Ezt az örömteli pillanatot élhette át a közlemúltban dr. Ninkov Kovačev Olga művészettörténész, akinek a Forum Képzőművészeti Díj bírálóbizottsága egyhangúlag ítélte oda 2014. november 27-én a 2013. évi Forum Képzőművészeti Díjat.

Dr. Ninkov Kovačev Olga az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának művészettörténet és néprajz szakán szerzett diplomát 1990-ben. Doktori disszertációját 2011-ben védte meg. Hosszú évek óta dolgozik művészettörténészként a szabadkai Városi Múzeumban, ahol a múzeumi tanácsosi tisztet is betölti.

A díjat a tavaly megjelent Az idő arcai I. -- A szabadkai Városi Múzeum művészeti osztályának arcképei című munkájáért kapta meg, de a zsűri figyelembe vette a több mint húszéves munkásságának jelentősebb állomásait is. Ilyen volt a szecesszió világnapjának első megszervezése Szabadkán, valamint a Vajdasági Magyar Képtár tárlata, melyben Ninkov Kovačev Olgának igen nagy szerepe volt. Munkájában alapos, a helyi képzőművészek alkotásainak, pályájának bemutatásán fáradozik, figyelemmel kíséri és támogatja a fiatal képzőművészeket, művészettörténészeket, valamint előadásokat is tart.

* Hogyan fér meg egymással a művészettörténet és a néprajzkutatás? Egyikből adódik a másik?

-- Nem feltétlenül. Mindkettő egy-egy különálló tudományág. Hozzám mindkettő közel áll, de mivel művészettörténészként kaptam munkát, ebben a szakmában tevékenykedem több mint két évtizede. Művészettörténészként elsősorban az ingó kultúrjavakkal foglalkozom, de mivel kevés szakember van, időnként átlépjük ezeket a munkánk által meghúzott határokat. Ily módon már jómagam is foglalkoztam épületek történetével, például a százéves szabadkai városházával, illetve a szecessziós építészettel. A fő munka- és érdeklődési területem azonban a festészet, a szobrászat és az iparművészet.

* Kevés tudósember van, aki pedagógusként is megállja a helyét. Ön rácáfol erre. Hány évig tanított?

-- Öt évig tanítottam a szabadkai Svetozar Marković Gimnáziumban, miközben naponta utaztam Zentára, a helyi múzeumba, melynek a 90-es évek első felében az alkalmazottja voltam. Nehéz időszak volt, de az az öröm, amelyet a zentai kollégákkal való együttműködés, valamint a diákjaimmal eltöltött idő és a munkámmal kapcsolatos pozitív visszajelzés feledtetett velem minden fáradtságot és áldozatot. Mert áldozatot kell vállalnunk mindazért, amivel az életünk során foglalkozni szeretnénk. Nagyon szép időszak volt ez, mindig meghatódva és szeretettel gondolok rá vissza. A volt diákjaim közül többen választották hivatásul a művészettörténészetet, ami külön büszkeséggel tölt el. Hiszen nem mindegy, hogyan tanítjuk a képzőművészetet, és noha többen úgy gondolják, hogy ez a tantárgy nem a legfontosabbak egyike, tévednek. Nagyon is fontos, hogy a gyermekek és a fiatalok megtanulják, mi is a művészet, és miután elsajátították az elméleti anyagot, jöhet a vizuális élmény. Milyen nagyszerű érzés, ha -- elvetődve egy-egy külföldi képtárba -- nemcsak ráismerünk az alkotásokra, hanem annak szerzőjét, a mű elkészültének körülményeit, technikáját, ikonográfiáját stb. is ismerjük! Amikor én jártam iskolába, még nem volt világháló, mégis nyitva állt előttünk az egész világ. A mai fiatalok többsége azért olyan érdektelen sok minden iránt, mert az internet „megnyitja” előttük a világot, de ők ezt nemcsak ismeretszerzésre, nem csupán eszközként használják, hanem kényelmes megoldásként, aminek az a hátulütője, hogy az élmény nem jut el mélyebbre, egészen a lélekig. Pedig a művészetek erről szólnak: a lélekig hatoló élményről és a tudásról. Ráadásul a műalkotások eredetiben hatnak igazán!

* A heti egy óra megadhatja a diákoknak ezt a tudást és élményt?

-- Sajnos nem. A heti egy óra nagyon kevés ahhoz, hogy megfelelően megtanítsuk nekik a tananyagot, arra meg már végképp nem jut idő, hogy például képtárakat, múzeumokat látogassunk meg. Pedig ez is elengedhetetlen része a művészetek oktatásának. Mindez sajnos a társadalom, illetve az egész oktatási rendszer hibája, ez ellen a legjobb tanár sem sokat tehet. De annyit mindenképpen, hogy érdekessé teszi az órákat, ezáltal újabb „ablakokat nyit meg” a fiatalok előtt. A képzőművészet például az írással egyenértékű oly módon, hogy benne is megtalálhatóak a betűknek megfelelő kódok. Ezekből nagyon sok mindent ki tudunk olvasni egy adott korról, annak művészetéről, kultúrájáról.

* Hogyan fogadta a hírt, miszerint ön érdemelte ki a Forum Képzőművészeti Díjat?

-- Először nagyon meglepődtem, hiszen eszembe sem jutott, hogy én lehetek a kiválasztott, ezt a díjat ugyanis a legtöbbször képzőművészeknek ítélik oda. Aztán nagyon megörültem neki, és büszkeséggel tölt el, hogy valaki/valakik számon tartják és figyelemmel kísérik a munkámat. Ezen felül mindennek hangot is adnak oly módon, hogy díjban részesítenek, így szélesebb körben is értesül róla a közvélemény. Ez azért nagyon fontos, mert a művészettörténészek munkája egyébként is a közönségnek szól, sohasem csak egy embernek.