Temessy Hédi öt évtizeden át szerves része volt a magyar film- és színháztörténetnek, mégis nehezen kapta meg a neki kijáró tiszteletet. Karrierje kezdetét meghatározta az uralkodó politikai környezet, melyben a külföldre vezető rokoni szálak, valamint a német nyelvtudás nagyon is gyanúsnak számítottak. Hédit a budapesti tanítóképző végzős hallgatójaként fedezte fel egy neves direktor, miután meghallotta egy versenyen, ahogyan Mécs László költeményét szavalja. Később Rátkai Márton vitte át a színészegyesület iskolájába, hogy „papír” is legyen a művésznő kezében, ha Thalia valamelyik fővárosi szentélyének ajtaján kopogtatna.

Előadóvá első partnerének, Ajtay Andornak atyai kézfogása avatta. A korai kritikákban nagyszerű kiugrásról írtak, és egy új primadonnát köszöntöttek Temessy személyében — csakhogy ez a sikersorozat mindössze alig három hónapig tartott. Később Egri István szerette volna társulatához szerződtetni, ő mégis Várkonyi Zoltán gárdáját választotta. Az ötvenes években a polgári hátterű művésznő, akinek számos külföldi kapcsolata volt, az ország ellenségének számított, és esélye sem volt az érvényesülésre. Ráadásul férjétől is elvált, és egyedül nevelte fiát. Saját bevallása szerint is túlságosan hosszú lenne felsorolni, hogy miért nem hagyták igazán gyökeret ereszteni, de az elsődleges ok az volt, hogy sosem lépett be a pártba. A Rokonok című klasszikus után a filmszerepeivel azonosították. Az osztályharc éleződése idején ő lett a letűnt világ jelképe, és talán ha a magánélete másképpen alakul, több ereje marad, hogy a szerepeiért harcoljon. Ennek ellenére mindig akadt egy színházigazgató vagy képíró, aki számított a jelenlétére, ezért még akkor is akadt munkája, amikor racionalizáció címén felmondtak neki.

Ezután csak a hatvanas évek közepétől, a politikai enyhülés korszakának hajnalán engedték dolgozni. Olyan alkotásokban tűnt fel, mint a Sellő a pecsétgyűrűn, az Imposztorok vagy az Egri csillagok. Ezután az első hívó szóra a filmgyárhoz szegődött, mert úgy érezte, nincs más választása. Kezdetben még hiányzott neki a kopottas deszka, az öltöző egy kissé dohos levegője, de ahogyan a memoárjaiban is olvasható, nem bánta meg a döntését. A hetvenes években a kor fiatal alkotói is felfedezték, akik mit sem törődtek az előéletével. 1973-ban az akkor negyvennyolc esztendős Temessyt Sándor Pál felkérte a Régi idők focija című korszakalkotó képmese főszerepére. Ugyanebben az évben Szabó István is közös munkára hívta. Temessy később ismét együtt forgatott a fent említett két zsenivel, aminek eredménye a Ripacsok és az Oscar-díjjal jutalmazott Mephisto lett, a nyolcvanas évek két legfényesebben csillogó gyöngyszeme. Érdekesség, hogy szakmai berkekben nyílt titok volt Gobbi Hildával való együttélése.

Szövegeiben mindig a szép szavakat kereste, és várta, hogy megérintse egy-egy élethelyzet, melyben kapaszkodóra lelhet. Nagy vesszőfutás volt az egész élete, és sajnos viszonylag későn sütkérezhetett először a saját sikereinek fényében. Időskorában már az is boldoggá tette, ha megcsörrent a telefon, és a kagylóban egy régi jó barát hangját hallotta...