A személyes tanúságtétel nagyon fontos

A személyes tanúságtétel nagyon fontos

A szeptemberi iskolakezdéssel a hittanórák is visszatérnek.

„Azt a feladatot adtam a diákoknak, hogy tíz jó és ugyanennyi rossz tulajdonságukat írják le a papírra — nagyon meglepődtem, hogy ennyit senki sem tudott mondani! Se jót, se rosszat! Annyira nem ismerik önmagukat! És itt kezdődnek a gondok: hogyha ennyire nem ismerjük önmagunkat, nem tudjuk elfogadni magunkat, akkor hogyan tudnánk a másikat?”

A szeptemberi iskolakezdéssel a hittanórák is visszatérnek. Ez a heti egy óra arra is alkalmat adhat, hogy a kisebb-nagyobb gyerekek és a fiatalok olyan témákat is szóba hozzanak, amelyekre egyébként talán nem akad érdeklődő közönség. Az őszinteségre, nyitottságra hasonlóképp reagálnak a diákok, és ha megismerik, elfogadják magukat, akkor képesek lesznek másokkal is ezt tenni, végül pedig az egyház és Isten iránt is érdeklődőek lesznek, ehhez azonban a személyes tanúságtételek is kellenek — vallja Kovács Géza hitoktató, aki a szabadkai Egészségügyi Középiskolában, illetve a Politechnikai Iskolában oktat hittant, mintegy kétszáz gyereknek. Felesége is hitoktató, a Žarko Zrenjanin Általános és Középiskolában, a Dositej Obradović Iskolaközpont és Diákotthonban, valamint a bajmoki Vuk Karadžić Általános Iskolában foglalkozik a gyerekekkel. A házaspár több mint egy évtizede tesz eleget ennek a nemes feladatnak.

* Nehéz lehet egy hittanórát elkezdeni a két és fél hónapos szünet után...

— A szünidő végeztével a gyerekek ki vannak fáradva a sok semmittevéstől, az első hittanórán általában elmesélik az élményeiket. Mindig azt szoktam kérdezni, hogy mit dolgoztak. Nem arról érdeklődöm, hogyan szórakoztak a nyáron, hanem hogy segítettek-e otthon, kerestek-e pénzt, hiszen középiskolásokról van szó, vagy otthon esetleg a lányok főztek-e, azaz milyen hasznos tevékenységet végeztek. Meglepő, hogy vannak, akik komoly munkát vállalnak, és persze akadnak, akik semmit nem csináltak egész nyáron, aludtak, pihentek, szórakoztak. Mások lelkiségi, vallási táborokban jártak. Elmesélik az élményeiket, és én megdicsérem őket, hátha mások is kedvet kapnak. A következő óráktól pedig szóba kerülnek azok a témák, amelyekről úgy érzem, hogy nekik fontosak, és alkalmazhatóak a mindennapi életben. 

* Mi érdekli a fiatalokat?

— Nagyon sokféle téma van, ám ezeket nagyon óvatosan kell kezelni. A lényeg az, hogy számukra a hittanóra érdekes legyen, hiszen annyira le vannak terhelve az iskolában, annyi feladatuk van! Arra törekszem, hogy a hittanóra egy kicsit laza legyen, és nyitottabban lehessen beszélgetni, a cél, hogy egy párbeszéd alakuljon ki a tanár és a diák között, ahelyett, hogy én beszélek, ők pedig hallgatnak, már ha figyelni tudnak. Megpróbáljuk mindig beépíteni a mindennapokba a kötelező témákat, legyenek azok például akár egyháztörténeti kérdések. Nagyon fontos arról beszélni, ami a mai világban számukra lényeges, azokat a témákat megragadni, aktualizálni. A fiatalokat valójában az önértékelés érdekli, azzal szoktuk kezdeni. A lelki dolgok nagyon fontosak számukra. Meg kell mutatni nekik az utat, hogyan tudnak boldogulni a mai rettenetes, összetett világban, mely hemzseg az információktól, melyek azonban nagyon felszínesek számukra. Meg kell mutatni nekik, hogyan tudják kezelni a negatív dolgokat, melyeket hallanak, a katasztrófákat, a tragédiákat, a züllött, erkölcstelen magatartást, a gonoszságot, a gyűlöletet, mely ellepi a világhálót. Megbeszéljük, hogy ezek miért nem jók. Mindig el szoktam mondani, hogy az internet jó, ha jó oldalakat nyitunk ki, és példaként említem, hogy akár a pápa vagy a püspökünk is fent van a Facebookon, a Twitteren, tehát a mai világban ezeket az egyház példamutató emberei is használják, csak pozitív dolgokra. 

* Mit tart a legfontosabbnak megtanítani a hittanórákon?

— Szívem szerint arra hajlok, hogy a diák előbb megismerje önmagát. Ez az első lépés. A második, hogy ha magamat megismerem, elfogadom, akkor látom a hiányosságaimat. Azt a feladatot adtam a diákoknak, hogy tíz jó és ugyanennyi rossz tulajdonságukat írják le a papírra — nagyon meglepődtem, hogy ennyit senki sem tudott mondani! Se jót, se rosszat! Annyira nem ismerik önmagukat! És itt kezdődnek a gondok: hogyha ennyire nem ismerjük önmagunkat, nem tudjuk elfogadni magunkat, akkor hogyan tudnánk a másikat? Ekkor azt szoktam nekik mondani, hogy kérjék meg azt az osztálytársukat, aki jól ismeri őket, hogy ő mondja meg, mi a jó és a rossz bennük, hiszen ő csak látja! Előfordult, hogy kérték, mondjak néhány jó és rossz tulajdonságot, mert nem jut eszükbe több. Felírtam a táblára tizenöt-húszat mindkettőből, nagyon rácsodálkoztak, nekünk ez hogy nem jutott eszünkbe! A következő lépés, hogy rádöbbenjenek, milyen is a másik ember, hogy lássák az osztálytársaikat, a tanárokat, a szüleiket, a környezetünket. Ha önmagamat elfogadom, helyes értékrendet állítok fel, tudom, hol vagyok, mik a jó és a rossz tulajdonságaim, akkor megtehetem a következő lépést, mely a másik ember, az osztálytárs, a tanár, az osztályfőnök, a családdal való kapcsolatok megismerése, rendezése. És csak ekkor következhet az egyházzal, az Istennel való kapcsolat, mely a legkényesebb, hiszen a legtöbb esetben a szülők nagyon eltávolodtak az egyháztól, nem igazán járnak templomba. Ekkor hangzik el a kérdés, hogy maguk a diákok miért nem mennek misére. Okkal teszem fel, hiszen tisztában vagyok azzal, hogy jó, ha egy osztályból két-hárman elmennek a templomba minden vasárnap. Az órákon meg szoktuk tárgyalni az evangéliumot, az a hittanóra egyik része, erre szentelünk 10-15 percet, hogy megbeszéljük, mit is jelenthet a mai világban, 2019-ben, ezen az órán az éppen tárgyalt evangélium. Nagyon fontos aktualizálni! Észrevettem, hogy egészen máshogy reagálnak, amikor a Szentírásból felolvasok egy részletet, vagy ha a saját szavaimmal mesélem el azt a jézusi jelenetet, mintha én is ott volnék. Nagyon fontos számukra a tanúságtétel, hogy én mit mondok, én hogyan éltem át valamit, ezért el szoktam mesélni egy-két történetet, mely nem engem érint, hanem olvastam vagy hallottam. De mindig az tetszik nekik a legjobban, amit én magam átéltem! Az tudja őket a leginkább megindítani, amit én személyesen átéltem, az Istennel való kapcsolatban, az emberekkel való kapcsolatban meg önmagammal, vagyis a saját magam tanúságtétele. Függetlenül attól, hogy melyik iskolában, melyik osztályban teszem ezt, mindig nagyon fontos számukra. Emellett azt is lényegesnek tartom elmondani, hogy ne ellenségként tekintsenek a szülőkre, pedagógusokra. A gyerekek nagyon nyíltak, szokták mondani, hogy egy-egy tanárral mi a baj, és akkor én mindig próbálom ezt a kérdést nagyon másképp megközelíteni, rámutatni, hogyan lehet erőszak, trucc nélkül elérni valamit. Meg kell érteniük, hogy a negyedik parancsolat (Atyádat és anyádat tiszteld!) nemcsak a szülőkre vonatkozik, hanem az osztályfőnökre, a tanárra is. Nagyon sokszor szoktam az új generációval, az elsősökkel a tízparancsolatot modernebbé tenni, átfogalmazni, szélesebb körben értelmezni, a mai életben, a ma embereivel. Már az első parancsnál megbeszéljük, hogy mindenki Isten teremtménye, tisztázzuk, hogy a tízparancsolat mennyire fontos a mindennapi életben, mindennap. 

* Van-e jótanácsa tanévkezdés előtt?

— A leterheltség kapcsán szoktam jó példákat mondani azoknak, akik például zenedébe is járnak, meg iskolába is, hogy ha az ember jól beosztja, nem kótyavetyéli el az idejét, és ha nem internetfüggő, nem üres beszéddel tölti el az óráit, akkor bizony elegendő idő jut mindenre.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Képmás rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink