Aki már dolgozott ez utóbbival, az tudja, hogy nem könnyű megmunkálni, időt, türelmet igényel, és sok simogatást ahhoz, hogy a remélt eredményt kapjuk. Annak idején lakóhelyet, azaz jurtát, szőnyeget, ruhát, kalapot, kabátot is készítettek ebből a meleg, természetes anyagból.

„Nemez, a hagyományos kelme. Az életünket, ha ez nem is tudatosodik bennünk folyamatosan, őseink hagyatéka, tárgyi és szellemi útmutatása vezérli. A hagyományokat átadták őseink. Felelősségünk, hogy ezt a ránk testált örökséget méltó módon hordozzuk, őrizzük, és a megfelelő pillanatokban átadjuk gyermekeinknek. Rajtunk múlik, hogy ez a tiszta, évszázadokat kibírt, értékeit megőrző, nemes hagyomány, a nemez elvész-e a csillogó, csábító világ útvesztőjében, vagy a még fellelhető értékeink után nyúlunk és felmutatjuk. A feladatunk tehát világos: menteni, amit még lehet, merítve azt tárgyi vagy szellemi örökségünk bármely szegmenséből” — olvashatóak Mezei Erzsébet szavai a kiállítás leírásában.

A magyarkanizsai kiállításon a nemezből készült képek mellett találunk használati tárgyakat is, a táskák így, falra lógatva maguk is műalkotássá válnak erre az időre. De vannak kalapok, ruházati kiegészítők, nyakláncok, labdák is, s egy egész csapat kisegér is. A nemezképeknek jól áll, ha természetes színezékkel, növényekből nyert festékanyaggal színezik őket, míg a ruhák, táskák esetében működik, ha vibráló, erős festékkel bolondítják meg őket. Az emeleti részen több díszes labda látható, míg a lenti szinten vagy kilencven natúr nemezlabda hever a kör alakú nemezszőnyegen, mely Szabados György Szertartászene királyunk a Nap tiszteletére című zeneművének magyarkanizsai ősbemutatójára, annak díszleteként készült 2005. szeptember 7-ére, és szerepelt később a belgrádi koncert színpadán is, majd 2019-ben a Pesti Vigadó Galériában a „Napkelettől Napnyugatig” című nemzetközi nemezművészeti kiállításon, ahol 10 országból 17 külföldi résztvevő és 33, a Kárpát-medencében élő magyar alkotó munkáit állították ki.

Talán személyes kedvencemmé vált a Szálak és Szálák sorozat, melyet 2010-ben Újvidéken állított ki Mezei Erzsébet a Suluv Galériában, Kiss Mártával duóban. De egészen meseszerű a párban álló két kép az előző sorozat mellett. Az egyik egy pelikánt ábrázol, mely halott fiait saját vérével kelti életre, a másik pedig kisgólyákat, melyeket szüleik kígyóval etetnek. A református templomok mennyezetén festett fakazetták vannak. Azoknak a rekonstrukciója vagy átértelmezése volt a „feladat” e két kép megszületésekor, emellett a festőnövényekkel festett gyapjú használata és a régi nemezek beépítése a nemezkészítés továbbéltetése céljából. Mezei Erzsébet beledolgozott egy régi nemezmamuszt és egy hegedűtokot is, illetve annak bélését, mert azt már „kinőtte” a hegedű. A hegedűtokból a fehér körvonalak készültek, miután a művész csíkokra vágta, és bevonta őket fehér merinói gyapjúval.

Mesélő képek, mesélő tárgyak. Ha tehetik, látogassák meg a kiállítást, mely augusztus 30-áig várja az érdeklődőket a képtár rendes nyitvatartási idejében.