Magyar anyanyelvűként amikor elkezdünk idegen nyelvet tanulni, gyakran az a legnagyobb probléma, ha a nyelv megkülönbözteti a nemeket, a magyarban ugyanis nincs ilyen. Nem kell messzire mennünk, hiszen ha szerbül akarunk beszélni, akkor is tisztában kell lennünk azzal, hogy a szerb nyelvben a főneveknek különböző nemei vannak, és az állítmányt is mindig egyeztetni kell az alany nemével.

Mai, divatos kifejezéssel élve a magyar voltaképpen gendersemleges vagy nemre nem érzékeny nyelv, míg a szerb úgynevezett nemre érzékeny nyelvnek számít.

Hogy jön ez most ide? Egyrészt nőnap van, és a nyelvi kutatások rámutattak arra, hogy az a nyelv, amelyen beszélünk, nagymértékben meghatározza a gondolkodásunkat, a világképünket és azt is, hogyan vélekedünk a társadalmi szerepekről. A kutatók arra jutottak, hogy minél inkább nemsemleges egy nyelv, annál nyitottabbak a beszélői, és annál kisebbek a különbségek az érintett társadalomban a nők és a férfiak között. Vagyis ott, ahol megkülönböztetik a tárgyak nemét, jobban ráirányítják a figyelmet arra, hogy léteznek nemek, és vannak köztük különbségek, ez pedig oda vezet, hogy például a nők alacsonyabb fizetést kapnak, vagy kevésbé becsülik meg a munkájukat. A nyugati társadalmakban ezért elindult egy trend, mely arra irányul, hogy minél inkább gendersemlegessé tegyék a beszédet, hogy ne legyenek ilyen különbségek.

Egy másik nézőpont szerint viszont éppen azáltal lennének egyenlőek a nők és a férfiak, ha például minden foglalkozásnak lenne női és férfi megfelelője. Szerbiában nyelvészek (nyelvésznők) és politikusok (politikusnők) indították el azt a kezdeményezést, amely arra irányul, hogy az állami szférában, a médiában és a köznyelvben is meghonosodjanak a foglalkozások női megfelelői.

A szerbiai kutatások arra mutattak rá, csak „szokás kérdése”, hogy egy-egy foglalkozásnak van-e női megfelelője, vagyis a beszélőknek csak hozzá kellene szokniuk ahhoz, hogy női formában használják a megnevezéseket, és ennek nem lenne semmilyen akadálya. Ahhoz viszont, hogy ez mindennapossá váljon, előbb a vezető beosztásban levő embereknek kellene lépniük, vagyis normalizálniuk kellene a női nem használatát.

Svenka Savić, a legismertebb női nyelvész Szerbiában azt mondja, a normalizálás, vagyis valaminek az elfogadottá tevése mindig politikai lépés, vagyis csak azok tehetik meg, akiknek erre hatalmuk van. Kosana Beker nőjogi aktivista, jogász szerint pedig a probléma csak a magas beosztással, magas iskolai végzettséggel jelenik meg, hiszen senkinek nincs baja azzal, hogy takarítónőt (čistačica) vagy fodrásznőt (frizerka) mondjon, míg az akadémikusnő (akademkinja), politikusnő (političarka) vagy a tábornoknő (generalica) kifejezés már problémát okoz.

Ami aktuálissá teszi a kérdést, az az, hogy az Oktatás- és Nevelésfejlesztési Intézet (Zavod za unapređivanje obrazovanja i vaspitanja — ZUOV) utasítása alapján a szerb nyelvű tankönyvekben 2024-től nem használhatják a női megnevezéseket. Tehát a jövőben a leírásokban nem az lesz például, hogy kérdezd meg a tanárodat/tanárnődet, hogyan kell megoldani a feladatot, hanem kizárólag tanárt fog írni, ahogy a diákokra is kizárólag hímnemben fognak utalni. A ZUOV a szerb nyelv standardizálásával foglalkozó bizottság döntésére hivatkozik, mely szerint a nemre érzékeny nyelvi sajátosságoknak semmi keresnivalójuk nincs a tankönyvekben. Ugyanerről a kérdésről a ZUOV megkérdezte az esélyegyenlőségi biztost is, akinek a hivatalából érkezett vélemény ellentétes a bizottság álláspontjával. Brankica Janković esélyegyenlőségi biztosnak ugyanis az a véleménye, hogy mindenhol a nemi egyenjogúságról szóló törvény szerint a nemre érzékeny nyelvet kell használni.

Dragana Cvijović, a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia (SANU) Szerb Nyelvi Intézetének a szakmunkatársa a téma kapcsán a belgrádi rádiónak azt mondta, azért nem akarják a tankönyvekben a nemre érzékeny nyelvi formákat használni, mert azok alkalmazása nem lehet tetszőleges, vagyis hogy például csak a foglalkozásokra alkalmazzák, hanem minden esetben következetesnek kell lenni. Vagyis minden mondatot úgy kellene megfogalmazni, hogy az a hímnemre és a nőnemre is vonatkozzon, ez pedig nehézkessé tenné a szövegértést, amivel amúgy is meggyűlik a bajuk a diákoknak.

Hogy kinek van igaza, nehéz eldönteni, és a fentiekből az is kitűnik, hogy még a szakemberek sem értenek egyet abban, mi is lenne a helyes lépés. A cikk szerzője pedig úgy gondolja, a nemi egyenjogúság terén vannak súlyosabb gondok is, mint a nyelviek, lehet, hogy azokkal kellene kezdeni a probléma kezelését.