home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A szerencse csak egyszer kopogtat
Perisity Irma
2014.07.09.
LXIX. évf. 28. szám
A szerencse csak egyszer kopogtat

Egy középkorú házaspár fogad a családi ház kapujában. Alig egy-két perce kísértek ki néhány családtagot. Így, közös ünnepi ebéden emlékeznek meg ugyanis évről évre életük sorsfordító eseményéről. Megegyeznek abban, hogy a férj fog beszélni, a többiek pedig tisztes távolságra húzzák a kerti széket, és limonádéznak, mintha ott sem volnék.

— Az idén lesz tizennégy éve, hogy az életünk gyökeresen megváltozott — mondja a családfő, és néhány tréfás megjegyzést tesz a vidáman beszélgetőkre. — Sosem voltunk kesergők, panaszkodók, pedig az élet hozzánk sem volt kegyes. Árva gyerek voltam, a szüleim ugyanis hároméves koromban meghaltak. Szénát gyűjtöttek a közeli kaszálón, és a hirtelen jött viharban mindkettőjüket agyoncsapta a villám. Biztosan sokan emlékeznek az esetre, mert az újság is megírta akkoriban. Egy rokonunk fogadott be a családjába. Négy gyereke volt, én voltam az ötödik — minden értelemben. De felnőttem, még a szakközépiskolát is befejeztem, leszolgáltam a katonaságot, és amint leszereltem, megnősültem. A feleségemnek már a katonaság előtt is udvaroltam. Úgy beszéltük meg, hogy miután hazajövök, azonnal összeházasodunk, mert az ő élete sem volt túl rózsás. A részeges mostohaapja nemcsak az anyját, hanem őt és a két féltestvérét is verte.

Szerencsénk volt, hogy a szüleim kis, vert falú háza megmaradt, és a rokonaim rendben tartották, így az esküvő után odaköltözhettünk. Én gyárban dolgoztam, a párom napszámba járt. A családjával nem tartott semmiféle kapcsolatot, még asszonykorában is félt a mostohájától. A két féltestvére közül az öccsével volt jó viszonyban. Amíg otthon élt, addig rendszerint ő védte meg a fiút az apja dühétől...

Mindenki emlékszik még rá, milyen időket éltünk a kilencvenes években: jószerével senkinek sem volt biztos állása, havi jövedelme. Nekünk már megszületett a két fiunk, és még a mindennapi kenyérrevalót sem volt könnyű előteremteni. Arra sem volt pénzünk, hogy csencselni kezdjek magyarországi áruval, no meg egyébként sem vagyok kereskedő típus. Kínlódtunk, akárcsak sokan mások, azzal a különbséggel, hogy mi senkitől sem várhattunk segítséget.

Időközben a feleségem öccsének valahogyan sikerült elintéznie, hogy kivándorolhasson Ausztráliába. Előbb csak ő ment el, majd tíz hónap múlva sikerült a feleségét és a kislányukat is kivinnie. Időnként levelet váltottunk, ennél többre azonban nem tellett. Aztán 2000-ben — amikor itthon változott a politikai helyzet — a sógorom azt írta, hogy ha el tudjuk intézni a szükséges teendőket, ő majd gondoskodik a repülőjegyünkről. Egy hónapos látogatásra hívott bennünket, mi pedig elfogadtuk az invitálást. Úgy beszéltük meg, hogy minden munkát elvállalok azért, hogy legalább az ott-tartózkodásunk költségeinek egy részét fedezni tudjuk, és ne legyünk teljes egészében a sógorék terhére — ott azonban hamar rájöttünk, hogy nincs szükségük ilyen jellegű segítségre. Az egy hónap gyorsan elmúlt. Visszatérésünk előtt néhány nappal búcsúvacsorát tartottunk, és én aznap két sorsjegyet vettem. Az éjjeliszekrény fiókjába tettem a szelvényeket, és csak akkor jutott eszembe, amikor már a reptéren voltunk. Szinte megbolondultam! Éreztem, hogy nyerek, ezért mondtam a feleségemnek, hogy ő utazzon haza, de nekem vissza kell mennem — a sorsjegyekért. Ne is mondjam, hogyan váltunk el. A feleségem úgy sírt, mint egy gyerek, én azonban hajthatatlan maradtam. Az az érve sem hatott meg, hogy ha elszalasztom a járatot, nem lesz pénzünk újabb jegyre. Ennek ellenére visszamentem — a sógorék legnagyobb megrökönyödésére. Ők is azt mondták, hogy őrültség, amit tettem, és pillanatnyilag ők sem tudnak nekem újabb repülőjegyet venni. A sorsolásra egy hetet kellett várnom.

Ugye, mondanom sem kell, hogy jó volt a megérzésem. Mindkét sorsjeggyel nyertem! És nem is akármennyit. Két hónapig vártam, hogy megkaphassam a nyereményt, amelyből kifizettem a sógorék lakáskölcsönét. Csupán annyit kértem, hogy a családomból bárki bármikor kimehessen hozzájuk. Igaz, hogy a nyeremény átutalásakor a bankunk tetemes összeget vont le, de még így is maradt annyi, hogy a két fiunk egyetemi tanulmányait fedezni tudjuk, sőt, tágas családi házat építettünk, és nyitottam egy műhelyt is, amely a megélhetésünket adja. Azóta is mondom a feleségemnek, hogy a megérzésemnek hinnie kell. Úgy tűnik ugyanis, hogy jó érzékkel sejtem meg, mikor kopogtat a szerencse. És azt is tudom, hogy csak egyszer teszi — az alkalmat pedig nem szabad elszalasztani!

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..