home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A racka nem birka, hanem juh
Fehér Márta
2020.10.21.
LXXV. évf. 42. szám
A racka nem birka, hanem juh

A népmesékből ismert „aranyszőrű bárány” figuráját állítólag a racka bárány fémesen csillogó gyapja ihlette. Első ránézésre akár ijesztő is lehet, amikor a kos szemben áll az emberrel, viszont teljesen veszélytelenek, nagyon félénk, jámbor jószágok mondja beszélgetőpartnerem, a tóthfalusi Faragó Zoltán hobbirackatartó, aki három éve büszkélkedhet állományával.

— Hármat sikerült beszereznem Magyarországról, két nőstényt, illetve egy kost, aztán elszaporodtak, és most már tizenegyen vannak! Az idén nagyon jó volt a szaporulat, öt bárány született, volt két iker. Sajnos csak egy nőstény, így a többieket majd szelektálni kell, vagyis a hétvégén nálunk biztosan racka kerül az asztalra, azt tervezzük, nyársra húzzuk, és úgy sütjük meg. Ez lesz az első vágás nálunk, ám én már ettem rackát, nagyon ízletes a húsa.

* Mitől különlegesek a rackák?

— Ez egy ősi magyar fajta, honfoglaló őseink állítólag a racka juhokkal vándoroltak, az óhazából hozták őket ide, a Kárpát-medencébe. Nagyon szívós, kitartó állat, igénytelen, tehát rideg tartásban is tenyészthető. Nem kell külön takarmányozni, elég neki az, amit talál, csak legyen egy picike legelője. Igényli a szabadságot, tehát istállóban, fészerben nem a legjobb tartani. Kell neki egy kis féltető, hogy ha esik az eső, oda be tudjon húzódni.

Zoltán naponta kétszer legelteti, egy-egy óra hosszát a ház előtt, az utcán, vagy a három kertjében felváltva hasznosítja őket biofűnyíróként, illetve van néhány szomszéd, aki számára ingyen és bérmentve vállal fűnyírást a rackák javára — fogalmaz beszélgetőtársam. A terelgetésben két gyermeke, a hétéves kisfia és a kilencéves kislánya is segít. Ki vannak már képezve, tudják, mire kell ügyelni, hiszen Tóthfalu a rózsák falva, nagyon sok köztéri rózsa pompázik mindenfelé, és bizony a szemfüles racka imádja a rózsalevelet, ezért kötelező odafigyelni rájuk. Most próbálják a kis pulijukat, a fekete szülőktől származó fehér Hópehelyt kiképezni rackaőrzésre.

— A napi két legeltetés között nem kapnak semmit egész nyáron, még mindig akadnak, akik rám szólnak: ugyan, miért nem adsz nekik egy kis kukoricát? Mivel szinte két hónapig nem esett az eső, és nem volt mit legelniük, naponta kaptak egy kevés szénát. Teljesen jó bőrben, jó húsban vannak — mutatja.

A Kárpát-medencében az 1800-as évek második felére, végére szinte teljesen kiirtották a rackákat, mert addigra újabb fajtákat nemesítettek, jobb húshozamúakat, úgyhogy visszaszorultak a Hortobágy területére. Ott kezdték el újra tenyészteni, illetve szaporítani őket, így hortobágyi racka néven honosodtak meg. Egyébként több fajtája is van a rackának, például a hegyi vagy erdei, azok jobban tejelnek, a szarvuk spirál alakban csavarodik, míg a hortobágyinak egyenesen csavart, majd egy méter hosszan.

— Vidékünkön nem igazán ismert a racka, csak néhány helyen tartják a Délvidéken. A Bánságban, Padén van egy kisebb nyáj, továbbá Kelebia környékén egy nagyobb, illetve Kishegyesen néhány juh — sorolja Zoltán, és hozzáteszi, Magyarországon reneszánszát éli a hagyományos magyar fajták tartása, egyre-másra hallani, hogy bivalytelepek jönnek létre, illetve egyre nagyobb rackanyájak legelésznek a nemzeti parkokban, és szürke marhát is egyre többen tartanak az anyaországban. Ott más a helyzet, Magyarország ugyanis támogatja a hagyományos fajták tartását, különleges szerepet élveznek a háziállatok között. Ingyen és bérmentve kapnak legelőt a nemzeti parkokban. Itthon is jár támogatás, ám egészen más jellegű.

* Miben különböznek a hagyományos birkáktól?

— Más a kinézetük, a húsuk, a szőrzetük. Elsősorban hobbitartásra lehet őket javasolni, gazdasági szempontból nem a legjobbak. Húsuk egyáltalán nem faggyús, nem lehet őket úgy felhizlalni, hogy legyen rajtuk sok faggyú, emiatt jobb a húsuk, mint például a merinónak vagy az egyéb fajtáknak, melyeket erre szokás tartani. A gyapjújuk nagyon durva, szinte semmire sem lehet felhasználni. Viszont a rackabőrből, -szőrből készítették azokat a bundákat, amelyekben a jellegzetes hortobágyi juhászembereket, pásztorokat lehet látni. Öltözéknek kiváló a racka juh bundája, ám nem lehet belőle fonalat készíteni — pontosabban lehet, de nagyon-nagyon durva. Különleges állat a racka, a betegséget nem ismeri. Évente egyszer szoktuk nyírni és körmölni, van egy szakember, aki ezzel foglalkozik. Sajnálom kidobni a szőrét, úgyhogy inkább zsákba rakom, és szigetelésre használom, nagyon jól helyettesíti a sztiroport és az egyéb szigetelőanyagokat. 

Nem szabad összekeverni, a racka nem birka, hanem juh, sőt, csak a rackát nevezzük juhnak — hangsúlyozza a beszélgetés végén Faragó Zoltán, majd miközben a fotózásra készülünk, elmagyarázza, hogy a kosokat és a nőstényeket úgy lehet megkülönböztetni, hogy a kosnak szétfelé áll a szarva, a nősténynek pedig össze- és felfelé. Amikor végre sikerül a félénk jószágot elkapnia, megmutatja, hogy a gyerekei által Főnök névre keresztelt, tekintélyes kos szarvai szinte derékszöget zárnak be, hosszuk megközelíti az 55-60 cm-t, a köztük levő távolság pedig 80 cm.

A racka közepes termetű juh, a kosok marmagassága 72 cm, tömegük 55—75 kg. A jerkék, vagyis az anyajuhok kisebbek: átlagosan 66 cm magasak, tömegük 35—45 kg, szarvuk pedig átlagosan 30 cm-es, és 50-60°-os szöget zár be. A magyar (hortobágyi) racka juhot két színváltozatban (fehér és fekete) tenyésztik. 

Fényképezte: Fehér Márta

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..