A szabadság más fokán

A szabadság más fokán

Lak Róbert fiatal képzőművésszel beszélgettünk — Végre felsejlett valami izgalom a vajdasági vizuális palettán! Tehetség, ambíció, fáradhatatlan munkabírás, merészség és kísérletező szellem — nyilván ez mind elengedhetetlen ahhoz a sikeres pályakezdéshez, amely már ebben a korai szakaszban első önálló kiállításához vezette fiatal művészünket. De hogy mégis mi mozgatja, inspirálja őt, és mi rejlik festményei mélységében, arról Lak Róbert fiatal képzőművészt kérdeztük, aki első önálló, bemutatkozó kiállítását szülővárosában, Szabadkán rendezte meg május 14-én, a Klein house / social bar & art galleryben.

* Ahogyan a tárlat megnyitóján Suhajda Zitától, a középiskolai tanárodtól elhangzott, már akkor is nagyon ígéretes tehetség voltál. Jelenleg Szegeden tanulsz képi ábrázolás szakon, és most nyílt meg első önálló kiállításod Szabadkán. Mióta használod a képzőművészetet a kifejezői formádként, és miért áll hozzád közel?

— Örülök, hogy a tanárnőm hitt bennem már a középiskolás éveim alatt is, mert nagy segítség volt ez ahhoz, hogy e pálya felé tereljen. Azt mondanám, hogy sok éve foglalkozom képzőművészettel, de csak egy-két éve vált a mindennapjaim elengedhetetlen részévé. Talán akkor, amikor eldöntöttem, hogy ezt a pályát vagy inkább életet választom, mert nem tudok mást elképzelni magamnak. Kényszert érzek, hogy alkossak. Ha nem tudom kifejezni magam, és kiadni magamból a pillanat vagy periódus érzéseit — akár a helyzet generálta körülmények miatt vagy más okból —, akkor az frusztrál, és nyughatatlansággal tölt el mindaddig, amíg meg nem valósul a folyamat. Nem is azt mondanám, hogy közel áll hozzám, hanem hogy a részem. A legnagyobb szelet belőlem.


A fenti képre kattintva meglátogathatod Róbert Facebook-oldalát!

* A kiállításon látható képeiden visszatérő motívum a fej. Miért vonz ez a forma, mit fejez ki számodra?

— Igen, a műveim túlnyomó részén szerepel fej vagy fejhez hasonló forma. Az arcunk, ugye, az egyik legkifejezőbb eszközünk emberi lényként. A mimika az egész arcon vagy csak a szem, esetleg az arc egyéb apró részletei. Általánosságban jellemzőnek mondhatom, hogy a képeimen látható arcok úgyszólván hiányosak. Ezt úgy kell érteni, hogy hiányzik a szemük, fülük, szájuk… De legtöbb esetben a fül és a száj az, amit teljesen elhagyok. Kevesebb részét ábrázolom az arcnak, mégis erőteljesebb arckifejezéseket igyekszem reprodukálni. És hogy egy kissé absztrahálom és redukálom a fejek részleteit, az is a belső üzenet közvetítéséhez szükséges. Ezeknek az üzeneteknek a közvetítéséhez kellenek ezek a fajta elhagyások. Minden összefügg, vagy épp szándékosan nem, mert szembeállítom az összefüggésteleneket, és ezek paradox módon kapcsolódnak, szóval akkor is összefüggnek egymással végeredményként.

* A képzőművészeti eljárásokat is bátran variálod. Több képed is vegyes technikával készült, illetve van egy úgynevezett zajfotósorozatod is. Hogyan találod meg a célodnak megfelelő eljárást, illetve mi ez a zajfotó, hogyan működik? 

— A legtöbb képem vegyes technikával készül, ezt bátran mondhatjuk. Legtöbbször kísérletezéssel találom meg a technikát, amelyet a kép megkíván, de van, hogy rögtön tudom, mit akarok, és milyen technikával tudom azt kivitelezni. A festékszóró esetében is sokáig keresgéltem, hogyan tudom beleépíteni a munkámba. Rengeteg kísérletem volt vele, de az utóbbi fél vagy inkább egy évben sikerült megtalálnom, hogy hogyan is tudom úgy használni, hogy egyedi, érdekes és számomra is megfelelő legyen. Az akrilt a franciaországi Quimperben való kinttartózkodásom alatt sikerült megkedvelnem, és azóta is szívesen alkalmazom. A zajfotósorozat egy számomra igen érdekes projektum, és ha lehet ilyet mondani, az egyik személyes kedvencem. Az eddigi leghosszabb, mely egy véletlennel kezdődött még két évvel ezelőtt. Felfedeztem a HDR fotóalkalmazásnak azt a hibáját, hogy a fény hiányával különféle zajokat fényképez, és miután erre rájöttem, elkezdtem szándékosan fény nélküli fotókat készíteni Európa több országában, eltérő időben. Már több száz képem volt, amikor azon kezdtem el gondolkodni, hogyan tudnám ezt továbbvinni. Franciaországban volt elég időm ezzel foglalkozni, tehát kinyomtattam néhány képet, és elkezdtem kísérletezni, hogyan tudok valamit beléjük festeni, hozzáadni. Néhány nap után megtaláltam egy vonalat, melyen elindult a folyamat, és onnantól nem is volt megállás több hónapon át, csak néha egy lélegzetvétel az újabb lendülethez. De a folyamatnak még mindig nincs vége, mert ez a diplomamunkám előképe.

* Egyik kiállított képed Roncsák Marcell új zenei albumának borítóképe is. Egyszeri alkalom volt, hogy a zene hangulatát megragadva vizuális alkotást hozz létre, vagy egyébként is szoktál inspirálódni más művészeti ágakból? Egyáltalán honnan merítesz témát az alkotásaidhoz?

— Itt is visszatérnék azokhoz a mondataimhoz, amelyek szerint minden összefügg, csak át kell látni az összefüggéseket. Az érzelmi állapotom, az ahhoz illő zenei világ vagy éppen csak egy zeneszám, egy aznap elolvasott könyv, vers, filozófiai felvetés egy diskurzusban... Lehet, hogy egy meghatározott pillanat szül egy képet, de inkább az engem érő impulzusok sokaságának, egy szeletjének kiteljesedéseként születnek meg az alkotások. A festmény, mely Roncsák Marcell hamarosan megjelenő Treasured secrets névre keresztelt albumának borítója is, a Küzdelem a démonaimmal címet kapta. Ez egy személyes nagy kedvenc, mert mérföldkőként tekintek rá. Nem akkor festettem meg, amikor először meghallottam Marci számait, melyeket az albumhoz írt, hanem már korábban. De miután meghallottam a dalokat, szinte azonnal tudtam, hogy ezek egymáshoz valóak, és Marcell barátom is ezt érezte hozzá illőnek. A témáimat meg úgy tudnám definiálni, hogy magamból merítem őket, de nem csak innen. Mert napról napra változom, és más helyeken vagyok, más impulzusok érnek, és van, amit csak kifestek magamból, de van, ami meg a részemmé válik. Lehet, hogy a külvilágból jött, de már a részem, szóval ez egy kissé bonyolult.



* Nemrég Franciaországban tanultál fél évig. Hogyan érzed, beépültek-e már a hozzáállásodba az ott tapasztaltak? Mi az, amiről úgy érzed, jó irányba változtatna a művészeteden?

— Szerintem már beépültek, és ez mostanra már tudatosult is bennem, mert néhány hétig, hónapig még frissek voltak az élmények, és a káosz is túl nagy volt ahhoz, hogy tudatosuljon, de szerintem már akkor is a részemmé váltak tudat alatt. Rengeteg belső korlátomat sikerült leküzdenem abban a néhány hónapban, és új nézőpontokkal találkoztam. A szabadság egy magasabb vagy nyitottabb, más fokával ismerkedtem meg ott. Bevallom, nagyon kedvemre való volt ez a kinti lét, és az is biztos, hogy még vissza fogok térni oda a későbbiekben, mert nagyon magával ragadott a hely, az emberek, akiket megismertem, és a felfogásuk is tetszett. Szerintem jót tenne a művészetemnek, ha egy nagyobb térben tudnék alkotni, mint ahol most vagyok. És egy újabb helyváltoztatásnak is esedékességét érzem a közeljövőben, és ennek érdekében már meg is tettem az első lépéseket.










Roncsák Alexander felvételei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Képzőművészet rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A szabadság más fokán
Zene
Facebook

Támogatóink