Fiatal ismerősöm mesélte a sztorit, és olyan jót nevettünk rajta, hogy végül már a könnyeink is kicsordultak. Attól tartok azonban, hogy tulajdonképpen nem is a nevetéstől. Életerős és kedélyes, vidéki nagybácsija jött hozzá a szokásos májusi látogatásra, amely a nemzetközi mezőgazdasági vásárral egybekötve általában három-négy napig tart. Ilyenkor a nagybácsit felvezetik a péterváradi várba, kimennek a Horgász-szigetre, de még a Fruška gorába is kirándulnak, hadd lássa a nagybácsi, hogy ebben a mi tartományunkban hegyek is vannak, nem csupán szántóföldek és sík rónaság. Az idén azonban egy váratlan és furcsa ötlettel állt elő a nagybácsi: ,,Édes öcsém, miért nem veszel ki három-négy nap fizetetlen szabadságot, és akkor egész nap együtt lehetnénk?' - mondta.
És itt kezdődött a keserves és könnyes nevetés, mert nem tudták megmagyarázni a nagybácsinak, hogy nem kérhetnek fizetetlen szabadságot, hiszen még a munkáért sem fizetnek! A fizetetlen szabadság helyett már jobbára csak fizetetlen munkaviszony van. Elmúltak azok az idők is, amikor az volt a jelszó, hogy azé a föld, aki megműveli. Mert a föld ismét a nagybirtokosok, az újgazdagok tulajdonában van. Ezért a falusi legények számára a valamikori jelszó úgy módosulhatna, hogy: azé a lány, aki megműveli! A szegény és megalázott polgár haragja, érhető okból, az újgazdagok ellen hangolódik, noha nem is ők a főbűnösök, hanem az államvezetés, az egymást váltó kormányok és a máról holnapra hozott újabbnál újabb alkotmányok. Hiszen az állam adta el a népvagyont, a kétes múltú és jelenű újgazdagoknak, miközben a minisztereknek és a politikusoknak is jutott valami. A közvagyon elkótyavetyélésének súlyos következményeit most az úgynevezett kis- és középvállalkozások segítségével igyekeznek megoldani, ha már a hatalmas szocialista gyáróriások, bányák és mezőgazdasági birtokok üresen kongnak vagy eltűntek. Az igaz, hogy a kis- és középvállalkozások általában gyorsan és egyszerűen megoldják a problémákat: elbocsátanak néhány munkást, hónapokig nem adnak fizetést, nem fizetik be a járulékokat - és máris pénzüknél vannak. Sőt ebben még az állam is segíti őket különböző adókedvezményekkel, hitelekkel.
Szóval kezd beérni a magánosítás gyümölcse. A munkásosztály most már nem munkát és kenyeret követel - hanem csak munkát. Az éhezés ellen pedig éhségsztrájkkal tiltakoznak. És hogy miért nevezik mindezt privatizációnak? Valószínűleg azért, mert az állam és az újgazdagok privát ügyéről van szó. Egy igen találó jelmondatot láttam a közelmúltban Belgrádban tüntető munkások plakátján. A következő szöveg volt ráírva: Kosovo Szerbia! A többi - Delta Holding.
Amíg nem késő, be kellene terjeszteni az alább következő javaslatot is. Ha már utcákat és tereket neveztünk el a fasizmus áldozatairól - miért ne lehetne városainkban olyan, hogy: A privatizáció áldozatainak tere?