Szabó Magda 1917. október 5-én született Debrecenben. Személyisége alakulásában meghatározó volt szülővárosa hagyománya, szellemisége. Szülővárosában, a mostani Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában (akkor Dóczi Leánynevelő Intézet) tanult, itt érettségizett 1935-ben. 1940-ben a Debreceni Egyetemen kapott latin—magyar szakos tanári és bölcsészdoktori diplomát (értekezésének címe: A római szépségápolás). A helyi Református Leányiskolában, majd Hódmezővásárhelyen tanított 1945-ig, amikor a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium munkatársa lett. Az 1940-es években rövid ideig Páhi (Bács-Kiskun megye) községben is tanított.

Szabó Magda író otthonában (fotó: MTI_Molnár Edit)

Költőnek indult, első versei a debreceni Magyarok című folyóiratban jelentek meg. 1958 után azonban már regény- és drámaíróként tért vissza. A Freskó és Az őz című regények hozták meg számára az országos ismertséget. Ettől fogva szabadfoglalkozású íróként élt. Számos önéletrajzi ihletésű regényt írt, az Ókút, a Régimódi történet és a Für Elise saját és szülei gyermekkorát, valamint a XX. század elejének Debrecenjét mutatja be. Sok írása foglalkozik női sorsokkal és kapcsolataikkal, például A Danaida vagy a Pilátus.

1949-ben megkapta a Baumgarten-díjat, de még azon a napon visszavonták tőle, és állásából is elbocsátották; egészen 1958-ig nem publikálhatott. Ebben az időben a Horváth Mihály téri Gyakorló Általános Iskola tanáraként dolgozott.

1985 és 1990 között a Tiszántúli református egyházkerület főgondnoka és zsinati világi alelnöke volt. 1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja és az irodalmi osztály rendes tagja lett. 1947-ben kötött házasságot Szobotka Tibor íróval, akinek alakját Megmaradt Szobotkának című könyvében idézte fel.

Szabó Magda író otthonában, macskájával (fotó:MTI_ Molnár Edit)

Az írónő tizenöt éve, 2007. november 19-én, kilencvenéves korában hunyt el kerepesi otthonában. Békésen, olvasás közben érte a halál.

A legnagyobb kortárs írónőink nevezik első helyen példaképként említve, és sokak első olvasmányélménye köthető ifjúsági regényeihez, gyermekirodalmához.

Több regényét is megfilmesítették, például az Abigélt, a Régimódi történetet, a Tündér Lalát, A Danaidát. Az ajtó című regényéből pedig 2012-ben Szabó István rendezett filmet az Oscar-díjas Helen Mirren főszereplésével.

Szabó Magda írónő cigarettával a kezében olvassa Jókai Mór Az arany ember című művét az otthonában (fotó:Tormai Andor)

Az egyik legtöbbet fordított magyar íróként regényei számos országban és nyelven megjelentek. Az ajtó című regényét például negyvenkét nyelvre fordították le. Alapító tagja a Digitális Irodalmi Akadémiának. 2020 januárjában az angol megjelenés után az Egyesült Államokban is napvilágot látott Szabó Magda legsikeresebb regénye, az Abigél Len Rix fordításában. Len Rix fordította Szabó Magda más könyveit is, a 2015-ben angolul megjelent Az ajtót és a 2017-ben megjelent Katalin utcát, melyért a következő évben elnyerte a rangos PEN Translation Prize-t is.

Az Abigélről többek között a már említett New York Times is közölt hosszú kritikát, emellett számos irodalmi lap 2019 legjobb fordításai között emlegette a könyvet. A New York Times kritikusa, Becca Rothfeld egyszerre félelmetes és elbűvölő könyvként jellemzi, melynek egyik különlegessége, hogy a drámai cselekményt Gina naiv fiatalságának szűrője által ismeri meg az olvasó, ahhoz pedig, hogy feltárjuk a regényt uraló misztikumot, magunknak is meg kell oldanunk Abigél rejtélyét.

Szabó Magda írónő otthonában macskájával (fotó:MTI_Zinner Erzsébet)

Most pedig álljon itt egy részlet az Abigél című könyvből, hátha kedvet kapnak újraolvasni. Vagy bármelyik Szabó Magda-regényt.

Szabó Magda: Abigél (részlet)

„Az osztály merev vigyázzból nézett utána, míg kifeketéllt az ajtón.

Kalmár intett Ginának, menjen vissza a helyére, csak úgy vert a szíve, míg visszaült Torma és Kis Mari közé. Azonnal mondani akart nekik valamit, de nem lehetett… […] Szólni csak akkor tudott, mikor a foglalkozásnak vége volt, ismét hármas párba álltak, és visszatértek a nappaliba. Először Kis Marinak suttogta oda, hogy ne haragudjék rá, Mari azt mondta, nem haragszik, aztán otthagyta. Megkérlelte Murait és Szabót is. Mindegyik biztosította róla, eszében sincs neheztelni. Elfogta a hála: milyen rendesek ezek a lányok. Időbe telt, míg felfogta, hogy a »nem haragszom« azt jelenti: »Nem ismerlek. Nem tartozol hozzánk, nem számítasz. Megszűntél a számunkra. Nem vagy senki.«

[…]

Most itt állt a zömök világban egymaga, nem volt, aki szemrehányást tegyen neki, de nem is segítette senki, és nem is tartozott senkihez. Idegen szemeknek az osztály magatartása nem árult el semmit, ebéd közben udvariasan felé tolták a sót vagy a kenyereskosarat […], ám mihelyt az ötödikesek egyedül maradtak […], szinte még a levegő is elkerülte. Egy darabig még próbálkozott, hátha mégis megbékíthetné őket, aztán elnémult, nézegette a tankönyveit… […] …a gondolat, hogy esetleg így kell élnie közöttük, ilyen elképesztően egyedül, tanácstalan könnyeket csalt a szemébe.

Délután ötkor sorakoztak sétára, Zsuzsanna már tudta, hogy négyük kivételével. […] …Kis Mari, Szabó meg Murai ott maradt a kertben. Beszélgettek, még nevettek is, Gina először mögöttük baktatott, aztán megpróbált melléjük szegődni. Nem küldték el, csak a beszélgetést hagyták abba […] …elkezdtek valami bonyolult ugróiskolát, amelyet Gina sose látott, de azonnal megtanult. Nem hívta senki játszani, hát egy darabig csak nézte, a másik három milyen önfeledten ickázik, aztán elfordult, és elkezdett sétálni egyedül a kertben.

[…] Ment Gina meg-megérintett egy szál virágot, megpróbálta elhitetni magával, hogy nem is fáj annyira, ami történt. […] …szembe találta magát Abigéllel. […] …látni se bírta a csodatevő korsós lányt. Horn Mici tradíciói! Bár sosem élt volna az a Horn Mici!

Mikor meghallotta, hogy a kapu felől mozgás van, és a városban járt boldogok visszatérnek, lélekszakadva futott elébük. Kis Mari hallgat, Murai hallgat, Szabó is, de talán a többi kifújta már a mérgét, talán csak lesz, aki megszánja, észreveszi, hogy áll, reménykedik ott előttük, szól végre hozzá, és megbocsát. Még Torma pillantása is elsiklott felette.

[…]

Vacsora közben […] nézte néma osztálytársai arcát, s az jutott az eszébe, ha elfogadta volna a neki kijelölt férjet, legalább egy terráriuma volna, akire gondolhatna, és nem volna ilyen elképesztően egyedül. Mikor aludni mentek, fülelt, miről suttog a többi a sötétben. Az igazgatóról beszéltek, Kalmárról, vajon megnősül-e valaha, és hogy sikerült egészen biztos adatokat megtudni a prefekta életkoráról: Zsuzsanna, bár teljesen kislányos a külseje, betöltötte a harmincat. […] Mindenről beszéltek, csak a leltárjegyzékről és Gináról nem, Gina nem élt, nem volt, nem is látták. Az éjszaka tömör és súlyos volt, mint a büntetés.

A nappal se lett könnyebb. Első órájuk osztályfőnöki volt. […] Kis Mari jelentkezett, hogy előbbre szeretne ülni, az az érzése, megromlott a látása, és Torma is felállt, hogy ő meg, úgy látszik, messzilátó lett a szünetben; mert mintha hátulról jobban látná a táblát. Kalmár […] elültette őket, egyik előbbre, másik hátrább került néhány paddal. »Nem veszi észre — gondolta Gina a szégyenkezéstől pirosan —, hogy nem akarnak mellettem ülni. Miért nem veszi észre?«

[…]

Az osztály egyelőre nem higgadt le. Ginának az jutott eszébe […], az ötödik osztály most azzal szórakozik, hogy kikísérletezi, milyen módon lehet úgy kirekeszteni maguk közül valakit, hogy a nyilvánosság ne vegye észre.”