A Kaszinóban Fekete J. József publicista, író, irodalomtörténész beszélgetett a szerzővel.

— Mielőtt belekezdett volna könyve megírásába, a tanárnő alapos kutatást végzett: utánanézett annak, amit már mások megírtak Zomborról, és feljegyezte azt is, hogy a környezetében miként emlékeznek az emberek bizonyos eseményekre, történésekre. Mindezt saját élettapasztalatán átszűrve adta közre, és több szemszögből közelítette meg a kötetben foglaltakat: nemcsak történetíróként van folyamatosan jelen, hanem saját élményeit is beleszőtte a könyvbe. Minden bizonnyal ezzel a sokszínűséggel érdemelte ki a bírálóbizottság dicséretét és a Szenteleky-díjat — mondta bevezetőjében Fekete J. József irodalmár a zombori könyvbemutatón.

— Számomra nem az a fontos, hogy megjelent a könyvem, még csak az sem, hogy emiatt írónak tekintenek-e vagy sem. Én ízig-vérig pedagógus maradtam, és nevelek. Igaz, nem szerettem volna nevelő lenni, de ha már így alakult az életem, komolyan vettem a feladatom — mint gyerekkorom óta mindent. Amit felvállaltam, azt igyekeztem felelősségteljesen és jól elvégezni. Folyton azt mondogatom, tanácsolom a tanítványaimnak meg a családomnak is, hogy hasonlóképpen tegyenek. Most honismereti pedagógus vagyok, és ezzel a könyvvel fölkínálom az érdeklődőknek szülővárosom alaposabb megismerésének a lehetőségét.

Arra a kérdésre, hogy mióta végez gyűjtőmunkát, elmondta: a könyv anyaga úgy állt össze, hogy ha valami érdekeset hallott, azt igyekezett megjegyezni, vagy ha munka közben egy különleges dolog jutott eszébe, azt gyorsan leírta. Még vannak a fiókjában olyan anyagok, amelyeket a jövőben szeretne kötetbe rendezni.

— Amikor 1982-ben nyugdíjba mentem, már több időm volt a környezetemmel foglalkozni. A férjem is akkor kezdte el írni az apatini tanintézmények történetét, én pedig vele egyidejűleg gyűjtöttem az adatokat. Mindig olyan feladatot választottam, amely érdekesnek vagy jelentősnek tűnt, s amelyet meg tudtam valósítani. Számomra fontos volt, hogy Apatin líkai származású új lakosságának — a tanítványaimnak — bebizonyítsam: Apatin már az ő letelepedésük előtt is gazdagságilag fejlett város volt, olyan művelődési és tudományos intézményekkel, amelyekről nem sokat hallhattak. Hetven cikket írtam erről a témáról szerbül az apatini Glas komune újságba — emlékezett a tanárnő.

Fekete J. József hangsúlyozta, hogy Pogány Margit könyve igényes, aprólékos és roppant olvasmányos is. Az író-olvasó találkozó keretében a Kaszinó előcsarnokában kiállítást is láthattunk azokból az oklevelekből, díjakból, amelyek a szerző pedagógusi, képzőművészeti, színművészeti és drámaszerzői téren nyújtott kimagasló, példaértékű tevékenységéről tanúskodtak.

Zombor és Nyugat-Bácska helytörténeti feldolgozása szerencsére már nem jár gyerekcipőben. Ennek érdekében sokat tett a Bács—Bodrog Vármegyei Történelmi Társulat, a régió monográfusai, mindenekelőtt Jurg János és Muhi János, a későbbi kutatók közül pedig F. Cirkl Zsuzsa, Káich Katalin, Silling István, Kalapis Zoltán. Munkáik ismeretében írta meg Pogány Margit Ami az életrajzokból kimaradt című cikksorozatát, amely végre könyvformát ölthetett. A szerző szerteágazó ismeretei, a felkutatott adatok gazdagsága és személyes érintettsége révén éppen azt a hangulatot teljesíti ki a régió múltjának elbeszélésében, amely hiányzik a történelemből. Helytörténeti munkája során eleven képet fest a régió jeles figuráiról, köztük például Csihás Benőről, a Donoszlovitsokról, a Falcione családról, Ábrahám Pálról, Sinkó Ervinről, Rónay Istvánról, a Pitzerekről, a Fratricsevics famíliáról, a Fernbachokról, Herceg Jánosról, Csávosi Sándorról, Kiss Józsefről… De érdeklődése nem csupán a kor meghatározó személyiségeire, családjaira korlátozódik, hanem mozaikkockákként árnyalja a múlt emberképét korabeli újságcikkekkel, hozományleltár közlésével, vándorkönyvek bemutatásával, céhbizonyítványokkal (…).

(Részlet Fekete J. József Előszavából)