottak száma, jelenleg ketten vagyunk munkaviszonyban. A társulat életében harminc-harmincöt személy vesz részt aktívan, a színészektől kezdve a zenekaron át a technikai részlegig. Arról talán szólnom sem kell, mennyire körülményes megszervezni a próbákat, hiszen mindenki máshol dolgozik. Csak csodálni tudom azokat a kollégákat, akik a tizenkét órás műszak után nagy odaadással végigcsinálják a három-négy órán át tartó próbafolyamatot is. De amíg ez működik, és mindenki jól érzi magát, addig nagyobb gond nem lehet.

* Nemrégen tisztújító közgyűlést tartottak a nagybecskereki Petőfi MME-ben, és téged választottak meg az egyesület elnökének.

— A felkérés egy kicsit meglepett, de elvállaltam, hiszen onnan indultam el, úgy is fogalmazhatnék, hogy ott „nőttem fel”. Az egyesület egyszerűen a szívem csücske. Emlékszem, fiatalként nagyon sokat buliztunk a Petőfiben, de egyébként is szép emlékek fűnek hozzá. Azért vállaltam el az elnöki tisztségét, hogy amennyire csak tudom, segítsem a munkát.

A szerző felvételei