A srácok

A srácok

Ezekben a napokban, amikor Vajdaság-szerte is megemlékezéseket, ünnepi összejöveteleket tartanak az ötvennyolc évvel ezelőtt végbement események tiszteletére, a szónokok gyakran emlegetik, hogy nekünk is olyan fiatalokra van szükségünk, akik hasonló bölcsességgel, kötelességtudással és igazságérzettel tudnak dönteni, mint az 56-os ifjak.

Neves írónk, Déry Tibor a következő gondolatokat vetette papírra az 1956-os forradalomról: „A magyar történelemnek ez a legnagyobb forradalma, egyúttal az első győzedelmes forradalom, amióta a magyar történelmet jegyzik. Ezt nem egyes emberek, nem politikai csoportok, nem nézetek és vélemények szították és hajtották végre, hanem népakarat. A suhancok forradalma, mondták! Mától kezdve a »suhanc« szó szent előttem. Évek óta kétségbeesve figyeltem a magyar ifjúságot: ájultan hallgatott. Október 23-án felállt, és helyreütötte a nemzet becsületét. Megrendülten és tisztelettel megemelem a kalapomat előtte. Úgy, ahogy kívántam és kértem és reméltem: ’48 ifjúsága után most támadt a hazának egy ’56-os ifjúsága is.”

A híres pesti srácok. Fiatalok, tizen- és huszonévesek, a nagykorúságot talán alig vagy még át sem lépő középiskolások, büszke egyetemi hallgatók. Többségükben ők voltak a hordozói az 1956-os forradalmi eszméknek, a nemzeti egységnek és összefogásnak, a szabadságvágynak. Ezekben a napokban, amikor Vajdaság-szerte is megemlékezéseket, ünnepi összejöveteleket tartanak az ötvennyolc évvel ezelőtt végbement események tiszteletére, a szónokok gyakran emlegetik, hogy nekünk is olyan fiatalokra van szükségünk, akik hasonló bölcsességgel, kötelességtudással és igazságérzettel tudnak dönteni, mint az 56-os ifjak.

Természetesen senki sem akarja, hogy olyan helyzetbe kerüljenek, mint csaknem hat évtizeddel ezelőtt a budapesti, a kilencvenes években a vajdasági vagy napjainkban a kárpátaljai társaik. Soha ne kelljen nekik sem puszta kézzel, sem Molotov-koktéllal, de még fegyverrel sem nekimenniük semmiféle tanknak, ellenségnek. Ne ismerjék meg a nélkülözést, a boltokban az üres polcokat, a percről percre egyre értéktelenebbé váló fizetőeszközt, ne tapasztalják meg, milyen az, amikor a becsapódástól megremeg az ablak. Ne érezzék a menekülők, a rejtőzködők félelmét, a gyertyafényes áramszünetekről pedig higgyék csak, hogy azok milyen romantikusak lehettek. De ha szükséges, legyen bennük eltökéltség, kitartás, álljanak ki a jogaik mellett, becsüljék meg és adják tovább az őseik által beléjük nevelt értékrendszert.

Ha dönteniük kell, legyenek ott, és döntsenek! Ha kikérik a véleményüket, mondják ki! Hogy magyar óvodákat, iskolákat, egyetemet akarnak, ösztöndíjat, kollégiumokat, magyar színházat, újságot, könyveket. Hogy magyarul szeretnének köszönni és beszélni, ha bemennek az üzletekbe, a postára, a különféle hivatalokba. Tudjuk, ezzel még nem szűnnek meg a gondok, a munkanélküliség, a családok elvándorlása, a jövőkép hiánya, de mindig van egy első lépés, melyet talán a legnehezebb megtenni. Mely ne az elmenésé, hanem az itt maradásé legyen. Mert mindkettő egyformán súlyos döntés.

Gondoljunk csak bele, nekünk, vajdasági magyaroknak az idén ez már a negyedik kampányunk. Rangos anyaországi vendég vetette fel az egyik faluban, hogy a szerb politika a választásokat mindig „rászervezi” a magyar nemzeti ünnepekre, március 15-ére március 16-át, október 23-ára október 26-át. Kampány közben ünnepelünk, és ünneplés közben voksolunk. És csak reméljük, hogy közben nem múlik el nyomtalanul, eseménytelenül és szürkén az egész életünk.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Jegyzet rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A srácok
Községeink Életéből
A srácok
Fiatalok Fiataloknak
  • 2017.01.19.
  • LXXII. évfolyam 2. szám
Facebook

Támogatóink